Dr. Nagy I. Zoltán szerk.: Fragmenta Mineralogica Et Palaentologica 4. 1973. (Budapest, 1973)

• sendorfer ugyancsak a Mortoniceras inf

latum szintjébe sorozza. A turrilitiszes szintén albai. Noszky szerint a cenomán jelenléte valószinü (lásd a 103.oldali táblázatát!), mert mint mondja, az elhatárolás még bizonytalan, egységes kép még nem alakult ki róla. TELEGDI RÓTH K. akadémiai székfoglalójában (1935) részletes áttekintést nyújt az Északi Bakonyról. A glaukonitos és turriliteszes márga szintjéről is ad egy korszerű jellemzést (p. 233). Korukat DOUVILLÉ és NOSZKY J. után vraconninak, legfelső albainak mondja. TAEGER összefoglaló bakonyi munkájának első kötete 1936-ban jelent meg. Ebben egy összesitő táblázatban (p. 12) láthatjuk a molluszkás-orbitolinás mészkövet és a turriliteszes márgát. Az előbbit felső albainak tekinti, amely azonban átmegy a vraconniba. A turriliteszes márgát is vraconninak veszi, amely azonban az alsó cenomanig terjed. 1955-ben jelent meg SZÖRÉNYI E. bakonyi sünmonográfiája. A glaukonitos márga korát az Yonne megyei cenomán Holaster subglobosus zónájával azonositotta. A turriliteszes márgából leirt sünfauna háromnegyed része újnak bizonyult. A Holaster trecensis nagy száma a cenomán legfelső (=Holaster trecensis zóna) szintjére utal, azonban e faj példányai a Bakonyban "szétszórva, nem szálban illetve rétegben" kerültek elő. 1957-ben VENDL A. a rétegtani geológiájában a glaukonitos mészmárgát az albai emelet legfelső részében emliti. 1960-ban jelent meg "Magyarország földtana"-nak 2. kiadása. VADÁSZ E. e szintézisében a glaukonitos és turriliteszes márga faunáját (p. 16 2) lényegében azonosnak véve kijelenti, hogy azok kétségkívül a cenomán emeletet jelzik, amit - mint mondja - "... még szintjelző albai alakok (Inflaticeras inflatum) jelenléte sem változtat meg..." Ugyanezt mégegyszer leszögezi a "turriliteszes márgáról": "Tekintet nélkül az albai emelet zárószintjét jelző Inflaticeras inflatum és Turriliteszes bergeri