Dr. Nagy I. Zoltán szerk.: Fragmenta Mineralogica Et Palaentologica 8. 1977. (Budapest, 1977)
Rhinoceros (Stephanorhinus ) etruscus Falconer 2 Cervus s.l. sp. I. (Rusa-csop. ) 120 Cervus s.l. sp. II. (Euctenoceros-nagys . ) 2 Bovida (nagytermetű) 3 Ebben a faunában emlitésre méltó két tarajos sül-faj európai viszonylatban is egyedülállóan gazdag leleteinek együttes előfordulása. Az állattársaság kora egyértelműen az alsópleisztocén második felére, a betfiai faunahullám régebbi szakaszára ("felső villafrankai", "günz-mindel") tehető (lásd az Osztramos 2-es lelőhelynél mondottakat). Osztramos 9es lelőhely (4., 11. és 12. ábra) A IX-es bányarész déli falán a 312 m-es bányatalptól mintegy 4-8 méter magasságban 320 m-re a tszf. felett kb. 200 m-nyi hosszban horizontálisan követhető egy barlangüreg-sor. Ebben helyenkint 10-20 cm vastagságban palás üledék mutatkozott, melyben denevércsontok látszottak. Ez a barlangsor ugyanebben a magasságban és teljesen azonos földtani felépítésben megtalálható a XII-es bányarész ÉNY-i falában, az l-es gerinces lelőhely alatt is. A barlangok kitöltése a következő rétegzettséget mutatja: a barlang freatikus zónában üstösen oldott falára alul 2-3 m vastag sárga homokos agyag, majd erre 3-4 m vastag kalcitpad települ. A máig fennmaradt barlangüregek a kalcitpad és a cseppkövesedett barlangmennyezet között helyezkednek el. A barlangot nagy vastagságban kitöltő kalcitba ágyazva, annak felső harmadában 15-20 cm vastag "palásodott"-cementálódott barlangi agyag települt, amely a 9es gerinces lelőhely anyagát szolgáltatta. A XII-es bányarészen kialakult azonos keletkezésű és felépitésü barlangokat keresztülmetszi a középső pliocén korú üledéket tartalmazó hasadék, valamint a fiatalabb 14-es hasadék is. Igy földtani bizonyiték is van arra, hogy a 9-es lelőhely idősebb az l-es lelőhelynél. A két üledék érintkezésének helye körül az üledékek faunisztikai szempontból meddőek. Annyi kétségtelen, hogy a 9-es lelőhely hazánk egyik legrégibb el nem pusztult barlangja (KORDOS L. 1972, 1973). A kemény kőzetté cementálódott néhány 1971-73 és 1974-ben gyűjtött "pala"-darab, melyek csontokat tartalmaznak, csak 10%-os ecetsavval való maratás révén szolgáltatott tömeges denevérleletek mellett (melyek részben már feldolgozásra kerültek TOPÁL György által 1975)), JÁNOSSY (1975) alapján a következő ősmaradványokat szolgáltatta még: Pis eis indet Amphibia-Reptilia Aves (Galliformis indet) Talpa sp. (kistermetű) Desmanina sp. I. (kistermetű) Desmanina sp. II. (nagyobb) Petenyia cf. hungarica Kormos Petenyia (? ) cf. dehneli (Kowalski)
