Fradi műsormagazin

1986. október

Beszélgetés Mucha Józseffel Az elmúlt szezonban lényege­sen jobb hangulatban sétált az öltöző folyosóján Mucha József, a junior csapat edzője, mint idén. — Mi az oka annak, hogy mostanában gondterheltebb? — Nem úgy jönnek össze a dolgok, ahogy azt a nyári alapozás alatt elterveztem. Fél­reértés ne essék, senki sem fúr, nincs aki gátolja a mun­kámat, egyszerűen a csapatom­mal vagyok elégedetlen. A szereplés nem túl rossz, de kétségkívül sok a kívánni való a csapat játékával kap­csolatban. — Ez az ami aggaszt. És én nem az a típus vagyok, aki mindezt félvállról veszi, s könnyen túlteszi magát az ilyen botladozásokon. — Miért lett szélnek ereszt­ve a tavaly sikeresen szereplő és hosszú ideig még a bajnoki rímért is versenyben lévő ju­nior gárda? — Nálunk a szakosztályve­zetés megpróbált tudatosan utat nyitni a tehetséges ifjúsági játékosok előtt. Ennek logikus következménye az, hogy azok­ról a junior korú labdarúgóink­ról időről időre le kell monda­nunk, akik hosszú távon eset­leg nem jelentenek perspektí­vát a Ferencváros számára. A nyáron hat-hét olyan ifjú­sági korból kiöregedett játé­kos jött hozzánk, akiket a szakosztályvezetés alkalmasnak talált arra, hogy úgymond felső osztályba lépjenek. — Hol van akkor a bök­kenő? Tehetséget tehetséggel felcserélni az igazán nem bűn. — A fiúk döntő többségé­nek a képességével nincs is baj. Ám a hozzáállásuk az edzése­ken, a mérkőzéseken gyakran bosszúságot okoz nekem. Nem érzik át annak a súlyát, a jelen­tőségét annak, hogy a Ferenc­város tulajdonképpeni második gárdájában rúghatják a labdát, s szinte csak egy küszöb vá­lasztja el őket már az NB I-es öltözőtől. Ilyen mentalitásbeli hibák miatt azonban kétlem, hogy közülük csak néhányan is egy-két év múlva Dalnoki Jenő gárdájának biztos pontjai legyenek. Most, ebben a 19-20 éves korban kellene olyan erényeket felvonultatni, ame­lyek után szinte törvényszerű, hogy magasabb osztályba is léphetnek. — Fogalmazzunk konkré­tabban. Sportszerűtlenségekre, kilengésekre gondol? — Nézze, nekem a labda­rúgásról hosszú évek óta szik­laszilárd hitvallásom van. A mai kor követelményeinek csak az felelhet meg, aki teljes egészé­ben alárendeli magát labdarú­gó pályafutásának. Nem túlzás, ha azt mondom, hogy Ferenc­város szinten futballozni az teljes embert kíván, olyan sportembert, akit mindig fűti a céltudatosság, az elszántság. Tűz nélkül semmire sem lehet jutni, s én ezt próbálom tanít­ványaimba belenevelni. Meg­győződésem, hogy ezt egy edzőnek az önmaga körül ki­alakított légkörrel lehet leg­hatásosabban úgymond kisu­gároznia. Felesleges dolog er­ről állandóan prédikálni, ez vérévé kell, Hogy váljon a játé­kosoknak. Azt hiszem, ezzel a felfogásommal nem vagyok egyedül, Dalnoki Jenőnek ugyanez a hitvallása, és hogy ennek mennyire létjogosultsá­ga van, ezt bizonyílja az első csapat őszi szereplése. — Kik azok az ifjúsági csa­patból felkerült labdarúgók, akikkel egyértelműen elége­dett? — Balogh Tamás rendkívül jó fizikai adottságú, kitűnő reflexű kapus, szorgalommal, kellő komolysággal sokra vi­heti. Nagy Sándor a védelem­ből elsősorban akaratilag emel­kedik ki a társai közül, szorgal­mas, nagy odaadással végzi az edzéseket. Ezzel a mentali­tással sokra viheti és hamar leküzdheti jelenlegi fogyatékos­ságait. Garas játékában tapasz­talom a legnagyobb fejlődést, jó érzéke van a játék szervezé­séhez és kapura is egyre inkább veszélyes. Technikai felkészült­sége alapján két-három éven belül azok közé tartozhat, akik feljebb léphetnek az NB I-es gárdába. Ehhez azonban tuda­tosan kell készülnie a nagyobb feladatokra és magatartásában is hordoznia kell azt, ami egy jövendő élvonalbeli játékostól elvárható. A többiek is fel-fel villantanak valamit erényeik­ből, képességeikből, de még 8

Next

/
Thumbnails
Contents