Dr. Nagy I. Zoltán szerk.: Fragmenta Mineralogica Et Palaentologica 5. 1974. (Budapest, 1974)

Az Ostracodak esetében azonban ez a módszer gyakorlatilag járhatatlan. A tipusok többsége nem hozzáférhető, a régi tipusok jelentős része - főként az alkoholban, vagy glicerinben tároltak - meg is semmisült. E kérdésről igy ir G. W. MÜLLER (1894): "Bei einer Reihe von Arten ist indessen Alkohol von 60 % wenig angebracht: die Schale erweicht, die Salze gehen in Lösung; das gilt in erster Linie von den Holocypriden, deren Schale ja allgemein als häutig beschrieben wird... Ich lasse es dahin gestellt sein, ob es sich in diesen Fallen um eine nicht reinen Alkohol gehandelt hat..." S hasonló jelenséget emlit LÜTTIG (1962): "So ist z. B. das von Klie gesammelte, im Zoologischen Institut der Universität Kiel aufbewahrte, äusserst wichtige Material für den Paläontologen zum Teil wertlos, da infolge Aufbewahrung der Tiere in ätzkalihaltigem Glyzerin die Schalenteilweise ausgelaugt und völlig deformiert sind." E jelenséget magam is tapasztaltam; a régi gyűjteményi anyag egy része hasznavehetetlenné vált, más üvegekben pedig a közel egy évszázada őrzött Ostracodak héja épségben, szilárd áUapotban maradt. Ezért terjedt el ujabban az a gyakorlat, hogy a recens fajok héjait külön, száraz állapotban, Franke-ceRákben tárolják. De amennyiben megvannak a tipusok, a 0, 5 mm körüli héjak vizsgálatra való kivétele nehézkes, s az anyag elvesztésének, megsérülésének veszélyét hordja magában. Ez természetszerűen nem jelenti azt, hogy a taxonómiai munka elképzelhető gyűjtemény nélkül; sőt - az eddigi szemlélettel szemben nem néhány, hanem lehetőleg többszáz példányra van szükség. A tipológiai alapokon való kutatás egyéb, az elmondottaknál sokkal alapvetőbb okok miatt sem tartható fenn az Ostracoda-kutatásban. A "tipuspéldány" önkényesen kiragadott egyed, mely igen nagy valószínűség szerint semmiképp sem "tipikus". Ha ehhez a példányhoz hasonlítjuk vizsgálati anyagunkat, nem kapunk képet a példányaink valódi taxonómiai viszonyairól. Ha a stragiráfiai célok érdekében alkalmazni akarjuk az Ostracoda-vizsgálatokat, sokkal finomabb különbségeket kell számba vennünk mint a hagyományos taxonómiában az lehetséges. A rajzok és szövegek legfeljebb a nagyvonalú tájékozódást teszik lehetővé, csak a jól körülhatárolt fajokra nézve adnak felvilágosítást. A tipológiai szemléletű munka képtelen rögzíteni a faj alatti morfológiai viszonyokat. A "kicsit domborúbb" vagy "jóval homorúbb" szövegek útvesztőt jelentenek. AZ ÉDESVÍZI OSTRACODAK REVÍZIÓJÁNAK ÚTJA Az európai Ostracoda-kutatók jelentős része célul tűzte ki a'taxonómiai revíziót. Kérdés azonban, hogy munkájuk eredménnyel jár-e majd? Aligha kétséges, hogy amennyiben a hagyományos módszerekkel folytatják munkájukat, kudarcra vannak Ítélve. Kétségtelen tehát, hogy más módszerre van szükség. Ez a módszer megvan, s semmiképp nem új. Sőt, Julian HUXLEY (1940) és G. SIMPSON (1960) alapvető munkáinak megjelenésekor sem volt előzmények nélküli. S az Ostracoda-taxonómiában is nem egy esetben alkalmazást nyert. Mindeddig azonban néhány egyszerű technikai kérdés megoldása akadályozta az eredményes alkalmazását. G. G. SIMPSON (1960) a "Quantitative Zoology" c. munkájában a következőket irja: "Zoology is, or should be, a study of populations." Ehhez csupán azt szeretném hozzáfűzni, hogy "Zoology" alatt nyilván - amint az müvéből kitűnik - taxonómiát értett. S hogy milyen vizsgálatokra gondolt, azt könyvének cime és tartalma egyértelműen kifejezi. E szemlélet módszerét, - anélkül, hogy pontos definícióra törekednénk - "taxonó-