Fradi újság (1994)
1994 / 5. szám
FRADI ÚJSÁG Füzesi „Fradi mikrofonjánál”: Farkas Caja és Mihók Béla egy Vörös Sárkánybeli sajtótájékoztató után. A Ferencvárosi Televízió megalakulásával egyszersmind új sportközvetítői műfaj is keletkezett. A „szurkoló riporter” stílus megteremtőjének, Füzesi Péternek először csak a hangját hallhattuk, de a valamennyire vájt fülü drukkerek már ekkor tudhatták: ez az ember nem mikrofonnal a kezében vált fradistává, épp ellentétes utat járt be: a sport és a Ferencváros szeretete vezette el a közvetítőállásig. Az alábbi beszélgetés egyszersmind alátámasztja és árnyalja a fenti állítást.- Angyalföldön születtem, a Forgách utcai lakásunkból ráláttunk a Fáy utcai stadionra. A környéken minden élőlény Vasas-szurkoló volt, édesapám kivételével, mert ő a Fradit imádta. Engem 1962- ben, hatévesen vitt először meccsre, és ekkor körülbelül el is dőlt a sorsom. Piros-kék szigeten éltem, de el sem tudtam képzelni, hogy ne Fradista legyek - kezdte a riporter, „öninterjúszerűen”.-A Fradi-szíved eredetét már ismerjük, de hogyan került mellé a mikrofon ?- 1964-től kezdtem gombfocizni, lelkes és alapos játékos voltam, az akkor készített jegyzeteimet, kimutatásaimat ma is őrzöm és használom. Elég hamar eldöntöttem, hogy újságíró szeretnék lenni, kosárlabda-pályafutásom korai befejezése egy sérülés miatt ugyancsak ebbe az irányba terelt. A televízió sportriporterképzésén én is átestem az első rostán, méghozzá igen jó eredménnyel, így aztán „külsőzni” kezdtem. Azt azonban soha nem rejtettem véka alá, hogy Fradista vagyok, ezért amikor a kábeltévézés lehetősége adódott, és az FTV-ben rám bízták a sportműsor szerkesztését, belevágtam. A beszéd mellett az írás is megmaradt szenvedélynek, de mostanában inkább statisztikák készítésével foglalkozom.- Előfordul néha, hogy szurkoló-riporteri kettősségedben a szurkoló kerekedik felül, és emiatt kicsit „kisiklik” a közvetítés?- Bevallom, volt már rá példa, hogy a mondandóm egy részét utólag ki kellett vágni. Előfordul, hogy kissé kilépek a szerepemből, különösen a női kézilabdázók és jégkorongozók mérkőzésein, de egyébként, általában vigyázok, figyelek magamra. Ha nem a Ferencvárosi Televízióban közvetítek, akkor is a szenvedélyes stílust képviselem, a távolságtartás, a hűvös szemlélődés nem az én világom.- Annyian annyifélét hordanak össze a szurkolók nevelésének különféle módjairól, a te kezedben azonban egyedi lehetőség van. Élsz is vele?- Igyekszem. Hogy nem eredménytelenül, azt bizonyítja az a rengeteg levél és telefonhívás, amely az FTV-hez érkezik. A szurkolóinkat a mérkőzéseken és a stúdióban is rendszeresen megszólaltatjuk, a közeljövőben sportvetélkedőt is indítunk nekik. Én már csak azért is könnyebben szót értek a srácokkal, mert például jégkorongmeccsen velük énekelem a Fradi-indulót, ettől persze még figyelmeztetem őket, hogy ne dobálják műanyag flakonnal az ellenfél kispadját. A szurkolók nevelésében azonban legtöbbet a példaképek segíthetnek, és szerencsére nincs hiány belőlük az Üllői úton. Elég, ha akár csak Szívós Istvánt és Albert Flóriánt említem. A kézilabdameccseken már eljutottunk oda, hogy egy rossz szót sem ejthet senki a Fradi-táborról.- Gyakran emlegeted a kézilabdát. Ez a sportág számodra a „number one”?- Elismerem, a sportág és a csapat is a kedvencem. TF-et végeztem, kézilabdában segédedzősködtem is, de nemcsak ez a vonzódásom oka. A Spectrum-FTC női kézilabdacsapata tényleg megérdemli a törődést, mégis azt hiszem, az őt megillető publicitást csak tőlünk, az FTV-től kapja meg.- Ami azt illeti, rátok tényleg nem panaszkodhatnak. Az állami televízióban a sport manapság mostohagyerek, az FTV-ben viszont kiemelt szerephez jut. Kemény harcok árán éred el ezt?- Mint mindenütt mindenki, mi is alkudozunk a főszerkesztővel a műsoridőről, 30 és 50 perc között ingadozunk, de soha nem kapok fél óránál kevesebbet.- A Ferencvárosi Televízió a közelmúltban nívódíjat kapott. Mennyit érzel magadénak az elismerésből?- A nívódíjba természetesen minden beletartozik, így a sport és a Fradi-Híradó is, de fő érdem a főszerkesztőnké és az operatőrünké.- Ez olyan sportszerű nyilatkozat volt, akár úgy is vehetjük, hogy „mérkőzés után” hangzott el, és le is zárhatjuk vele a beszélgetést. Ötven évvel ezeló'tt - a Flonvéd kórház csapatának tagjaként. 1-es Kiszely, 2-es Tátrai, 3-as Nagy II, 4-es Lukács. Sokat tett a csapatért Illett az ifjú Tátrai Sándorra a szeretettel ráragasztott „Pubi” becenév. 1936-ban a Ferencváros újonca volt; kisfiús külsejével szerényen foglalta el helyét a „nagyok” között. Csatárként igazolták, majd hátravonták a jobbhátvéd posztjára; képességeit hamar elismerték. Akkor valószínűleg nem sejtette még, milyen kemény harcot kell folytatnia a további elismerésért - nemcsak fiatalon, hanem idősebb korában is. 1937-38-ban bajnokságot nyert a Fradi. 1938 tavaszán azonban egy ideig az MTK (akkor: Hungária) állt az élen. Szükség volt a gárda kisebb átszervezésére: Sárosi III. Béla a támadó középfedezet helyén bizonyította rendkívüli tehetségét, az odáig ezt a posztot betöltő Polgár Gyulának pedig az irányító szerepkör helyett jobban megfelelt a hátvédjáték - kihagyni csak Tátrai Sándort lehetett. Végülis a Polgár-Korányi hátvédpár mindkét tagja sokszoros válogatott, elismert nemzetközi klasszis volt. Valóban: a csapat diadalmaskodott az MTK felett és három pont előnnyel végzett az élen - Tátrai pedig nem titkolta félelmét, hogy teljesen kiszorul a Fradiból. - Nincs már ott rám szükség - jelentette ki lemondóan. De addigi teljesítménye volt annyira jelentős, hogy nem lehetett őt végképp mellőzni. így az egyik legemlékezetesebb ferencvárosi diadal: az akkor igen rangos Közép-európai Kupa megnyeréséért drámai küzdelmet vívtak a döntőben kedvenceink a római Lazio ellen 1937 októberében és győztes csapatunk legjobbja Sárosi György után a Nemzeti Sport rangsorolásában Tátrai volt - megelőzve a magyar foci olyan óriásait, mint például Toldi és Lázár... 1938 nyarán pedig Korányi Lajos távozása elé ezért nem gördített akardályt a vezetőség, mert Hlavay György edző Tátraiban látta a jövő emberét, akiben minden hátvéderény egyesül: rúgó- és szerelőkészség, gyorsaság, technika... Mégsem marad vetélytárs nélkül. A balhátvéd helyén sorozatosan szerepel a válogatott Pósa Béla. Összességében végül Tátrai játszik többször; de a 11 pontos előnnyel megnyert 1940-41 évi bajnokság után döbbenetes visszaesés következik. 1942-ben csak hatodik a Fradi... Ettől kezdve újabb és újabb összeállítással kísérleteznek. A védelemből - amely az előző idényben nagy eleganciával éreztette fölényét az ellenfél támadóival szemben - mindenkivel megpróbálkoznak a csatársorban. Általában sikertelenül. Tátrai sem tud bizonyítani régi helyén, a jobbösszekötőben. Ezt a döcögő csapatjáték is lehetetlenné teszi. Mindenesetre az állandó változtatások során néhányszor megint kimarad. Nélkülözhetetlen emberré csak az 1944-es őszi hadibajnokságban válik. Megint a Nemzeti Sport írja róla a legmegtisztelőbb méltatást: egy cikkben a legjobb magyar balhátvédnek minősítik. De nemzetközi mérkőzésről ekkor már nem lehet szó... Tátrai egyszer sem játszhatott a válogatottban. Élvonalbeli pályafutása a háború után befejeződött. Kevesen emlékeznek már rá, mint játékosra... És vajon mint edzőt miért emlegetik ritkán? A Fradi kispadján töltött évei kevésbé voltak régen: 1958 és 1961 között, majd 1966-ban. De kissé homályban maradnak ezek az évek is. Beárnyékolják őket az utánuk következő fényes diadalok: 1963-ban és 64-ben Mészáros József irányításával a csapat bajnokságot, majd 1965- ben a mai magyar labdarúgás számára már elérhetetlennek látszó nemzetközi kupát nyert; 1967-ben és 68-ban dr. Lakat Károly alatt bajnokságot és ugyanabban a kupában ezüstérmet. Tátrai Sándor mindössze két második helyet ért el a Fradival. Nekünk - hiszen ismerjük magunkat mi, ferencvárosi szurkolók - ez kevés volt. Nekünk a bajnokság kellett. Tátrai nem egyszer türelmetlenségünk céltáblájává vált. Pedig azt, hogy az 1959-60-as bajnokság az ő szakértelmét igazolta, világosan kell látnunk. Feljavította a csatársort; beépítette a csapatba előbb Rákosit, majd a 17 esztendős Albertet; hátravonta - némi habozás után - Vilezsált, aki akkor már fedezetként tudott jobb teljesítményt nyújtani; Orosz csatárjátéka az ő keze alatt vált hasznosabbá, egyenletesebbé. Érdemek... Érdemek, kellő méltánylás nélkül? Volt-e keserűség Tátraiban, amiért elkerülték a látványos sikerek? Ha visszagondolok rá, mint hátvédre, amint élvezettel választja a könnyed, szellemes megoldásokat - vagy mint edzőre, amint csendesen, szerényen kísérli meg az egymást kiegészítő egyéniségek csapattá építését: úgy képzelem, hogy alapjában játékos természetű ember volt - a „játékos” jelző legjobb értelmében. Örömmel, szeretettel csinálta, amit csinált. És ez talán többet jelentett neki, mint dicsőség. Hajnal Gáspár A „Fradi mikrofonos” Füzesi
