Fradi újság (1994)
1994 / 5. szám
10 FRADI ÚJSÁG Hat szakosztály - hat hír... A Ferencváros csapatai az utóbbi időben elkényeztették a zöld-fehér szurkolókat. A jégkorongozók bajnokságot nyertek, a kézilabdás lányok vezetik az első osztályú tabellát és bejutottak a KEK-elődöntőjébe, a labdarúgók is állandósították a helyüket a dobogón. Persze nemcsak a fényben, de az „árnyékban” is folyik a munka, a többi szakosztályban is zajlik az élet. Ezt bizonyítja szokásos körsétánk is. TEKE A csapatok a rájátszás kellős közepén vannak. Az első' forduló nem sikerült túl fényesen a ferencvárosiak számára, de a hátralévő négy körben még bőven marad lehetőség a javításra. A szakosztályvezetés elvárása az első-második hely valamelyikének megszerzése, ennek eléréséhez már a következő fordulóban győzelmek szükségeltetnek. Jó hír, hogy sikerült leszerződtetni a BKV Előre kitűnőségét, Grampsch Ágotát. O már márciustól a csapattal készül, „hivatalos bemutatkozása” az őszre várható. A női együttesnek - Grampsch Ágotával megerősödve - természetesen nem lehet más célkitűzése, mint a bajnoki cím. Az egyetlen komoly gondot pillanatnyilag az jelenti, hogy a Hauszmann Alajos utcai pálya bérleti joga március 15.-én lejár, így sürgősen új pálya után kell nézni. A tekések már meg is kezdték a „felderítőmunkát”. BIRKÓZÁS A Ferencváros válogatott kötöttfogású versenyzői éppen a tatai edzőtáborban sínylődnek, készülnek az athéni Európa- bajnokságra. Komáromi Tibor, aki egyszer már edzőségre adta a fejét, ismét teljes lendülettel birkózik, a válogatóversenyeken könnyűszerrel ki is harcolta az Eb-n való indulás jogát. Komáromi a 82 kilogrammban áll majd rajthoz Athénban, a Ferencváros szöuli olimpiai bajnok birkózója, Sike András pedig a 62 kilogrammosok között próbál szerencsét. A közelmúlt kiemelkedő eseménye volt az FTC-Műfémszer Kupa serdülőverseny február 26.- án. A zöld-fehér palánták, Széles József edző tanítványai meg is nyerték a viadalt. KAJAK-KENU Az év legnagyobb nemzetközi versenyét, a világbajnokságot idén a csapatba kerülésért, a május- ban-júniusban rendezendő három válogató verseny közül a ferencvárosi kenusnak, Zala Györgynek kettőt meg kellene nyerni ahhoz, hogy mellette voksoljon Vajda Vilmos szövetségi kapitány. Érthető, hogy a szakosztályban most ez a fő téma, hiszen Zala György nemcsak a kajak-kenusok, de az egész egyesület egyik legsikeresebb versenyzője. O volt az egyetlen zöld-fehér sportoló, aki éremmel tért haza a barcelonai olimpiáról. Az ötkarikás bronz mellett igazán szépen mutatna egy világbajnoki medál is. ÚSZÁS A szakosztály legjobbjai, az „első csapat” jelenleg négy hetes izraeli edzőtáborozáson vesznek részt. A túra cserekapcsolattal jött létre, ellentételezésként izraeli úszóküldöttséget fogadnak majd a Népligetben. Áz izraeli táborozás április 8-9- én rendezendő nemzetközi versenynyel zárul majd Haifában. A Fradi úszói ezt megelőzően, a salzburgi és párizsi nemzetközi viadalokon is több elsőséget szereztek, ezt a sorozatot szeretnék folytatni Haifában is. További tavaszi útvonaltervek között szerepel Linz, Szlovénia és Németország is, de a Fradisták nemcsak utaznak, hanem vendégeket is fogadnak - elsősorban Németországból érkezőket. A szakosztály máris megkezdte a felkészülést a nyári napközis táborokra. Az iskolai szünetben hét, egyenként egy hetes időtartamú turnusokban várják a jelentkezőket, méghozzá minden szinten. A népligeti telepen olyanokat is szívesen fogadnak, akik eddig az úszás alapelemeit sem sajátították el. ATLÉTIKA Az utóbbi időben megszokhattuk, hogy a ferencvárosi atlétáknál a gerelyhajítók viszik a prímet. Feltehetően nem lesz ez másként idén sem, legalábbis az 1994-es szabadtéri szezon elején ismét úgy tűnik, Zsigmond Kingától és csapattársaitól várhatók a legjobb eredmények. A felnőttek mögött ott az egyre népesebb, szépreményű utánpótlás, ha a jelenleg a Ferencvárosban edző fiatal tehetségek nem kallódnak el, a nem is túl távoli jövőben a mostaninál lényegesen többet hallathat magáról az FTC atlétikai szakosztálya. VÍZILABDA A bajnokság alapszakaszából lapzártánkkor hat forduló van hátra, és a Ferencváros igen rapszodikusan szerepel. A második BVSC elleni bravúros, idegenbeli 10-7-es győzelem után a Fradi 13-4-es , megsemmisítő vereséget szenvedett a Vasastól, majd legutóbb 8-6-ra kikapott a Tungsramtól is. Jóvátehetetlen baki szerencsére nem történt, hiszen az alapszakasz után következik a rájátszás, méghozzá idén új formában. Korábban ugyanis mindig négy csapat rajtolhatott a play-offban, a résztvevők számát most hatra emelték. A rájátszás első fordulójában a tabella első két helyezettje pihen, a harmadik a hatodikkal, a negyedik pedig az ötödikkel csatázik a legjobb négybe kerülésért. A Ferencváros pillanatnyilag negyedik, de a hetedik helyezettel szemben hat pont az előnye, azaz szinte biztos tagja az első hatnak. Most már csak arra kell ügyelni, hogy ne a hatodik helyen jusson be, hiszen akkor azonnal szembetalálhatja magát a BVSC-vel. A Szeged, sőt méginkább a Szolnok azonban kellemesebb ellenfélnek ígérkezik. A legjobb négy között már klasszikus lebonyolítási formában folytatódik a play off, a Fradi pedig szurkolói támogatásával talán megtáltosodik, és legalább nemzetközi kupaszereplést biztosító helyezést csíp el. MEGALAKULT A RÉGI FTC ATLÉTÁK BARÁTI KÖRE Kálmán Ferenc - egykori FTC atléta - kezdeményezésére április elsején megalakult a régi FTC atléták Baráti Köre. Célkitűzésük néhány pontja:- Erkölcsi és anyagi segítség a régi FTC edzőknek- Vállalkozások patronálása - a haszonból a szakosztály segítése- Klubélet kialakítása- Sportrendezvények közös látogatása- Atlétikai szakosztály továbbfejlesztése- Alapítvány az atlétikai szakosztály részére Sok sikert „öregek”... Az FTC labdarúgószakosztály egyik új szponzora (((f)))))))) WESTEL. RÁDIÓTELEFON KFT. A Westel Rádiótelefon Kft. (a US WEST és a MATÁV 1989-ben született vegyes-vállalata) a magyarországi rádiótelefon-rendszer kiépítésének és fejlesztésének úttörője, hosszútávú és megalapozott elképzelésekkel kezdett el tevékenykedni Magyarországon, felhasználva US WEST nemzetközi és a MATÁV hazai tapasztalatait. A tervek valóra váltak: nem egész egy év elteltével, 1990. október 15-én három bázisállomással és egy önálló digitális központtal Budapesten megkezdte működését az első magyar rádiótelefon-rendszer. A hálózatbővítés azóta még a tervezettnél is gyorsabban haladt: a Westel térképéről hónapról hónapra tűntek el a még el nem látott területeket jelölő fehér foltok. Ma Budapesten 48, vidéken 120 bázisállomás működik, mellyel az ország teljes területén vehető igénybe a rádiótelefonos szolgáltatás. Az intenzív hálózatnövekedés együtt járt az előfizetők számának emelkedésével: az 1990. évi 2.000 után most több mint 45.000 rádiótelefon tulajdonos van az országban. Az igényekhez igazodva folyamatosan bővül a Westel Kft. által forgalmazott rádiótelefonok választéka is. Ma az érdeklődő 3 gyártó (Benefon, Motorola és Maxon) termékéből választhatja ki a neki leginkább megfelelőt. A rádiótelefon rendszer alkalmas telefonkapcsolat létesítésére Magyarországon bárhol, valamint innen hívható a világ bármely pontja, akár a tengerentúl, vagy a Gobi sivatag is. Rádiótelefonjainkhoz csatlakoztathatók telefaxkészülékek, hordozható személyi számítógépek. A Westel mindig kötelességének érzi, hogy előfizetői számára elérhetővé tegye az NMT 450-es fejlesztések legújabb eredményeit, a lehető legrövidebb időn belül. Eddig is számos értékesítési akciósorozat tette vonzóbbá ügyfeleink számára a Westel Rádiótelefon Kft. szolgáltatásait, így pl. a dinamikusan fejlődő vállalkozói réteg számára előnyös lízing és részletfizető lehetőséget biztosítunk. 1994. januártól a MÁV szolgáltatási színvonalának javítása érdekében nyilvános távbeszélő állomást készül felszerelni néhány vonalán, melyhez a szükséges műszaki feltételeket a Westel biztosítja számára. Az első kísérletek már megkezdődtek a Budapest-Miskolc Intercity járaton. Elsejétől a hívó fél fizet. A Westel 450-es új útra lép Régi panaszt orvosol a Westel Rádiótelefon Kft.. Az előfizetők azt nem értették: miért a hívott fél fizet a telefonbeszélgetésekért? Ne boncolgassuk most ennek a számlázási módnak a műszaki miértjét, annál is inkább, mert ez már a múlté. A hazai telefoniéban bekövetkezett változások, megteremtették feltételeit annak, hogy a - Westel Rádiótelefon Kft., amely mindvégig nyitott volt az újra - jelentős változásokat hajtson végre ár- és üzletpolitikájában.- Ma a Westel 450-es rendszernek 45 ezer előfizetője van - mondotta Winkler János, a Westel Rádiótelefon Kft. vezérigazgató-helyettese, és a rendszer, a jelenlegi beszélgetési