Dr. Nagy I. Zoltán szerk.: Fragmenta Mineralogica Et Palaentologica 6. 1975. (Budapest, 1975)

nak. Ebből a szemcsés aplitok metaszomatikus keletkezési módjára következtettem, mivel egyébként - mint ott láttuk - feloldhatatlan ellentmondásokba keverednénk. A felsoroltakon kívül még egynéhány megfigyelést tettem, melyek, mint látni fogjuk, feltevésemmel összhangban vannak. Az egyik legfontosabb feladat a telérek kontaktusának vizsgálata volt. Erről a fontos kérdésről ugyanis kevés adatot találhatunk az irodalomban. VENDL (1914) csak annyit közöl, hogy egyes telérek szélén található gyors lehűlésre utaló tömöttebb szövet, más teléreknél azonban ez hiányzik. Vizsgálataim során egyértelműen kiderült, hogy csak a porfiros teléreknél fordulnak elő tömött, finomabb szemcsés telérszélek ("chilled border"), ami természetesen a magmás kristályosodás bizonyítéka. Valójában, a terepen ez nem minden porfiros telér esetében tűnik fel, de néhány teleméi, így pl. a kisfaludi kőbányában, a tömöttebb szélek és a bizonyos mértékig oolitosra emlékeztető telérközép között észrevehető különbség mutatkozik. A mikroszkópban a porfiros aplittelérek széle és közepe között rendszeres különbség van. A széleken a szemnagyság finomabb, a szövet tömöttebb. A porfiros földp átbeágyaz ás ok a széleken kevésbé szeri cite sedtek, a szferulitos szerkezet itt eltűnik, vagyis a gyors hűié s következtében az autometamorf átalakulások kevésbé tudtak végbemenni . Az aplit kontakt hatása a gránitra csekély, de jól észlelhető. A közvetlen kontaktuson a gránit gyakran egy mm széles sávban breccsás jelleget vesz fel (TI. tábla, 2. kép és III. tábla, 3. kép). Néhol, pl. a mélyszegi emlékműnél húzódó telér szélén a kioldódott vasoxid az érintkezéssel párhuzamosan vált ki (II. tábla, 3. kép). A szemcsés szövetű aplitok széle sokkal változatosabb. Finomszemcsés tömött szövet soha nem fordul elő, ezzel szemben gyakori a szemnagyság növekedése a szélek irányában (pl. a székesfehérvári kőfejtő aplittelérei). Ez viszont egyértelműen metaszomatikus eredetre utal és azzal áll kapcsolatban, hogy a kiszorítás a telér közepén kezdődött és a széleken szűnt meg ill. halt el. Előfordul az is, hogy az egész telérmetszeten át különösebb változás nincs a szemnagyságban. A terepen a telérek és a gránit érintkezése éles (I. tábla, 2. kép), a mikroszkópban azonban ez már nem olyan szembetűnő, mert az aplit porfiroblasztos jellegű kristályai a mellékkőzet ásványaiban is kifejlődnek a kontaktus környékén (I. tábla, 4. kép). Mint korábban láttuk GOODSPEED (1940) szerint ez a metaszomatikus keletkezés bizonyítéka. Úgyszintén metaszomatikus eredetre utal néhány aplitkifejlődés szélén található grafikus szövetű reakciós szegély is (I. tábla, 3. kép). Szemben a porfiros aputokkal, amelyek ásványos összetétele állandó, a szemcsés aputokban rövid távolságon belül, jelentős változások lehetségesek. így pl. a Tomposhegy Ny-i szélén találhatótelérekbenhelyenkéntbiotitdus szakaszok lépnek fel. A szemcsés aputokban gyakran találunk az átlagszemnagyságot jóval meghaladó ortoklászkristályokat vagy biotitot (II. tábla, 4. kép és III. tábla, 4. kép). Ezek az ásványok nyilván a gránit reliktumainak tekinthetők. A rekrisztallizáció kisebb-nagyobb mértékben rendkívül jellemző. Az itt felsorolt jellegzetességek is sorra arra utalnak, hogy a szemcsés szövetű aplitok metaszomatikus kiszorítás által keletkeztek. Ezzel szemben, a porfiros szövetű aplitok dilatációs keletkezési módja jól megalapozottnak látszik. Itt említem meg, hogy JANTSKY (1957, 28. old.) szerint a porfiros szövetű aplitok a gránitporfirok berezitesedésének termékei. Ezzel szemben azonban több körülmény is szól. Először: a porfi-