Dr. Nagy I. Zoltán szerk.: Fragmenta Mineralogica Et Palaentologica 5. 1974. (Budapest, 1974)

E kérdésekről szólva, meg kell említenem, hogy az utóbbi évtizedben jelentős zavarok támadtak a "Computerised Statistics" valamint a "Numerical taxonomy" fogalmak körül. Az emiitett irányzatok művelői számitógépek segítségével számításokat végeznek. Ezek eredményei - az Ostracoda-taxonómia területén - kétségbe vonhatók, mert nem alapulnak megfelelő méretadatokon. Gyakran a kérdésfeltevés is hibás; igy pl. matematikai alapokon kívánják különböző genusokba tartozó fajok származástani viszonyait tisztázni. A helyzetet jól jellemzik P.C. SYLVESTER-BRADLEY (1973) sorai; "Altough, then, the computerisation of palaeautography is still in its experimental stage, there seems little doubt that it will become increasingly important in the years ahead". A MÓDSZER Az eddigiekben kissé leegyszerűsítve tárgyaltam a helyzetet; nem emlitettem, hogy az édesvízi Ostracodákkal foglalkozó kutatók közül többen megkísérelték, hogy vizsgálataikat a "populáció-analízis" módszerével végezzék. Igy pl. számos közleményben találunk variancia-analíziseket. Ezek a vizsgálatok azonban nem hoztak meggyőző eredményeket. Ennek oka abban rejlik, hogy a kutatók a hagyományos módszerekkel határozták meg, irták le és ábrázolták rajzban a fajokat, a statisztikai eljárásokat pedig valamiféle "függelékként" alkalmazták. Ennek oka abban rejlik, hogy a biometriai módszerek közismertek ugyan, azonban minden egyes állatcsoport számára meg keU találni az alkalmazás módját. Ez sok esetben gyakorlatilag lehetetlen. így pl. a gubacsatkákat gyakorlatilag nem érdemes mérni, mert - különböző okok folytán - a méretadatok sohasem lehetnek megbízhatóak. Ezzel szemben azonban pl. a gerincesek többsége esetében a csontok mérésének lehetősége kézenfekvő, s a mérőpontok felvétele sem okoz nehézséget. A gerinctelen állatcsoportok jelentős része esetében a mérés módja nincs megbízhatóan megoldva, pedig a méretek felvételének módja képezi az alapot a további munkához. Az édesvízi kagylósrákok túlnyomó többségének héja sima, babszem alakú. Érthető tehát, hogy mintegy hagyományként kialakult az a felfogás, hogy oldalnézetben csak két méretük mérhető: a legnagyobb hosszúság és a legnagyobb magasság. Ehhez - harmadik méretadatként - járulhat még '.'a legnagyobb magasság helye a hosszúság százalékában". Az utóbbi méretadattal azonban ritkán találkozunk. Felülnézetben is két méretadat felvétele szokásos (legnagyobb hosszúság és a szélesség). A felülnézetben való mérés azonban nem oldható meg könnyen és nem ad biztos eredményt, mert nehézségbe ütközik a héj pontos beállitása. Az édesvízi Ostracodak kutatói (K. N. NEGADAEV 1970) kivételével) statisztikai vizsgálatokat csak a fent emiitett méretadatok alapján végeztek. Az pedig nyilvánvaló, hogy két valóban megbízhatóan mért méretadat (hosszúság és magasság) alapján egyetlen faj vagyaifaj sem jeUe me zhető kielégítő módon. A biometriai módszerek tehát készen álltak, azonban a megfelelő mérési módszer hiányzott. Ezt tanúsítják P. C. SYLVESTER-BRADLEY (1973) sorai: "If palaeontographic data is to be made available for computerised tratment, it needs to be expressed in numerical terms. Biometrie tables suitable for numerical taxonomy can be constructed if techniques of measurement can be devised which can deal with samples of a sufficient size, but it must be admitted that these techniques are stiR in their infancy."