Dr. Nagy I. Zoltán szerk.: Fragmenta Mineralogica Et Palaentologica 5. 1974. (Budapest, 1974)

miai célú, morfológiai populáció-analizisnek" nevezhetnénk, a továbbiakban azonban mint "populáció-analizist" emlitem. Ennek ismertetése felesleges; alapelveit talán G. G. SIMPSON (1960) foglalta össze zoológiai és paleontológiái vonatkozásban a legjobban, általános vonatkozásai pedig a magyar biometriai könyvekben is kitűnően megfogalmazottak. Csupán néhány gyakorlati vonatkozású kérdést emlitek, mivel e téren az Ostracoda-kutatók körében bizonyos tanácstalanság tapasztalható. A populáció-analizis során kapott adatokat értékelnünk kell. Természetszerű, hogy a többszáz, vagy többezer adat áttekinthetetlen. Ezen segit, ha az adatokat sorrendbe, táblázatokba állitjuk. Többezer adat azonban kezelhetetlen és leközölhetetlen. Ezért általában az adatokat tömöritenünk kell. Ez igen egyszerűen elvégezhető asztali számológép segitségével, s igy megkapjuk a legfontosabb értéket, a számtani átlagot (mean). A számtani átlag az Ostracoda-taxonómiában - tapasztalatom szerint - igen használható; jól tükrözi a valóságos viszonyokat. Nem nélkülözhetők a minimum-maximum értékek, mivel, ha nincs átfedés, két populáció (faj, alfaj) viszonyaira nézve döntőfontosságú információ. A variabilitás megítélésére általánosan elfogadott a szórás értéke. Ha a fenti adatokat, valamint a vizsgált példányok számát megadjuk, az összes általánosan alkalmazott statisztikai vizsgálat számára alapot nyújtottunk. Az emiitett adatok minden statisztikai próba nélkül is összehasonlíthatók; két szám közötti különbség önmagában is információ. így pl. nagyfokú egyezés esetén teljesen felesleges statisztikai próbát végeznünk, mert annak eredménye nem lehet más, mint az azonosság megállapitása. A különbségek megítélésének legelterjedtebb módszere a zoológiában a STUDENT-féle t-próba. Ha szignifikáns különbséget mutat, akkor elvetjük az ún. "nulhipotézist" - s úgy tekintjük, hogy a különbséget "nem a véletlen okozta". A szignifikancia fogalmát a populáció-analízisek hazai elterjedésekor igen sokan félre értékelték. Azt hitték, hogy ha két populáció (ül. az azokból vett minta) esetében szignifikáns különbség mutatkozik, akkor azokat önálló taxonokként keU leirni. Ez nincs igy; SIMPSON (1960) szerint: "The zoological conclusion is not numerical, and cannot be reached mathematically". E sokszor idézett sorok azonban félreértésre adnak alapot. Ha a kérdést nem lehet matematikai, hanem csak zoológiai alapon eldönteni, akkor joggal gondolhatnánk; felesleges a mérés és számolás. Ez nincs igy; a kérdést most már nem a példányok egymás mellé helyezése és obszerválása utján, hanem a birtokunkban levő méretadatok, ill. statisztikai próbák mérlegelése alapján döntjük el. Két populáció között megállapított különbség egymagában nem dönti el azok "különáUóságát" vagy "azonosságát". A kérdést valójában csak sok populáció adatainak birtokában dönthetjük el. Ha - tegyük fel - 20 vizsgált populáció az adatok alapján három csoportra különül, s a csoportokon belül nagyfokú a megegyezés, a csoportok között pedig jelentősek a különbségek, akkor okunk van feltételezni, hogy a három csoport három taxonómiai egységet pl. alfajt - képvisel. Esetünkben tehát nemcsupán a különbségeket, hanem a hasonlóságokat is értékelnünk kell. Ha két populáció átlagai között pl. 8 %-os különbség van, akkor az nagyon sok, amennyiben a többi vizsgált populáció átlagai között pl. csak 0, 40 - 0, 60 %-os különbségek mutatkoznak. Egy taxon különállóságának kérdésében tehát csak nagyobb összehasonlító anyag adatainak ismeretében dönthetünk, igy döntésünk már megközelitheti a matematika egzaktságát. Vizsgálatunk természetszerűen nem csak akkor járt "eredménnyel" ha "sikerül" kimutatnunk a "különállóságot". A "nagyfokúmegegyezés" kimutatása legalább olyan értékes eredmény lehet! Üyen módon adatszerűen rögzíteni tudjuk, képet kapunk a faj valóságos morfológiai viszonyairól. Feltehető, hogy üyen módon nemcsupán a "fajokkal", hanem a fajokon belül méretekkel is jeUemezni lehet stratigrafiai viszonyokat.