Fradi újság (1996)
1996 ősz / 9. szám
12 FRADI ÚJSÁG ÚJRA HOKI! GOLDDAL az aranyért Új edzővel vágott neki a Fe- rencváros-Whirlpool jégkorongcsapata az 1996-97-es idénynek. A zöld-fehérek szakvezetője a szlovákiai Kassáról érkezett. A 39 esztendős Gold Róberttól egyértelműen azt várják a szakosztályban, hogy a gárda hódítsa vissza a bajnoki címet a Duria- ferrtől. A mesterrel egy szokásos kemény edzés után beszélgettünk a Budapest Sportcsarnok jégpályájánál.- Először arra kérlek, mutasd be magad a ferencvárosi szurkolók népes táborának!- Kassai gyerek vagyok, és itt kezdtem hokizni a VSZ csapatában. A csatársor minden posztján megfordultam pályafutásom során. Játszottam a junior válogatottban, majd felnőtt koromban a B-válogatottban; természetesen a csehszlovák csapatról van szó. Később szerepeltem a Nyílra és az Eperjes gárdájában is, majd 1986-tól Franciaországban jégkorongoztam. Az első osztályú Dunkerque után a másodosztályú Chourchouvel és Chambery következett. Utóbbi városban négy évet töltöttem, és az utolsó kettőben már edző is voltam. Három éve jöttem vissza Kassára, aztán lehúztam egy szezont Rozsnyón, játékosedzőként.-Hogyan kerülték a Fradihoz?-Régóta ismerem a Ferencvárost, hiszen a zöld-fehérek sokat edzó'táboroztak Kassán. A korombeli játékosokkal jó a kapcsolatom a mai napig. Májusban hívtak fel a Fraditól, és előtte megkerestek Chamberyből is. Tíz napot gondolkodtam, mit is csináljak, végül a Ferencváros ajánlatát fogadtam el. Két évre szól a szerződésem. A feladat a bajnoki döntőbe kerülésen és a győzelem megszerzésén kívül a csapat megfiatalítása.- Mik voltak az első tapasztalataid?-Ahhoz, hogy elérjük a céljainkat, olyan emberekre van szükség, akik hajlandók dolgozni a sikerért. Az augusztusi szárazedzéseken már bebizonyították a fiúk, hogy akarnak tenni a jó eredményért. Persze, csapatot építeni nem lehet egyik napról a másikra, ehhez idő kell. Egyrészt több új játékos érkezett a Fradihoz, másrészt a megfelelő fizikai állapot megszerzése, a taktikai elemek szinte tökéletes megtanulása komoly munkát igényel. Biztos vagyok benne, hogy az elvégzett meló a szezon végére meghozza az eredményt.- A fentiekből az következik, hogy a fiúk partnerek a kemény munkához.- Igen, nagyon jól állnak hozzá a dolgokhoz. Eleinte persze, volt egy kis morgás, de hamar észrevették, hogy megéri hajtani az edzéseken. Belátták a srácok, hogy csak a tisztességgel elvégzett gyakorlatok hozhatják meg a sikert.- Beszélgetésünk idején az első, szokásos székesfehérvári fordulón vagyunk túl. A Dunaferrtől és sajnos, a Volántól is kikapott a Fradi. Hogyan értékeled az első mérkőzéseket?- A dunaújvárosiakkal jó meccset játszottunk, végig egyenrangú ellenfelei voltunk a bajnokcsapatnak. Sokéves tapasztalatom alapján mondom: bírói segédlettel kaptunk ki. A Volántól elszenvedett vereség más téma. Az első harmadban a fehérváriak tizenként percig szinte nem is lőttek kapura, mi pedig sorra kihagytuk a helyzeteinket. Aztán három taktikai hibából három gólt kaptunk. Később hiába jöttünk fel, a nagy akarásban újabb hibák csúsztak be, és ezzel el is ment a mérkőzés. A Fradi még nem tudja hatvan percig azt csinálni, amit megbeszéltünk, és itt ismét utalnom kell az előbb elmondottakra.-Az említett két meccsen, akárcsak az előző bajnokságban, ELŐTT „ , U HUNGÁRIA BIZTOS KOTES, fiCASCO MIELŐTT ÁTMENNE ÖN Az új HUNGÁRIA CASCO a legnagyobb veszteségekre szól. Határtalan biztosítás: külön díjtétel nélkül egész Európára érvényes. biztosítási kínálatunk: lopás-, tűz-, töréskár-, extratartozék-, ablaküvegtörés- és balesetbiztosítás. Ez utóbbi térítési összege a duplájára emelkedett. Ön részletesebb tájékoztatást kíván? Hálózatunk országszerte várja partnereinket. gondok voltak a helyzetkihasználással. ..-A sorozatos hibázás a kondicionál problémákra vezethető vissza. Egy lépés rendre hiányzott a jó befejezéshez.-Nézzük végig a csapatot! Kezdjük az idegenlégiósokkal: miért éppen őket választottátok?-A Ferencvárosnak immár hagyományosan jó kapcsolata van a Krilja Szovjetov csapatával. Jártunk Moszkvában, és megnéztük azokat a játékosokat, akiket ajánlottak. Szó, ami szó, nem volt túl nagy a választék. Úgy vélem azonban, hogy a két oroszunk, Csizmin és Iszakov be fogja váltani a hozzájuk fűzött reményeket. Még messze vannak ugyan attól, amit várunk tőlük, és sokat kell javulniuk, de én bízom bennük. A harmadik orosz játékost még a felkészülés során ha- zaküldtük. Helyette a sokszoros csehszlovák válogatott Milan Stast igazoltuk. Ő az elmúlt idényt a Bundesligában, az első osztályban játszotta végig. Nagy a respektje, sokat tanulnak tőle a magyar hokisok. Különösen a vele egy sorban játszó Dobosra gyakorolt nagy hatást.-Haladjunk hátulról előre: kapusok és bekkek?-Juhász tudását már sokszor bizonyította. A fiatal Szuper Levente nagyon tehetséges kapus, rá lehet bízni komoly feladatokat is. Ami a hátvédeket illeti, az ifjú Svasznek jó benyomást keltett, és a rutinos Nagy Zolival jól kiegészítik egymást. Kangyal jó kezdés után sajnos, megsérült. Az eddig látottaknál többet várok Hegyitől és Salamontól. Utóbbi tavaly sokat kihagyott, de folyamatosan javul. Ancsin Laci nem tudott eljönni minden edzésre, ezért vannak lemaradásai.- Csatárok?-Dobosról már szóltam. A Sándor—Csizmin—Kaszala-sor még adós azzal a játékkal, amit várok tőlük. Ugyanez áll Iszakov- ra is. Dragomir nagyon harcos. Hudák később kezdte az edzéseket, mint a többiek, még van pótolnivalója. így van ezzel Pindák is, aki sérülés miatt hagyott ki három hetet. Szerencsére minden helyre több jelölt van, és így mindenkinek meg kell küzdenie a csapatba kerülésért. Amikor elkezdtük a közös munkát, közöltem a fiúkkal, hogy mindenki tiszta lappal indul, engem nem érdekel a múlt. Az edzéseken dől el, ki játszik.-Tavaly sokat beszéltek a szurkolók a roppant tehetséges Hoffmannról, ám ő már Kanadában csiszolja hokitudását. Az idén ki lehet a meglepetésember?-Amikor csak lehet, szeretnék lehetőséget adni a fiataloknak. A fradisták láthatják majd a mindössze tizenhat éves Majorost, aki előtt szép jövő áll.-És milyen jövő előtt áll a csapat, azaz, reménykedhetnek-e a zöld-fehérek hívei a bajnoki cím visszaszerzésében?- Még messze van a rájátszás, egyelőre az alapszakaszban kell jól teljesítenünk. Ha összeáll a csapat úgy, ahogy szeretném, nem lesz esélytelen a döntőben. Margay Sándor