Fradi futballmúzeum 21. Fradi futball-félévkönyv '95 (Budapest, 1996)
A titkot győzelemnek hívják Az első futás, amely nem is volt az igazi futás. Nagy Béla, a Fradi élő futball-lexikon- ja felsétált a Hardturm-stadion C-szektorá- nak tetejére és beolvasta a mikrofonba a gondosan megfogalmazott kiáltványát. A felhívás sportbaráti tónusban, tegezős stílusban hirdette, hogy a Fradi-tábor egy és oszthatatlan, hogy a Fradi-szív egyszerre dobban, és hogy a csapatot leginkább a sportszerű szurkolás segíti. Válaszul taps és néhány petárda csattant a lelátón. A második futás, amely az előbbinél már gyorsabb mozgáskombinációt jelentett, de aligha volt mérhető egy amatőr triatlonozó sebességéhez, 1,5 km-nyi úszás és 40 km- nyi kerékpározás után. Nagy Béla a 20. percben megélt és átvészelt svájci éles lőgyakorlat után volt kénytelen a mikrofonhoz sietni. A kerítést rángató „rakétázó" ferencvárosi publikumot sztentori hangon, szigorúan magázódva figyelmeztette arra, hogy minden egyes petárda fellövése súlyos ezreket emel ki a klub pénztárából. A harmadik futás, amellyel akár a 100 méteres síkfutás világbajnoki döntőjébe is be lehetett volna jutni. Nagy Béla Gren kiállítását követően rontott a hangosbemondóhoz, immár nem kért, nem követelt, hanem könyörgött a tűzijáték mellőzéséért. Hangja kicsit sírásnak tűnt, olykor meg-megcsuklott, mint azé az emberé, aki nagyon nagy baj bekövetkeztét látja, de annak elhárításáért semmit sem képes tenni. A lelátó most először respektált: kialudtak a tüzek és felzúgott a Hajrá,Fradi! A negyedik futás, amely már nélkülözi a görcsösséget, a félelmet, amely köteles- ségszerú ugyan, ám felszabadultan köny- nyed, olyan, mint amikor az ember kilenc- százezer svájci frankkal a zsebében gondol a tízezer frankos büntetésre... Nagy Béla az első ferencvárosi gól ünnepét igyekezett megkoreografálni. A tegezés ugyan nem tért vissza, de a Fradi-szív újra együtt dobbant, a közönség és a csapata egymásra talált, s a felhívás sokkal inkább a ferencvárosi szurkolók jó hírének megőrzésére, az európaiságra apellált, mintsem a klubkasszára. Az ötödik futás, amely - bár szövege megírt, olvasásra előkészített - végül is elmaradt. A csapatot és szurkolóit már tökéletesen védi a jó játék és az újabb gól. Szükségtelen durván, agresszíven bizonygatni, hogy a kedvencek kiváló együttest alkotnak. Elegendő az eredményjelző táblára pillantani, s nyomban feltűnik, hogy ki a jobb. A zöld-fehér tábor megszelídült, libabő- röztetően kellemes élmény, amikor 2000 magyar skandálja, hogy Auf Wiedersehen! 26
