Fradi műsormagazin
1986. június
A Népszava serleg döntőt nyert ferencvárosiak — 1949. Balról: Henni, Lakat, Kocsis, Budai, Mészáros, Deák, Rudas, Kéri. Rudas mögött Lyka Antal edző. II. fejezet, amelyből kiderül, hogy néha még akkor is okos dolog nemet mondani, amikor valakiből NB l-es játékost akarnak csinálni Feri egyre jobban belelendült a játékba. Mindezt először más klub edzője figyelte ki. Nosza, próbálták is elcsalni őt az Üllői útról, elsőként a Gammából. Első pillanatra csábító volt az ajánlat, de végül mégiscsak a zöld-fehér színek mellett voksolt emberünk, aki bár maradt a klubnál, időközben mégis „állást” változtatott. A jobbszélről kissé hátrább került. Jobbhátvédnek. A dolog úgy történt, hogy a valódi hátvéd egyszer nem érkezett meg időben a mérkőzésre, ezért az edző gondolt egyet, és megkérdezte Ferit, nem menne egy kicsit hátra - kisegíteni. Ő hátrament. S ezzel a döntésével megcsinálta a szerencséjét. Na nem mindjárt a kezdetkezdetén, előbb még le kellett húzni egy kis időt az amatőrök között, míg eljutott a legjobbak közé. Először 1941 őszén került az első csapat közelébe. Pontosabban már a menők öltözőjébe. Ki is volt már készítve számára a mez, ott volt tőle karnyújtásnyira, mégsem húzta fel. A híres Nagyvárad volt az ellenfél, s a mester rövid úton közölte: — Feri, kapd magad és vetkőzz, ma te vagy a jobbhátvéd! A fiatalember akkor kissé megszédült a bejelentéstől. Végre, eljött a nagy alkalom, a legcsodálatosabb lépés ideje. Pár perc múlva NB I-es játékos lehet, Európa hírű ellenfelek ellen focizhat. Ez volt az első gondolata. A második pedig az, hogy még várnia kell. Ha valaki, hát ő nem engedhet meg magának egy nagy leégést. Aztán jött a harmadik gondolat. Ha most nem vállalja, talán végleg elszalasztja a nagy lehetőséget. Megköszönte a bizalmat, s kérte, hogy még várjanak a szerepeltetésével. Az edző rábólintott, más lett a jobbhátvéd, a Nagyvárad pedig simán elverte a ferencvárosiakat 5—0-ra. Végül csak eljött a következő alkalom is. Akkor a Salgótarján ellen készülődött a Fradi. Ruck Feri pedig most már szíves-örömest vállalta a beugrást. Természetesen tele volt drukkal, s kissé remegő lábakkal lépaelt a felvonulók között a kezdőkörbe. Epedve várt az első labdaérintésre, mert attól nála is nagyon sok függött. Ha a kezdet jó volt, mindig minden rendjén ment tovább, ha viszont mindjárt ballépéssel kezdte, hát kijutott a szenvedésből egy ideig. III. fejezet, amelyből kiderül, hogy mindenhol jó, de legjobb góllal bemutatkozni Futott ide meg oda, igyekezett úgy helyezkedni, hogy még csak véletlenül se tudjon meglépni mellőle szélsője. Egy darabig kerülte őt a labda, de aztán valaki megkönyörült rajta, s odapasszolta hozzá. Ő meg legszívesebben magához ölelte volna, megcirógatja, becézgeti egy kicsit, hisz együtt vannak ők ketten már a legmagasabb osztályban. Az NB 1-ben. Aztán gyorsan felocsúdott merengéséből, mert hipp-hopp, ott volt a nyakán egy „ellenség”, hogy elvegye tőle. Hát azt azért mégsem, gondolta, s azzal fordulás hazaadta a labdát. A mozdulat stílusos volt, a hazaadás pedig rövid. Pucolt utána a szélső, neki meg szinte égnek állt a haja. Mert úgy látszott, utói is éri. Éveknek tűnt az a pár pillanat, de végül is a kapus gyorsabb volt,s elcsípte a hazaadást. Ettől kezdve hősünk fene óvatos lett. Félidőben csendben gubbasztott a pádon, szünet után pedig továbbra is nagy műgonddal követte szélsőjét fel és alá. Egyszer egy kicsit elkeveredett mellőle, s üresen állt a félpálya 11
