Dr. Nagy I. Zoltán szerk.: Fragmenta Mineralogica Et Palaentologica 6. 1975. (Budapest, 1975)

A metaszomatikus kiszorítás mindig az eredeti térfogat megváltozása nélkül megy végbe. LINDGREN (1925) szerint a metaszomatikus kiszorítás (replacement) a molekuláris oldódási és kiválási folyamatok egyidejű fellépését jelenti. Ezért logikus feltételezni a folyamatban egy oldódási és egy kiválási front jelenlétét. A metaszomatikus kiszorításnál ez a két front nagyon közel van egymáshoz és egyenlő sebességgel halad. Előfordulhat azonban, hogy az oldódási front előreszalad a kiváláshoz képest, és ha az utóbbi oldatnak már nincs köze az előzőhöz, akkor ezt LENDGREN nem metaszomatózisnak, hanem kiszorításnak nevezi, két külön lépésben. Nyilvánvaló azonban, hogy fí 1. ábra. Egyszerű dilatáció GOODSPED (1940) nyomán. Fig. 1. Simple dilatation after GOODSPED (1940). kétféle kiszorítás között többnyire nem vonható éles határ, mert a körülmények változók, egyszer a kioldódásnak, máskor a kiválásnak kedveznek. A folyamat bonyolultságát növeli az a tény, hogy mind a kioldódás, mind a kiválás, külön-külön szelektív folyamat. A metaszomatikus kiszorítás tehát annyira összetett folyamat, hogy az egyes reakciók rekonstruálása ma még megoldhatatlan. Többnyire csak a végállapotról és az utoljára lejátszódó folyamatokról kaptunk felvilágosítást. A VELENCEI-HEGYSÉGI APLITOK MEGJELENÉSI FORMÁI ÉS JELLEGZETESSÉGEI A bevezető részben már szó volt a porfiros és a szemcsés szövetű aplitok között vastagságban, megjelenési formában stb. jelentkező lényeges különbségekről. Láttuk, hogy a vékonyabb (néha csak 1-2 cm-es) és a rövidebb telérek, valamint a fészkes tömzsös kialakulások, kizárólag a szemcsés szöyetü aplitokra jellemzők, a porfiros szövetű aplitok vastagabb, legalább méteres nagyságrendű és hosszan nyomozható teléreket alkot -