Fradi újság (1996)
1996 tavasz / 1. szám
9 FRADI ÚJSÁG HAJDÚ ÖNKÉNTES TÚLÓRÁJA El Puerto de Santa Maria, február 20. Csaknem két héten keresztül az andalúz kikötővárosban edzőtáborozott a Ferencváros labdarúgócsapata. A küldöttség kedd este tért vissza Budapestre. A fradisták többsége nagyon várta a megérkezés pillanatát, mert nehezen tűrte a hosszú távollétet, monotonnak érezte a hétköznapok ritmusát, hangulatát. A játékosok időnként morgolódtak is egymás között. Akadnak persze, akik higgadtabban, megfontoltabban közelítenek a témához. A kevesek egyike Hajdú Attila. A zöld-fehérek kapusával beszélgettünk a felkészülés tapasztalatairól.- Hogyan vélekedik arról, hogy a társak többsége eléggé nyűgösen vészelte át a hosszabb ideje tartó téli alapozást, az otthoni bentlakásos rendszerű és a külföldi zártabb edzőtáborozást?- Ennek a megítélése nem rám tartozik. Ugyanakkor azt gondolom, amikor valaki elkezd valamit, elhatározza, mire teszi fel az életét, akkor annak számolnia kell azzal, hogy az a szakma vagy hivatás esetleg sok lemondással jár együtt. A profi futball pontosan ilyen, előre lehet tudni, hogy télen a hazai zord időjárás elől egy időre valószínűleg idegen országba utazunk gyakorolni.- Ezek szerint tehát a hosszú edzőtáborozás szükséges rossz?- Szó sincs róla! Egyáltalán nem rossz, viszont szükséges. Ha valaki valamihez előre úgy áll hozzá, hogy rossz lesz, akkor az alapvetően befolyásolja a munkához való viszonyát, a hangulatát is. Szeretném hangsúlyozni, hogy a csapatból senki nem állt hozzá a dologhoz eleve fenntartással. Az persze kétségtelen, hogy az ember sokat kénytelen távol lenni a szeretteitől, ám ha például éppen a jól sikerült felkészülésnek, formába hozásnak köszönhetően eredményesek leszünk a bajnokságban meg a kupában, akkor a rajongók elismerése, tapsa sok mindenért kárpótol majd. A kellemetlen és a kellemes összetevők hosszú távon kiegyensúlyozzák egymást. Az, hogy monoton volt-e az együttsünk, vagy sem, erősen relatív, ki egyéni sportot űzők, példának okáért az úszók hónapokat töltenek távol a családjuktól, a barátaiktól, ráadásul az ő munkájuk még egysíkúbb is, mint a miénk.- Arról nem is beszélve, hogy az úszók alighanem többet edzenek, mint a magyar labdarúgók...- A két sportágat nem szabad összehasonlítani. Annyi a hasonlóság közöttük, hogy mindkettő sport, ettől kezdve viszont egészen más a kettő. De kár is ezt tovább „ragozni”: a jó eredmények eléréséhez minden sportágban egyaránt nagyon sokat kell dolgozni. Én úgy hiszem, hogy ennek érdekében tőlem telhetőén mindent meg is teszek.- Ez egyébként olyannyira így van, magam is tapasztaltam, hogy egyik délelőtt, szabadidőben a harmadik számú kapussal, Tímár Jánossal szükségét érezte magánszorgalomból gyakorolni a tengerparti homokon. Netán hiányzott a mozgás?- Nem csak mi voltunk „lent”, hiszen több csapattársunkkal is találkoztunk, akik egy kiadósat futottak. Mivel előző este mécsesünk volt, úgy gondoltuk, hogy nyugodtan labdázhatunk egy órát. Egyébként pedig nem történt semmi különös, frissítő jellege volt az önkéntes alapon vezényelt tréningünknek, egyszerűen jólesett a mozgás. Illik jóban lenni a szervezettel, s nekem visszajelzett, hogy futkározzak s játsszak egy kicsit.- Novák Dezső vezető edző tisztában van azzal, hogy ki az eminens diákok az osztályában?- Fogalmam sincs róla, de én ezeket a pluszedzéseket nem is azért csinálom, hogy megveregessék a vállárnál, hanem azért, mert jó kapus szeretnék lenni.- Fentebb már érintettük a témát, de újfent felvetődik a kérdés, hogy vajon adnak-e ezek a táborok elegendő többletet, ha egyénileg is fontosnak érzi a tré- ningezést?- E kettő között alapvetően nincs összefüggés. Odahaza ugyanezt a munkát ugyanúgy elvégzi, vagy pontosabban szólva, elvégezte volna a csapat, mint a világ bármelyik pontján, de a jelen időszakban erre otthon nincsen lehetőség. Szerencsére a Fradi megteheti, hogy valahol a nagyvilágban megfelelő helyet találjon magának a felkészülésre. Ha pedig szükségét érzem, otthon, a megszokott környezetben is vállalok némi pluszmunkát. De még egy apróság: szerintem nagyon sok klub örülne, ha cserélhetne velünk, és a mediterrán égövi tavaszban tekinthetne előre a márciusi nyitányra.- Ön különben mivel oldja, oldotta az egyhangúságot a táborozások során?- Valamit azért szeretnék leszögezni: mi nem laktanyafogságra ítéltetve élünk sehol sem... S hogy konkrétan válaszoljak a kérdésére: mivel elsőéves vagyok a Testnevelési Egyetem sportmenedzseri levelező szakán, most például hoztam magammal tankönyveket. Ezenkívül keresztrejtvényt fejtek, zenét hallgatok walkmannel, no meg az elmúlt héten a különféle spanyol tévéadók közvetítették a spanyol futballkupa negyeddöntő visszavágóit, s előtte láttam a Barcelona-Real Madrid bajnoki szuperrangadót is.- Gazdagodott a meccseket figyelve szakmailag is? Sikerült ellesnie valamit a nagyoktól?- Mindig, mindenkitől lehet tanulni. Az olyan színvonalú bajnokságra, mint amilyen a spanyol, különösképpen érdemes kitüntetett figyelmet fordítani. Egy példa csupán: szinte mindenki tudja, hogy a „Barca” kapusa, Busquets időnként szinte utolsó védőként szerel, ragyogó ütemben avatkozik be lábbal a játékba.- S milyen benyomást tettek önre a Fradival vívott edzőmeccseken az alacsonyabb kategóriás andalúz kiscsapatok játékosai?- Roppant kemények, harcosak, nem ismernek elveszett labdát, kilencven percen keresztül szaladnak. Rögtön kezdés után nekiesnek az ellenfélnek, s űzik- hajtják, ameddig csak bírják, azaz általában a végéig, mert kitart addig az erejük. S még valami: nagyon gyorsak, egyérintős focit játszanak, lüktet a játék, ebből következően értelemszerűen a kapuk is sokkal többször forognak veszélyben. A nézők pedig élvezik a mérkőzéseket, mert sok ugyan a hiba, de rengeteg a szép megmozdulás, a helyzet is, azaz a másfél órán keresztül mindig történik valami. Molnár László (Magyar Nemzet)
