Fradi műsormagazin

1986. október

lom egy jobb norvég válogatottra számítottam. Persze nem neheztelek érte, hogy nem futottak szét bennünket, s nem rúgtak gólokat.

— így is volt gólhelyzetük.

— Igen. Volt. De nekünk is. És elkaphattuk volna ó'ket, ha szerencsésebbek vagyunk. De végül is úgy érzem reális eredmény született.

— Saját teljesítményedről mi a véleményed?

— Azt jobb, ha más bírálja el.

— Jó. Most beszéljünk egy kicsit a Fradiról. Elment immár hét bajnoki forduló, s a csapat a bajnoki táblázat élén áll. Mi történt nyár óta?

— Semmi különös. Egységes jó most ez a gárda. Lelkes, haj- tós. Hátha még merne is mindenki játszani.

— Hát nem mer?

— Úgy érzem még nem játszik mindenki igazán felszabadultan. De az eredmények birtokában ennek is eljön az ideje.

— Nem túl hosszú ferencvárosi pályafutásod alatt már sok mindent játszottál. Szélső- hátvédet mindkét oldalon, beállást, középpályást. Végül is hol érzed magad a legjobban?

— Balhátvédként. Azt hiszem az az igazi posztom.

— A hátvédek nálunk nem igen mernek játszani. Felrobogni, netán pár cselt megcsinálni, inkább csak a rombolást tekintik feladatuknak.

— Pedig játszani jó. Én imádok. Sajnos mindinkább az erőfutball hódít teret, amelyben a szép játék sajnos egyre jobban elsikkad.

— Milyenek a csatárok — védőszemmel nézve?

— Nem olyan jámborak, mint amilyennek hiszik őket. Manapság már ők is rúgnak. Méghozzá hátulról, nem egyszer alattomosan.

s

— Vágyaid?

— Remélhetőleg letudtam egy időre a sérüléseket. Ez az egyik. A másik: jól szerepeljen a Fradi, s ott tudjak maradni a címeres mez körül. Vagy ez már túl sok?

— Nem - mondtam. Nem sok.

Búcsúzóul még a lelkére kötöttem Jóskának, hogy tablóA115.váloqatott:

Indulásra készen állt a válogatott keret Oslóba. A bőröndöket már becsomagolták, a labdarúgók pedig csendesen unatkoztak a Stadion Hotel előcsarnokában s várták a kapitányt, Komora Imrét. Egy csoport a televíziós készülék előtt nézelődött, mások a fotelekben telepedtek meg. A két fradista, Kvaszta és Keller egymás mellett gubbasztott.

Mindketten először kerültek egész közel a címeres mezhez.

Lajos a sportújságban lapozgatott. Természetesen ott hajtotta ki, ahol aFradi mérkőzésről tudósított a lap.- Milyenre sikeredett a főpróba? — érdeklődtem a tatabánya elleni teljesítményről a csatárnál.

— Megteszi. Ami pedig a fő, az az, hogy nyertünk. Idegenben.- Az osztályzat?

— Hatos.- Meglepetés volt a kapitány meghívója az oslói kerethez?

— Mégpedig nagyon kellemes.

\ - Izgul?

— Nem mondhatnám.- Kicsit sem?

— Kicsit sem.- És ha majd be kell állni.

ügyben tegyen lépéseket. Mármint, hogy nyissanak egy újat a soron következő játékosok számára.

— Okvetlen intézkedem — ígérte. — Kell még egy, amelyiken van bőven hely, ugyanis úgy hiszem vannak még pályázók a válogatottságra ebben a klubban.

Lajos

— Akkor bizonyára lesz egy adag lámpalázam. De bár már ott tartanánk.

— Számit arra, hogy kezdő ember lesz?

— Arra nem. Talán majd csereként szóhoz jutok.