Fradi újság (1992)
1992 / 9. szám
10 FRADI ÚJSÁG Vallomások, villanások... az utolsó 180 perc előtt Balogh Tamás Számtalanszor megnyilatkoztam már, elsősorban az előttem lévő betonbiztos védelemnek köszönhetem, hogy én kaptam a legkevesebb gólt az egész hazai mezőnyben. Tavasszal már a csatárok sem maradtak adósak a sorozatos jó teljesítménnyel, így toronymagasan miénk lett a legjobb gólarány. Véleményem szerint a kispesti rangadó volt messze a legfontosabb mérkőzésünk, akkor lendültünk bele igazán. Ha ott esetlen megbotlunk, a Honvéd minden valószínűség szerint könnyedén elsétál előlünk és nagy fölénnyel nyeri a bajnokságot. A legjobban viszont talán Szombathelyen védtem, az egy nagyon rázós meccs volt, ott volt a legtöbb dolgom, s a szerencse is a segítségemre sietett. Nem úgy, mint’ a válogatottbeli bemutatkozásomkor. Három percre mentem be, nem is értem a labdához, aztán a 91. percben jött az az iszonyatos erejű szabadrúgás. Mindettől függetlenül csodálatos érzés, hogy magamra ölthettem a címeres mezt, soha nem gondoltam volna, hogy ez a legdédelgetettem vágyam is sikerülhet. Gondolom, az a bekapott gól nem oszt, nem szoroz a későbbiekben, és kapok még lehetőséget a nemzeti tizenegyben. Ha jövőre a BEK-ben indulnánk, kicsit nőnének az esélyeim... Lipcsei Péter Kétéves élvonalbeli múltam alatt azt hisze, a brémai kupameccsen nyújtottam a legemlékezetesebbet, de az a győri mesterhármas sem marad el sokkal mellette. Ezt a két találkozót még nagyapakoromban is emlegetni fogom a kandallónál üldögélve. Csodálatosan alakult ez az esztendő az én szempontomból, hisz nemcsak a Fradiban vagyok stabil kezdőember, hanem a válogatottba is meghívást kaptam. Tisztában vagyok vele, hogy címeres mezben eddig nem kápráztattam el a szurkolókat remek produkcióval, de Jenei Imre egész más feladatkört szán nekem, mint amit a Ferencvárosban megszoktam. Én leginkább a védekező középpályás posztot szeretem, ahol van területem hátrébbról indulni s lendületből kapura vezetni a labdát. A válogatottban kicsit előrébb vagyok, ott még nem mozgok olyan otthonosan, ezért is játszom halová- nyabban a vártnál. De bőven van még időm, hogy ott is belejöjjek. Remélem a kapitány nem húzott ki a noteszéből. Ősztől ismét indulunk az európai kupák valamelyikében, ha minden jól megy, a BEK-ben, újra szeretném letenni a névjegyemet a nemzetközi porondon. S a mostani Fradival, ami úgy tudom, egy-két poszton tovább erősödik, szerintem nemcsak két fordulón jutunk túl. Óriási lenne, ha tavasszal is rangos ellenfelek ellen készülhetnénk. Fodor Imre Idén a legörömtelibb esemény a számomra az a röpke három másodperc volt, amíg alákanyarintot- tam a nevemet a Fradihoz szóló szerződésemre. Sokan úgy gondolták, hogy én csak udvariasságból hangoztattam, világéletemben az Üllői úton akartam játszani, pedig ez a színtiszta igazság. Életem egyik legnagyobb vágya teljesült ezzel. Nagyon jó kis társaságbe kerültem, örülök, hogy a beilleszkedéssel az ég adta világon semmi problémám nem volt, hamar befogadtak. A Fradi-szurkolókra nem is találok megfelelő jelzőt, egyszerűen fantasztikusak. Libabőrödzik a hátam, amikor arra gondolok, milyen karneváli hangulatot képesek varázsolni a stadionba. Úgy érzem, tavaszi teljesítményünkkel sikerült némiképp meghálálni azt a buzdítást, s azt a sok szeretetet, amit tőlük kaptunk. A magam részéről minden tőlem telhetőt megtettem, hogy bizonyítsam, jó vétel vagyok a Fradi számára, s kölcsönösen jól jártunk a zöld-fehér klubbal. Az a kispesti győzelem és az utána lévő fieszta mindig megmarad az emlékezetemben. S azt a felemelő érzést és boldogságot csakis Fradi játékos élhet át, ilyen egyetlen másik magyar klubban sincs, sokan külföldi szerződésről álmodoznak 29 éves korukban, vagy még korábban, engem tökéletesen kielégít, hogy az Üllői Lipcsei és Balogh „Tonó”... úton játszhatok. Az anyagi szempontok ebben az esetben csak másodlagosak lehetnek. Az előző bajnokságokban csak elvétve jutottam szóhoz, általában a sérültek helyére kellett beugranom. Idén azonban hétszer voltam kezdőjátékos és Győrött is már az ötödik perctől pályán voltam. Azt hiszem, nem okoztam csalódást, hiszén egyetlen egyszer sem cseréltek le. Az utánpótlás-válogatottnál most már biztos kezdőembernek számítok, úgyhogy halad a Szekér... Az élre mindenképpen a Honvéd legyőzése kívánkozik, fantasztikus meccsen fantasztikus hangulatban sikerült kétvállra fektetnünk a tavalyi bajnokot, alaposan megváltoztatva a bajnokság előre megírt forgatókönyvét. A mérkőzés utáni ünneplés Simi sörözőjében örökre maradandó élmény, ebben valószínűleg mindenki egyetért, aki ott volt a helyszínen. Az, hogy én vagyok a legfiatalabb a keretben, egyáltalán nem okozott gondot, ezt soha nem éreztették velem a többiek. Ebbe a csapatba könnyen be lehet illeszkedni, az első pillanattól kezdve elfogadtak. Jövőre szeretnék már stabil tagja lenni a Fradinak. Mit is mondhatok még, az első évemben részese lehettem a kupadiadalnak, most pedig, hogz el ne kiabáljam, egy olyan sikernek, ami több, mint tíz éve nem adatott meg a Ferencvárosnak. Ilyen pályakezdést kívánok minden fiatal játékosnak. Főleg, ha a Fradiban játszik... Valószínűleg az idény végén odébbállok, Svájcból kaptam igen kecsegtető ajánlatot egy másodosztályú klubtól. Persze ez még nem száz százalékosan biztos. Ha úgy alakul, hogy elmegyek, ha nem, kimondhatatlanul boldog vagyok, hogy a Ferencváros játékosa lehettem. Két gyönyörű szép évet hagyok magam mögött az Üllői úton. Sajnos gyakorta kínoztak sérülések, nem mindig álltam Nyilasi Tibor rendelkezésére, de hát ilyen az én szerencsém. Az idei bajnokságban is jobbára csak a cseresorból figyelhettem a fiúk káprázatos menetelését. Egyszer-kétszer ugrottam csak be, de ezek a fellépések elég fontos találkozókon jöttek össze. Mindjárt az „igazi” idénynyitón, a Vác ellen az események hatására kissé megviselt Keller Józsi cseréjeként léptem pályára. De játszottam a Vasas' és az UTE elleni meccseken is, ez utóbbi óriási iramot, nagy küzdelmet hozott, futball volt a javából. A legfantasztikusabb éleményemet mégis a kispadon éltem át. Ahogy a közönség tizenegyszer körbehullá- mozta a lelátót, a hideg futkosott a hátamon, annyira csodálatos érzés volt. Két év, egy második helyezés, egy kupagyőzelem, és most egy aranyérem (mert arra gondolni sem merek, hogy ne sikerülne). Ez ugye ahogy pestiesen mondják: Nem semmi! Elég jól indult, majd nehezen folytatódott ferencvárosi pályafutásom. Siófokon gólt lőttem a Feye- noordnak, a KEK-meccseken Szófiában és az Üllői úton is betaláltam a Levszki hálójába, aztán az ősszel valahogy sehogy sem jött össze az első bajnoki gólom. Arra egészen az utolsó fordulóig kellett várni. A téli alapozást végigcsináltam, és valósággal újjászülettem. Egy MK meccsen háromszor voltam eredményes, az ominózus újrajátszott Veszprém elleni találkozón is feliratkoztam a gólszerzők közé, és a Vácnak is bevágtam kettőt. Vagyis megadtam az indíttatást a csodálatos tavaszi sorozathoz. Életem legjobb formájában voltam, csakhát jött Koszta, és tönkretette a tavaszomat. Durva belépője nyomán megsérültem, és egyszer sem léptem pályára, s ezzel óriási élménytől fosztott meg. Azóta többet járok orvoshoz, mint pap a templomba. Borzasztó volt a lelátóról örülni a fiúk sikereinek, annyira, de annyira ott szerettem volna lenni közöttük a pályán. De hát ilyen az én szerencsém. Az öröm és az elkeseredés különös keveredését hozta számomra ez a tavasz. Csak remélni tudom, hogy ősszel nagy ívben elkerülnek a sérülések, s ott fogom folytatni a gólgyártást, ahol márciusban abbahagytam. Balogh Tamás, Albert, Lipcsei, Fodor, Vitézy László (fradista) rendezővel, a Zuglóiak fogadásán Szekeres ^ Tamás Patkós Csaba Deszatnik I) Péter
