FTC Centenáriumi újság (1999)

1999 / 21. szám

12 FTC CENTENÁRIUMI ÚJSÁG Változatlanul DIEGO A hagyományoknak megfelelően az idén is megtartotta évadnyitó szurkolói ankétját az FTC-Diego női kosárlabda-csapata. Az első bajnoki mérkőzés előtt két nappal a népligeti új csarnokban fogadták a drukkereket a kosarasok. Bodon György menedzser először a távozók listáját ismertette. Veres Judit Szekszárdra igazolt, Roczkov Viktória pedig a Szegedet választotta. Az elmúlt idényben, a Fradiban szerepelt klasszis, Németh Ágnes befejezte játékos-pálya­futását. Ezután a menedzser a csapat játékosait számozás szerinti sorrendben mutat­ta be a szurkolóknak. A 4-es trikót az elmúlt idényben már többször remek tel­jesítményt nyújtó tizennyolc éves Török Szilvia kapta, az 5-öst a még nála is fi­atalabb, Halmos Nóra. A 6-os mezben Farkas Andreát láthatja a közönség, a 7- esben viszont egyelőre senkit. A gyermeket szült Kosjár Katalint visszavárja a csapat még ebben a bajnokságban, ezért a számát nem adták ki. A 8-as póló­ban a román irányító, Simona-Dana Musat játszik, 9-esben pedig a Ferencváros újkori kosárlabda-történelmének legeredményesebb játékosa, Seres Éva. Eddig ellenfél volt, mostantól azonban már zöld-fehérben ontja remélhető­leg a kosarakat a 10-esben szereplő Csákány Emőke. A 11 -es és a 12-es mez gazdája továbbra is Papp Krisztina és Hagara Zsuzsa, míg 13-assal Kajdacsi Ju­dit látható majd a meccseken. A legutóbb Franciaországban légióskodó center, Kalmár-Nagy Dóra 14-esben igyekszik szórni a pontokat, 15-ösben pedig Kár­olyi Andrea, aki a Fradi valamennyi tétmérkőzésén pályára lépett. Három fiatal is kopott mezszámot a „nagycsapatnál", és ők a könnyebb ellenfelekkel szem­ben szokhatják majd az élvonal légkörét: 17-essel Izsák Judit, 18-assal Szlimák Hajnalka, míg 20-assal Cserny Réka vár bevetésre. A Fradinál hosszú távon a sa­ját nevelésű kosarasokra szeretnének építeni, ezért nagyon fontosnak tartják a fiatalok szerepeltetését. Még egy változásról számolt be a menedzser. Az utóbbi években Lukács Bé­la dolgozott gyúróként a csapat mellett, és vele nem hosszabbított szerződést a szakosztály. Utódja Hajba Ferenc lett, aki a női kézilabda-válogatottnál masszőrködött. Bodon György megmutatta, hogyan néz ki az odidastól kapott új Fradi-mez, amelyen változatlanul a Diego neve található a főszponzornak fenntartott he­lyen. A menedzser örömmel mondta, hogy újabb cégeket is sikerült megnyerni támogatónak. A szurkolókat persze elsősorban a meccsek érdeklik. Az első hét találkozót idegénben játssza az FTC-Diego, a bemutatkozó hazai mérkőzésre október 9-ig kell várni, amikor a Szolnok látogat a Népligetbe. A meccsekre a belépő 300 fo­rintba kerül majd, csupán néhány jelentősebb összecsapás megtekintéséért kell 500 forintot fizetni. A tizenegy hazai bajnoki mérkőzésre és két Ronchetti-kupa találkozóra ér­vényes bérlet 3500 forintért kapható, így a szurkolók 1500-1800 forintot taka­ríthatnak meg. A bérletesek között a szakosztály ajándéksorsolást rendez, ame­lyen értékes nyeremények találnak gazdára. A vidéki mérkőzésekről gyakran a csapat outóbuszával jött haza néhány törzsszurkoló. Nos, ennek vége, ugyanis Bodon György bejelentette: feletteseik megtiltották számukra, hogy szurkolókat szállítsanak a buszon... Ám megígér­te, hogy ha legalább húsz drukker szeretne együtt elutazni valamelyik vidéki mérkőzésre, segít a járműbérlésben. Ezután Zsoldos Andrásnak, a csapat új vezetőedzőjének tehettek fel kérdése­ket a szurkolók. (Mint ismeretes, a korábbi mester, Tursics Sándor, a klub után­pótlásával foglalkozik.) Zsoldos tárgyilagosan válaszolt. Mint mondta, a GYSEV és a PVSK kissé ki­emelkedik az élcsapatok közül, a reális cél így a legjobb négy közé jutás. A to­vábbiakról szerinte most még korai beszélni. Egy biztos: o Fradi minden mécs­esén úgy fut ki a pályára, hogy nyerni akar. Mindenesetre a szakvezető szeret­né, ha csapata dobogós lenne, de türelmet kért a szurkolóktól, ha ez ebben az évadban mégsem sikerülne. A nemzetközi szereplést illetően Zsoldos András őszintén elmondta, hogy nem igazán ismeri a Ronchetti-kupa mezőnyét (ami nem is csoda, hiszen az utóbbi években a Honvéd férficsapatánál dolgozott, és többek között bajnoksá­got is nyert a piros-fehérekkel). Információi szerint azonban nem túl erősek az első ellenfelek, azaz a bosnyák csapat és a macedón-bolgár párharc győztese. A későbbiekben pedig sok függ a sorsolástól. Margay Sándor (iKATII.AU.Vli! Tisztelt Juhász Gyuláné Úrasszony! Örömmel értesültem arról a nem mindennapinak mondható tényről, hogy Ön immár 50 éve, megszakítás nélkül áll munkaviszonyban a Fe­rencvárosi Torna Clubbal, mi több: nyugdíjasként is a Fradi Baráti Kö­rének aktív tagja. Biztos vagyok benne, hogy e fél évszázadnyi, munkában eltöltött idő nem múlt el gondtalanul, hiszen a becsületes munka örömét olykor a kicsinyesség és meg nem értés kelle­metlen pillanatai teszik elviselhetet­lenné. Ón viszont - a tények igazol­ják - ezeken fölül tudott emelkedni, ezeket le tudta győzni. Amihez bizo­nyára nem csupán a munkahelyhez és a munkához való hűsége, tisztes­sége és mérhetetlen kitartása, ha­nem a szeretett klubjához fűződő őszinte vonzódása is hozzásegítette. Emlékeztetni szeretném, hogy a Fradi ma a nemzeti sportszellem ta­lán legfontosabb hordozója, a zöld­fehér szín puszta megjelenése ma­gyarságérzetünk legmélyebb réte­geit mozgatja meg. Persze, nem volt mindig így, de hogy azzá tudott vál­ni, az jórészt olyan állhatatos, hitük­ben kitartó magyar polgároknak köszönhető, mint amilyen Ön. Kérem, engedje meg, hogy az FTC elnökeként gratuláljak Önnek ebből az alkalomból, és őszinte elis­merésemet fejezzem ki klubunk iránti hűségéért. Kívánok Önnek és családjának jó egészséget, örömöt, boldogságot, a Fradi munkaközösségének pedig sok hasonló, hűséges munkatársat. Kiváló tisztelettel: Dr. Torgyán József a Ferencvárosi Torna Club elnöke

Next

/
Thumbnails
Contents