Dr. Nagy I. Zoltán szerk.: Fragmenta Mineralogica Et Palaentologica 4. 1973. (Budapest, 1973)

nyék alapján BREISTR

OFFER (1936-194-7) és SPATH (1923-43) már pontosan definiálhatták a vraconnit. Igy ennek nevezzük ma az albai emelet legfelső részét. Angliában ennek alsó határa a substuderi zóna, mig felül a di spar zónával zárul, Franciaországban ez megfelel a "Turrilitoidien" és "Ostlingoceratien "nek. 1965-ben, a "Colloque sur le Crétacé inferieur"-ön BREISTROFFER (p. 312) a vraconninek egy ujabb, részletesebb felosztását terjesztette elő. Beszélt: 1. "Vraconnien inférieur"-ről, amelyre a Stoliczkaia (Faraudiella) blandeti, Paraturrilites gres3lyi, Turrilitoides hugardianus cephalopodák jellemzőek. Erre következik a 2. "Vraconnien supérieur", amelynek "indexfossziliái" a Pervinquieria (Durnovarites) perinflata, Paraturrilites (Bergericeras) bergeri, és a Stoliczkaia dispar. Mint érdekességet megemlítem, hogy a "Vraconnien"-re P. é

s J.P. DESTOMBES (1965, p. 256) a "Stoliczkaien" terminust alkalmazta. A legutóbbi idők korszerű reviziói, a sztratotipus kijelölése, stb., 1963-ban kezdődtek el. Ezek a munkálatok azokkal az ujratérképezésekkel kapcsolatosak, amelyeket Auberson és La Vraconne térségében végeztek. E munkálatok egyik szép eredménye RENZ (1968) monográfiája, illetve anyagának rendezése a bázeli Természettudományi Múzeumban. A vraconni sztratotipus A kréta feltárásokból itt most csak a felső albait emelem ki. Az "Albien gréseux" legfelső 3-4 méterének fedőjében érintkezik