Fradi újság (1990)
1990 / 3. szám
Fradi v újság 5 Mi történt a palánk mögött? Ennek a cikknek az a célja, hogy eszközül szolgáljon, amelynek segítségével megismertethetem másokkal is csapatunk belső életét, gondjait, örömeit. Elöljáróban el kell mondanom, hogy játékosaim kivétel nélkül vállalták a felelősséget az elért eredményekért és a végső helyezésért, amiért köszönettel tartozom nekik. Az utolsó sípszó elhangzása után be kell vallanom, hogy csalódott voltam, bár el kell ismernem, a hallatlanul nagy technikai és taktikai tudású kijevi játékosok megérdemelten szerezték meg a bajnoki címet. Sok szurkolóval találkoztam, akik az előző évi sikerünk után biztosra vették, hogy hosszú távon egyeduralkodók leszünk a hazai mezőnyben (15 játékosunk a válogatott keret tagja). Akkor még ők sem gondolhatták, hogy befut egy külföldi csapat is a bajnokságba, jászberényi színekben (egy kapus és öt játékos már csapatot jelent!) vaiamint azt, hogy az Újpesti Dózsában 3 szovjet világbajnok mellett két sokszoros csehszlovák válogatott kergeti majd a korongot. Bizonyára mindenki ért valamennyire a jégkoronghoz, de ahhoz, hogy megértsük idei szereplésünket, mélyebb, rejtettebb vizsgálatokra is szükségünk lesz. Nem akarom, hogy bárki is azt gondolja, hogy panaszkodom, sőt kifejezetten öröm számomra a nehéz szakmai feladatok megoldása, hiszen ez a mesterségem. Az első „igen kényes” feladatom az volt, hogy vajon hogyan sikerül a 4 új magyar - Kiss, Mayer, Szabó, Térjék - és az öt szovjet játékost a régiekkel együtt Fradi csapattá, tehát harcos, önfeláldozó, győzni akaró együttessé kovácsolnom. A második probléma akkor jelentkezett, amikor az igen szűkös jéglehetőségek között az újonnan érkezőknek is meg kellett tanítani azokat a tipikus taktikai fogásokat, amelyeket a régiek tudtak és évek óta gyakoroltak. A harmadik nagyon komoly feladatba akkor ütköztem, amikor a szovjet játékosok megérkeztek. Nevezetesen az;, hogy alapvető kondicionális hiányosságokkal jöttek. Tehát külön edzésmunkát igényelt felzárkóztatásuk a magyar mezőnyhöz. Ráadásul nagyon kevés idő állt rendelkezésünkre. Hogy ezeket a feladatokat hogyan sikerült megoldani, arra a választ egyértelműen a döntőbe kerülésünk adta meg. Felkészültségünket, küzdeni tudásunkat többször is bebizonyítottuk. Először akkor, amikor az Ú. Dózsától elszenvedett 9:1- es vereség után talpra álltunk és a visszavágó „TV” mérkőzésen 5:2-re győztünk. Hogy ez a siker nem volt véletlen, azt tanúsította az addig veretlen Lehel SC felett aratott 6:3-as győzelmünk is. Fantasztikus nagy egyéni és kollektív teljesítmény kombinációjának köszönhettük eredményességünket, majd ezek után a lendületbe lévő csapatunk gólrekorddal 26:0-ra verte a Sziket- herm csapatát. A döntőben egy hallatlanul izgalmas találkozón „a hirtelen halálig” játszott góllal ismét legyőztük a kijevi „6os fogatot”. A rájátszás további mérkőzésein, amelyben VB rendszerben kellett volna helyt- állnunk, sajnos elvéreztünk (hét nap alatt öt mérkőzést kellett játszani). Ekkor már hatványozottan jelentkeztek a játékosaink közötti felkészülésbeli különbségek. A bajnokság befejezése után nagyon sok újság bennünket jelölt meg a „legjobb magyar csapat” címmel. Ezt a szép dicséretet most keretezzük be, s nézzünk végig azon a göröngyös úton, amíg idáig eljutottunk. A tavalyi I. helyezésünk óta még nagyobb „hokibolond” lett belőlem, s így itthon és külföldön, amikor és ahol csak alkalmam volt rá, filmeztem, jegyzeteket készítettem a nagyobb tudású csapatok játékáról, edzésmunkájáról. Ezen túlmenően megpróbáltam az edzéseket a lehető legkorszerűbbé tenni, azonban a szakosztály életének bizonytalansága és a MESTER- COOP Kft. füstbement terve után (augusztus) mozaikokra esett szét lelkes csapatunk. Rendkívüli erőfeszítéseket igényelt a betervezett edzésprogram elvégeztetése a BEK mérkőzések előtt álló játékosokkal. Hadd említsem meg, hogy még sok egyéb gond is nehezítette felkészülésünket, pl. az, hogy a csapat szerkezete erősen megváltozott. Az előző évi csapatunkból kivált Farkas G., Szabó M., Laki P., valamint a Szikethermnek kölcsönadott Kojsza testvérek és Simon F., Hudák Gábor térd- és achilles- operációi, Dobos, Paraizs és Orbán katonai szolgálata, Balog és Hajzer nyári amatőrré válása, felkészülési hiányosságokat okozott. A zavaró körülmények ellenére augusztus 20-án ismét elnyertük a „légiósok” nélkül zajló „Atlasz Kupát”. A BEK-re történő eredményesebb felkészülés érdekében több mérkőzést játszottunk Topol- csányban és Pöstyénben. Elhallgatni nem tudom és nem is akarom, hogy volt olyan eset is, amikor a minimális csapatlétszám sem jött össze az indulásra, s így autóbuszunkat vissza kellett küldenünk. Hajlamosak vagyunk elfelejteni, vagy félvállról venni azokat a megállapításokat, mely szerint egy bajnoki csapatot igazi profi módon kellene menedzselni, hogy a következő évben is bajnok legyen, vagy azt, hog a maximális erővel végrehajtott edzésmunkához kalória kell, a kalóriához pedig pénz. Míg az Ú. Dózsa csapata pont-pénzért játszotta mérkőzéseit és az NSZE csapata havonta kalóriapénzt osztott, addig mi a korszerű edzéselméleti alapfogalmakat hajtogattuk: Rendszeres, fegyelmezett munka, intenzív edzések, maximális akaraterő stb. A lényeg azonban az, hogy mi történik a pályán. Mi eljutottunk odáig, hogy nemcsak szavakban voltunk főszereplők, hanem a gyakorlatban is. A BEK mérkőzések előtt nem túl sok jóval kecsegtetett a különböző edzettsé- gű szintű játékosokból összeállított csapatunk. Végül is rendkívül fegyelmezett és lelkes játékunkkal nem vallottunk szégyent. Becsületesen helytálltunk, sőt egy hatalmas, gyönyörű serleget is hazahoztunk, melynek a neve: FAIR PLAY Kupa volt. A BEK mérkőzések utáni rossz öltözői hangulatot az a valós tény is befolyásolta, hogy bajnokcsapatunkról nem készült tabló és az ünnepi vacsora is elmaradt, sőt a szakosztály 60 éves fennállásáról semmiféle megemlékezés nem történt. Lehet, hogy egy kívülálló számára ezek nem nagy dolgok, de akik kiharcolták a sikert, azok várták az ilyesfajta elismerést. Az eseményeket időrendben követve az MNK és az Ongro- chem Kupa küzdelmei következtek. A Kazincbarcikán megrendezett tornán az Ú. Dózsától 5:2- re kikaptunk, de ekkor már 2 csehszlovák játékos erősítette a Dózsát és mind az öt gólt ők lőtték. A bajnoki nyitány után a Lehel SC kijevi ötöse átgázolt rajtunk (10:2-es vereség). A megalázó vereség után kezdtem el azon gondolkozni, hogy ha nem akarunk a 3-4. helyen végezni, akkor sürgősen kell keresni egy sponzort, aki beszerzi nekünk a külföldi játékosokat és költségeiket is átvállalja. Az életben gyakran előfordul, hogy csak a szerencse segít ilyen esetekben. Hát ez így is történt. A Mikromatika Kft. és a CAOLA KV. előteremtette a pénzt, sőt az előbbi cég szovjet játékosokat is szerzett. December elején realizálódott a terv és 4-én megérkezett a szovjet különítmény. Akkor azonban még senki sem volt tisztában azzal, hogy milyen minőségű játékosok jöttek. Nevük és sportpályafutásuk hallatán - világbajnok, 10-szeres szovjet bajnok stb. - sztároknak hittük őket, és sajnos később kiderült, hogy a 35-40 éves játékosok már három-hat éve befejezték pályafutásukat és egy öregfiúk csapatban hetente egyszer edzettek. Ennek következtében fizikai felkészültségük a nullával volt egyenlő. Nekik azt mondták elindulásuk előtt, hogy a magyar hoki gyerekcipőben jár még, nincsenek fedett pályák, komoly bajnokság, esik az eső és a hó, s ők ilyen körülmények között Magyarországon tanító- mesterek lesznek. Megérkezésük után megdöbbenve tapasztalták, hogy mennyi tehetséges és jól felkészült játékos korongozik csapatunkban, akik rendre lekorcsolyázták őket. El kell ismernem, edzésmunkájuk példamutatóan fegyelmezett volt és sok technikai, taktikai újdonságot tanultunk tőlük, de a gyorsaságuk azonban erősen megkopott már, s ugye ennek a játéknak ez a lényege. Ezért az öt játékos közül mérkőzésenként mindössze egy vagy két hátvéd, illetve egy csatár kapott helyet, attól függően, hogy válogatott játékosaim milyen formát mutattak. Külföldi játékosaim közül. V. Belousov kiemelkedően jól játszott, de a góllövésben ő sem jeleskedett. El kell ismerni, hogy lendítőerőként hatott a közös edzésmunka, mert játékosainkat sokkal nagyobb erőkifejtésre, gyorsaságra kényszerítették. Az edzésjátékokban pedig presztízsharc folyt, hogy három sorunk közül melyik tudja őket legyőzni. A 25 fős létszám miatt létrejött rivalizálás igen jó hajtóerőnek bizonyult, sőt abba a szerencsés helyzetbe kerültem, hogy a könnyelmű, felelőtlen, formán kívüli játékosokat le tudtam cserélni. Számomra különösen hasznos volt a szovjet játékosok jelenléte, mert itt-tartózkodásuk ideje alatt megismerhettem a Spartak, CSKA Moszkva, a Kril- ja Szovjetov és a Szaratov csapatok felkészülését, edzésmunkáját. Mindezen ismeretek birtokában biztos vagyok benne, hogy a jövőben edzésmunkánkat még magasabb szintre tudjuk emelni. Sokszor elmondtam már, hogy a jó eredmény elérésében egy játékosnak nem elég csupán keményen és okosan edzenie, hanem be kell tartania néhány edzéselvet a pályán kívül is. Megfelelően kell táplálkoznia, eleget kell aludnia és pihennie, nem szabad túlhajtania magát. Tapasztalatból tudom, hogy a fáradtság és a sorozatosan fellépő sérülések, betegségek fő okai nem egyedül az edzések intenzitásában keresendők, hanem azokban a tényezőkben, amelyek ehhez még hozzájárulnak. A kettő kombinációja gyakran túlterhelést okoz, az eredmény pedig a fáradtság, sérülés, betegség együttes tünete. Nem tagadhatjuk le, hogy a csapat túlnyomó többségének a jégkorongozáson kívül számos egyéb elfoglaltsága is van, amelyek idejük és energiájuk nagy részét igénybe veszik (a minimális fizetések melletti 6000-7000 forint egzisztenciális gondok intézése, család, munkahely stb.). Ebből a „mindkét végén égeti a gyertyát” típusú játékosból nagyon sok található csapatunkban. Viszont a rendszeresen edző és csak a jégkoronggal törődő fiatal játékosok fejlődése töretlen. (Juhász, Bán, Horváth, Dobos, Pindák, Orbán, Paraizs) Az év végi statisztikai mutatók ezt a tényt elfogulatlanul jelzik. A harmaderedmények elemzése kimutatta, hogy a legtöbb győzelmet és a legtöbb gólt a 3. harmadban szereztük, tehát a fizikai felkészültségünkkel elégedettek lehetünk. Az igazság úgy szép, ha teljes. Játékunkban nagyon sok javítani való akad, főleg technikai és taktikai téren. A hibák közül a kemény átadások és a pontos erős lövések hiánya domborodott ki, míg taktikai fel- készültségünkben az egy-egy elleni küzdelem, a párharcok elvesztése volt szembetűnő. Jól tudjuk, hogy hiányosságaink kiküszöbölése csak a speciális jégedzések óraszámának növekedésével lehetséges, ami a közeljövőben nem várható. (Sőt ebben az idényben 50 órával kevesebb jegesedzést tartottunk mint tavaly.) Végezetül csapatunk játékosainak többsége az elért eredmények ismeretében és a II. helyezésért minden tiszteletünket és szeretetünket egyformán megérdemli. Orbán György, vezető edző Pontról pontra 29 mérkőzés legponterősebb játékosai: 1. Orbán 53 pont (gól+passz) 2. Szajlai 52 pont 3. Pindák 38 pont 29 mérkőzés legjobb góllövői 1. Szajlai 29 2. Pindák 27 3. Orbán 23 29 mérkőzés leghasznosabb játékosai: 1 Orbán 184 2. Belousov 141 3. Szajlai 138 29 mérkőzés legfontosabb góljait lőtték: 1. Pindákll 2. Hudák és Orbán 8-8 3. Kiss és Szabó 7-7 29 mérkőzés legtöbb gólpasszt adó játékosai: 1. Orbán 30 2. Belousov 23 3. Dobos 18 Az öt döntő mérkőzés legponterősebb játékosai: 1. Hudák és Orbán 5-5, 2. Belousov 4, 3. Dobos 2 Az öt döntő legjobb góllövöi: 1. Hudák 4. Dobos, Belousov, Kiss, Kucserenko, Pindák, Szajlail-1 A kapusok közötti rangsor: 1. Póznik 91,5% (530 kapott lövés, 485 védett lövés) 2. Juhász 86,9% (92 kapott lövés, 90 védett lövés) 3. Bán 85,7% (105 kapott lövés, 90 védett lövés)
