Fradi műsormagazin
1986. október
— Mi lesz ha kikapnak? — Nem kapunk ki. Kint Oslóban figyeltem Lajost az edzésen. Amikor kilépett a mérkőzés színhelyére, a stadionban, egy pillanatra körülnézett. Szeme körbe járt a néptelen lelátókon, talán már odaképzelte maga köré a közönséget s azt, hogy játszik. A nemzeti tizenegyben. Mindez röpke pillanatokig tartott, s már fel is kapott egy labdát. Intenzíven gyakorolt. Ha sprintelni kellett tisztességgel nekifeszült, nem csak úgy immel-ámmal. Amikor pedig egymásközött fociztak, úgy nyargalt el a szélen, mintha most is tétre menne a dolog. A keddi válogatott összecsapáson tartalék játékosnak jelölte őt Komora kapitány. Ült a pádon a többi cserejátékos között és izgult. Főleg a csapatért. De egy kicsit saját magáért is. Es várta a nagy pillanatot, azt, amikor ő is beléphet a játéktérre. Már-már úgy látszott az első válogatottság várat magára. Csak percek voltak hátra, a gárda tartotta a 0—0-as döntetlent, s ez most az új, újoncokkal teli együttestől tisztes helytállásnak számított, ezt kellett hát tartani. Aztán mégis... Komora szólt, készüljön. Ugrott, szinte repült. A nagyóra vészesen közeledett a kilencvenedik perchez. Felnézett az órára s alig tudta kivárni, hogy játékon kívülre kerüljön a labda. Csak három percet játszott. Rohant, üldözte a labdát, hogy valamit csináljon e rövid idő alatt. Amire emlékezni fog. Három percet játszott. Három rövid percet. De azt hiszem mégis boldog volt ezen az estén. v. s. Amint köztudott az 1986. január 1 és december 31 között elért gólok alapján az FTC „házi gólkirályát” a Cooptourist által felajánlott kupával díjazzuk. , A Cooptourist Kupa állása - lapzártáig - az FTC-U. Dózsa mérkó'zésig: Kvaszta 13 gól, Strausz 11 gól, Dzurják 10 gól. FTC—Haladás mérkőzés, ausztriai kirándulással Utazás autóbusszal, félpanziós ellátás. November 15. szombat: indulás reggel 7-kor Szombathelyre. Rövid városnézés, majd a mérkó'zés megtekintése. Vacsora és szállás Bükkfürdó'n. November 16. vasárnap: reggeli után továbbutazás Raidingbe, a Liszt-ház megkoszorúzása. Továbbutazás Badenbe, városnéző séta. Esti érkezés Bécsbe, vacsora, szállás. November 17. hétfő: délelőtt városnézés, délután szabad. November 18. kedd: délelőtt szabad, délután a Rapid és az Austria pálya megtekintése. Este vacsora a Grinzingben. November 19. szerda: délelőtt hazautazás Guttenbruni pihenővel (Fennállása óta itt győzött a legnagyobb gólaránnyal, 30-1-re a Fradi!) Érkezés Budapestre az esti órákban. Részvételi díj: 9500 Ft. Jelentkezés a Fradi ajándékboltban október 13-ig. Társasutazás a tavaszi Hollandia—Magyarország labdarúgó mérkőzésre Az FTC és a Cooptourist autóbuszos kirándulást szervez az április 29-i holland-magyar EB selejtezőre. A 11 napos utazás során a résztvevők öt országba is ellátogatnak! Az útvonal: Budapest — Karlovy Vary - Magdeburg - Dortmund — Ultrecht — Amszterdam — Hága - Rotterdam — Eindhoven — Köln - Bonn - Franfurt — Nürnberg - Regensburg - Linz - Bécs - Budapest. Egyedi szolgáltatás, hogy az utazás során a szurkolók megtekintik a felsorolt városok labdarúgó stadionjait! A résztvevők természetesen ellátogatnak a különféle műemlékekhez, nevezetességekhez is. Részvételi díj: 32 500 Ft. Jelentkezés november 30-ig a Fradi ajándékboltban 5000 Ft-os előleg lefizetése mellett. FIGYELEM! A COOPTOURIST RENDKÍVÜLI AJÁNDÉKA: Az utazáson résztvevők Magyarországon a Cooptourist hálózatába tartozó üdülőhelyekre 1987-ben 1 hétig 10 %-os kedvezménnyel nyaralhatnak! 3