Dr. Nagy I. Zoltán szerk.: Fragmenta Mineralogica Et Palaentologica 4. 1973. (Budapest, 1973)

a cenomán mészkővel. Kisméretű oszt rigahéjak (Ostrea vesicularis) tömegét tartalmazza. A glaukonittartalom ezekben a rétegrészekben feldúsul, a kőzet egységes sötétzöldre válik. Ennek a rétegcsoportnak legfelső 1-2 méteréből irta le PICTET és CAMPICHE (1858-64) ismert faunáját. Ez a rész képviseli tehát a vraconni sztratotipust. Lithologiailag két részre osztható. Az alsó, zöldésárnyalatu könnyen elválasztható a fölötte települő barnászöld összlettől. A kőzet nagyon laza szerkezetű, kb. a felét kis szemesenagyságu (0.1 - 0.2 mm) kvarctörmelék boritja. A glaukonitszemcsék (0.10.2 mm) világoszöldek. Nagyon kevés szerves eredetű héjtörmelék ia található benne. Az ősmaradványokat kemény, foszfáttartalmu kalciumkarbonát tölti ki, vegyesen kvarc és glaukonit szemekkel. Mikrofaunája túlnyomó többségben bentonikus elemekből áll, különösen gyakoriak benne az agglutináló fajok. A felső rétegtagnak egyharmadát ősmaradványok töltik ki. Ezek elsősorban f

oraminiférákból, kagylókból, cephalopodákból, tüske sbőrüekből és halmaradványokból állanak. Az ősmaradványok kitöltő anyaga itt is kemény, barna, foszfáttartalmu mész, amely egyébként a rétegben gumókat is képez. A glaukonittartalom itt már alárendeltebb. A két rétegrész között egy átmeneti üledék található, ennek elemei erős szállitódási, kopási nyomokat viselnek. A vraconnit a cenomannal 20-30 cm vastag átmeneti zóna köti össze. Ez világossárga kalkarenit, héjtörmelékkel, süntüskékkel. Mind e maradványok, mind a kőzetelemek ugyancsak nagyfokú csúszási, kopási nyomokat viselnek. A vraconninak ezt a kettős beosztását az ammonitesz fauna is támogatja. Az alsó rész kb. a sub stud

er

i zónának, a felső pedig a dispar zónának felel meg. A két zóna tehát lithologiailag is elkülönül. A cenomán jelenlétét itt is a Rotaliporák megjelenésével kap-