Fradi újság (1990)

1990 / 3. szám

Fradi v újság

Kispestről és Kakucsról érkeztek

Telek András és Kiss István

A Debrecen elleni bajnoki mérkőzésen két ifjú futballista is látható volt a pályán zöld-fehér mezben. Telek András és Kiss István. András, a 19 éves középhátvéd Szombathelyen játszott először bajnoki mérkőzésen a Ferencvárosban, István, a 18 éves középcsatár az elmúlt őszön húzta magára a Fradi mezét a nemzeti bajnokságban. Új ígéretként bontogatják tehát szárnyaikat, tovább fiatalítják az Üllői úti együttes amúgy sem túl koros labdarúgókból álló csapatát.

Hogy milyen eredménnyel, azt az idő eldönti. Amíg azonban Mátrai Sándor, Bálint László, avagy Toldi Géza, Albert, Nyilasi mezének várományosait a közönség játékuk alapján megismeri, addig álljon itt néhány bemutatkozó sor róluk, a fiatalemberekről, a fiatal fradistákról.

Telek András budapesti születésű, az FTC 1981-től igazolt játékosa.

Hogy labdarúgó legyen belőle, arra a Budapesti Honvédban ösztönözték. Kispesten játszottak ugyanis egy iskolák számára rendezett kispályás kupát, s azokon a meccseken szúrt szemet Telek András. Lehívták edzésre, s három hónap után szerették volna leigazolni a 11 éves fiút, de ő ellenállt. Mi több, szó nélkül otthagyta a p’.ros-fehér társaságot. - Konfliktus? - kérdeztem, mire ő szelíden ingatta a fejét. - Egyáltalán nem arról volt szó, hogy összekülönböztünk volna valamin, hanem arról: nem tudtam elképzelni magamról azt, hogy a Fradi ellen játsszak.

Helyette inkább elballagott a László kórház pályájára, ahol akkoriban a zöldek egyik előkészítő csoportja működött. Rózsa Lajos előbb megnézte, aztán biztatta, hogy járjon be, végül leigazolta. Kezdetben beállóst játszott, s csak utóbb lépett eggyel hátrább, a középhátvéd posztjára.- A legtöbb gyerek elöl szeret játszani, bennem sosem volt meg ez a vágy - mondja Telek András. - Inkább a kapunk előtt éreztem jól magam, arra vigyázva, hogy ne kapjunk gólt.

Első sikereit a serdülőben érte el, többször volt bajnokcsapat tagja, Nyíregyházán pedig megnyerték a Jonatán Kupát.

A korosztályában a válogatottságot viszonylag későn érte el, „csak”* az ifiben jutott be a legjobbak közé.- Természetesen szerettem volna a címeres mezbe bújni, de valahogy ez nem jött össze, mert fizikálisán kevésbé jó adottságaim voltak, mint a társaknak - így Telek. Azt hiszem, későn érő típus vagyok, az ifiben kezdtem utolérni a többieket. A vidéki srácok általában erősebbek, magasabbak voltak nálam, s valahogy középiskolás koromban kezdtem behozni a lemaradást. Különösebb erőfeszítésembe nem került, nem edzettem többet, mint korábban. Szerencsére egy idő után

kiegyenlítődtek az alkati különbségek.

Vépi Péter, egykori edzője néhány éve felsőfokon beszélt Telek Andrásról. Gyors, jól helyezkedik, kitűnően fejel, mondta. Pintér Attilának hamarosan meg kell vele küzdenie a hármas számú mezért. Amikor szembesítem az elmondottakkal, szégyellősen elmosolyodik.- Az igazság az, hogy Peti bácsi elfogult velem - magyarázza. -Tagja voltam a sikercsapatának, amellyel - egy döntetlen és egy vereség kivételével - minden bajnoki meccsünket megnyertük. Ráadásul engem bízott meg a csapatkapitánysággal is, ezzel is megerősítve rólam alkotott véleményét. Pintér Attila játékát nagyra értékelem, s azt gondolom, valójában igencsak össze kellene szednem magam, hogy megszerezzem tőle - ha a Fradiban játszana - a középhátvéd mezét. Alapvetően egyelőre nem is ezért vagyok a keretben, hiszen adott a csapat védelme. Inkább azért, hogy szokjam a légkört, s végszükség esetén segítsek. A társak még „zöldfülűnek” tartanak, de megadnak minden segítséget, biztatást a beilleszkedéshez.

Azt hiszem, önteltséggel nem lehet vádolni a rendkívül rokonszenves, mosolygós középhátvéd-jelöltek Ahogy az edzők mondják: jó „anyag”, kezelhető ember, kilengésekre, magamutogató akciókra nem hajlamos fiatalember, aki a futballra tette fel fiatal éveik Nem áll hadilábon a tanulással sem. Bár az éretségi után azért nem jelentkezett felsőbb iskolába, mert egyelőre soknak érezte együtt a tanulást és a játékot. Most viszont mintha megbánta volna korábbi döntését... Tizenkilenc évesen azonban még bőven lehet javítani.

A család nagyon büszke rá. Édesapja is focizott fiatalkorában, de anyagi okok miatt nem lehetett belőle kiemelkedő játékos, abba kellett hagynia a futballt. Minden reménysége, hogy fia kárpótolja, sikerein keresztül megkaphatja a labdarúgástól azt, ami számára nem adatott meg. Szurkol a mama is, de meccsekre nem jár, mert ott oly izgatottá válik mindig, hogy idő előtt el kell hagynia a pályát. Az újságcikkeket viszont gyűjti fiáról, s szeretne velük minél több albumot megtölteni.

Kiss István középcsatárként intett búcsút az ifinek, s most Dzurják és Vukovics után a harmadik számú centere a zöldeknek.- Reálisan szemlélve én még Wukovicshoz képest is rutintala- nabb vagyok, szoknom kell a felnőtt csapat légkörét, az NB I-ét - magyarázza Kiss. - Bár az ifiben házi gólkirály voltam, s kellő önbizalommal játszottam, a nagy Fradiban más a helyzet. Már az edzések is keményebbek, nagyobb a tempó, s ilyenkor látja meg igazán a tegnapi ifista,

mennyi mindent kell tanulnia még.

Azt tartja magáról, hogy lendületből jól cselez, érzi a kaput, s viszonylag gyorsnak is mondható. Persze, az igazi nagyok egy helyben állva is ki tudják billenteni a védőt egyensúlyából, el tudják húzni mellette a labdát zsebkendőnyi területen is.- Szeretném én is tovább csiszolni a technikámat, de az biztos, hogy Albert-szintü képességeket képtelenség megtanulni - mondja. - Ennek ellenére vallom, másként, a saját adottságaim kellő kifejlesztésével én is lehetek eredményes csatár a felnőtt csapatban is. Példaképem Van Basten, aki különösen a kapura való veszélyességével, gyors döntési, helyzetfelismerési képességével imponál nekem.

Kiss István először ősszel, a Veszprém elleni hazai győztes meccsen állt be bajnokin a Fradi első csapatába. Bár csak 10 percet kapott, s nem is középen, hanem Páling helyett a jobbszélen, mégis kellemes emlékeket őriz a találkozóról, hiszen az FTC 4:l-re győzött. A Debrecen elleni meccsen - most tavasszal - szintén szerencséje volt, megint győztes gárda tagjaként vonulhatott öltözőbe negyedórányi játék után. Türelmesen koptatja a kispadot, s igyekszik kihasználni minden pályán töltött pillanatot tudása tökéletesítésére.

Telek Andráshoz hasonlóan nem tagja a keretnek, de sportállása után ő is az FTC-től kap fizetést. Ha pedig csapatba kerül, ne adj’isten győztes csapatba, akkor őt is megilleti a prémium, akárcsak a szerződtetett társakat.

Kiss István kakucsi fiú, onnan jár be naponta. Ugyancsak a Da- bas melletti településről való Balog Tibor, aki az MTK-VM-ben szerez mind több elismerést magának. Ez a kis falu tehát két patinás fővárosi klubnak is adott tehetségeket. A kékeknél Balog már mind többször bizonyította, hogy nem véletlenül viseli a középcsatár mezét, nevét egyre többen tanulják meg szerte az országban. A zöldek kakucsi kö- zépcsatáijelöltje még csak kinyújtotta a kezét a marsallbot után. Hogy mikor veszi kézbe, az rajta is múlik. A jelek szerint az akarásán, a hozzáállásán nem.

Szurkoljanak a kedves ferencvárosi hívek, hogy e két 19 éves fiatalember: Telek András és Kiss István mielőbb megtalálja helyét a csapatban, ragyogjon jól csillaguk, s nevüktől visszhangozzon a sajtó. Hogy eredményes, a Ferencvároshoz méltó szintű labdarúgók legyenek a csapat, a sportág, s természetesen a közönség érdekében.

(h. k. j.)

„Nem a napi babérok learatása az elsődleges”

Vincze Géza ismét a Ferencvárosi Torna Club utánpótlásért felelős vezetője, utánpótlás-igazgató. Az egyesület számára már korábban is több tehetséges fiatalt kiszemelt és felnevelt tréner főállásban a Semmelweis Orvostudományi Egyetem testnevelési tanszékén dolgozik, mellette pedig újból hozzálátott a labdarúgópalánták „öntözéséhez”.- Arra törekszem, hogy az utánpótlás-szakosztály számára védettséget biztosítsak a változó viszonyoktól, az állandóan napirenden lévő személycseréktől kezdve a szülők befolyásolási törekvéséig - mondja Vincze Géza. - Nem lesz könnyű a munka annak ellenére, hogy a klub vezetése szabad kezet adott, s belátásomra bízta, miként szervezem a serdülő és ifjúsági futballisták mindennapjait.- Mi az, ami elsősorban nehezíti a munkát?- A szülők és az edzők sajátos kapcsolata, a játékhoz való hozzáállása. Sajnos, kialakult egy olyan káros gyakorlat, hogy mivel a felszerelést a szülők biztosítják a nálunk edző gyerekeknek, ezért néhányan, s nem kevesen, ezen az alapon jogot formálnak a szakmai munkába való beleszólásra is. Az edzők pedig - tisztelet a kivételnek - gyakran töltik szabadidejük egy részét is a szülők társaságában, ami általában nem. vezet jóra.- Korrumpálódástól tart?- Nézze, előfordul, hogy némelyek együtt esznek, isznak a szülőkkel, s ez a fajta kapcsolat nem segíti a szakmai munkát Egy-egy serdülő meccsen olykor hat-nyolc szülő áll a partvonal mentén, s ad tanácsokat a csapattagoknak, gyerekeiknek. Az edző pedig afféle szükséges, de pótolható „kellékként” áll közöttük, s képtelen akaratát megvalósítani. Olykor már ott tartunk, hogy egy 10-11 éves gyerek sír, ha lecserélik, pedig a szabály nem véletlenül ad lehetőséget 5 cserére egy mérkőzésen. Az esélyegyenlőség alapján ki kell próbálni a 25-ös keret minden számba jöhető tagját. Ráadásul egy ilyen csere alkalmával már olykor az is elhangzik, a gyerek 6 éves kora óta a Fradiba jár, mit csináltak itt vele öt év alatt, ha még nem „kész” labdarúgó, s le kell cserélni.- Mit szándékozik tenni e káros gyakorlat megváltoztatására?- Megteremteni a tisztán szakmai alapon működő utánpótlás-szakosztályt. Vállalni kell az ütközést mind az edzőkkel, mind a szülőkkel, a ferencvárosi csapatok jövője, a magyar labdarúgás érdekében. Nem tartom magam tévedhetetlennek, de kompromisszumot csak a futball, illetve a Ferencváros érdekében vagyok hajlandó kötni.- Az edzők mit szólnak az utánpótlás-szakosztály igazgatójának eme kardos kezdeményezéséhez?- Egyelőre nehezen akarják vállalni az új szerepkört, de ha eredményt akarunk elérni, akkor nem tehetünk mást.- Sokan azt tartják, nem az a fontos serdülő vagy ifi korban, hogy a csapatok bajnokságot nyerjenek, hanem az: a fiatalok felnőtté válásukig megtanuljanak futballozni, megfelelően bánjanak a labdával, legyen meg az erőnlétük.

Valóban nem a napi babérok learatása az elsődleges, hanem a következetes nevelés. Ennek szeretnék mindent alárendelni, s ehhez kérek egy hároméves türelmi időt a klubtól. Félreértés ne essék, nem akarom a szülőket bántani. Örülünk, hogy gyermeküket a Ferencvároshoz hozzák. De a gyerekek saját érdekében szeretnénk, ha ránk bíznák a nevelés minden pillanatát, hiszen azért vagyunk. Ráadásul célunk azonos: fejlett, jól kiképzett fiatalokat adni a magyar labdarúgásnak.- Hírek szerint az ifistáknak is ára lesz hamarosan.- Igen, liberalizálják az ő piacukat is. A klubok szabják majd meg az árakat, s ha nem akarják elengedni őket, irreálisan magasra emelik az összeget. Magyarán a jó ifistát minden egyesület meg akarja majd tartani, tehetséges fiatalokhoz tehát ki-ki csak saját neveléséből juthat. Ezért is kiemelt a szerepe az utánpótlásnevelésnek, s az lesz a későbbiekben még inkább.- Milyen külföldi szerepléseket tervez az utánpótlás igazgató?- Dániában és Svédországban lépnek pályára serdülőink és ifistáink. Tervem, hogy egy szezonban csak egyszer utazzanak külföldre a csapatok, mert különben magát a felkészülést hátráltatja a gyakori utazgatás, illetve az azt megelőző izgalmi, s az utána következő élményfeldolgozó állapot. A nyári felkészülést játékkal kezdjük e két nemzetközi tornán, aztán jön a kemény alapozás és játékkal fejezzük is be a felkészülést a bajnokságra.

Remélem, nem maradnak el idővel az eredmények sem.

(h. k. j.)