Fradi műsorlap (1988)
1988. szeptember 3.
1988. szeptember 3..Üllői út:, FTC-Ú. Dózsa^NG^Dá Szeptember 14.: B FTC- Bp. Honvéd •AZSSIV VISSZAPILLANTÓ ÓTNALLIP Ismét rangadóra készülnek a szurkolók. A Ferencváros és az Ú. Dózsa mérkőzése mindig érdekes színfoltja a hazai futball- éíetnek. Az idősebbek bizonyára jól emlékeznek a 20 évvel ezelőtti éles csatára a két nagy rivális között. 1968 áprilisában még a Vasas látszott a bajnokság esélyesének, de a 18. fordulótól már a lila-fehérek álltak az élen. (Naptári évben rendezték a bajnokságot. A szerk.) Az Újpest hatalmas arányú, elsősorban, otthon elért győzelmeivel óriási feltűnést keltett. A szegedieknek például 11 gólt rúgott a Fazekas, Göröcs, Bene, Dunai II., Nagy L. nevével fémjelzett nagyszerű csatársor. Gól- arányuk az idény végén 10227 volt, a bajnokságot azonban mégsem ők, hanem a ferencvárosiak nyerték! Az 1968-as bajnokságban a fradisták nem a nagy gólarányú győzelmekkel hívták fel magukra a figyelmet, hanem káprázatos bajnoki hajrájukkal. Dr. Lakat Károly legényei veretlenül játszották végig az ohmpia előtti, majd utáni bajnoki szakaszt is! A rangadókon is ügyeltek a pontszerzésre: MTK ellen 0-0, Ú. Dózsa ellen 1—1, Honvéd ellen 1-0, Vasas ellen 2—1. Salgótarjánból, Pécsről, Szombathelyről, Székesfehérvárról, Diósgyőrből, Győrből 2-2 pontokkal tértek haza Alberték, és ez utóbbi győzelem már a bajnoki címet is jelentette! A nagy versenyfutás így két évtizede szép ferencvárosi sikert hozott: 1. Ferencváros 30 21 7 2 65:26 49 2. U. Dózsa 30 20 8 2 10227 48 Sós Károly, az akkori szövetségi kapitány a következőképpen értékelte az Újpesti Dózsa és a Ferencváros bajnokságban nyújtott teljesítményét: „Az FTC-t nagyra értékelem, valamennyi csapatrészében kiegyensúlyozott erőkből áll. A védelem, a középpályán , és a csatársorban is olyan játékosokkal rendelkeznek, akik minden helyzetben feltalálják magukat. Páncsics, Szűcs Albert, Rákosi és társaik jól képzett, taktikailag érett labdarúgók. Az Ü. Dózsa több mint száz gólt rúgott, s ezzel olyan bravúrt hajtott végre, amelyre régen volt példa hazánkban. Ez a sok gól támadójátékukat dicséri, A csapat tervszerű, minden idegszálá- I val támadásra épülő taktikája, a játékosok formajavulása, a teljesítmények ugrásszerű emelkedése Baróti Lajos mesteredző érdeme.” A két csapat rivalizálása az elmúlt évtizedekben is töretlen volt, függetlenül attól, melyik gárda, hol helyezkedett el a tabellán. Emlékezzünk csak, az őszi idényben gyatrán szereplő Fradi a Megyeri útra látogatott, az első számú esélyesnek kikiáltott Újpest otthonába. A leg- vérmesebb zöld-fehér szurkolók sem gondolták volna, hogy 4—1 arányban ,lemossák a lilákat a pályáról. Tavasszal viszont, amikor kitűnő sorozat állt a Ferencváros mögött, az Ú. Dózsa vendégszerepeit az Üllői úton, s kemény küzdelemben sikerült megmentenie az egyik pontot. A tavaszi mérkőzés előtt Bánki József, a Ferencváros középpályása azt jósolta, szomorú szombatja lesz a Dózsának. Jövendölése nem vált be. Sőt, a lila-fehérek egyáltalán nem szo- morkodtak a 0-0-ra végződött találkozó után. Boldogan emelték kezüket a magasba. Vajon a mai rangadó alkalmával melyik csapat tagjai emelik örömmel kezüket a magasba? Ha a Ferencváros labdarúgó csapata a Budapesti Honvéd ellen játszik, a szurkolók szinte azonnal Szűcs Lajosra emlékeznek. A nagy csapat jelenlegi edzője - mint az köztudomású — megjárta mindkét klub öltözőjét, s hosszan ívelő pályafutást maga mögött hagyva fejezte be az aktív játékot. A szurkolók azonban annak idején, 1969-ben nehezen emésztették meg, hogy a kétszer is bajnok csapatban szerepelt kitűnő mezőnyjátékos, akit 1968-ban a sportújságírók az év labdarúgójának választottak, hogy hagyhatta faképnél patinás klubját, miért cserélte föl a rivális egyesülettel. — Három gyönyörű évet töltöttem a Ferencvárosban, ami természetesen kitörölhetetlen az ember emlékezetéből — emlékszik vissza a régi időkre Szűcs Lajos. - Ilyen közönség, zúgó bíztatás, bálványteremtőképesség sehol nem terem szerte e hazában az Üllői úti stadionon kívül. Ha ez á tábor valakit a szívébe zár, megszeret, nagyon nehéz rosszul játszani, hisz a buzdítás szinte egyetlen labdarúgót sem enged lélektelenül játszani. Ám az élet törvénye: semmi nem tart örökké. így sajnos a futballista pályafutása sem. Akkor, 1969 ben már nem ment úgy a játék. Nemcsak a sérülésem akadályozott, de a klubon belüli viszonyok sem kedveztek számomra. A korai búcsú réme fenyegetett. Ekkor volt nagy divat azt emlegetni, öreg focista a harmadik X-én túljáró játékos, s az öreg focista már nem is igazán használható. Ugyanakkor éreztem kitűnő a kondícióm, lendületem nem kopott, s lövőerőm is a régi. Mindenképpen be akartam bizonyítani, képes a harmincon felüli labdarúgó is csapatának hasznos tagjává válni. Ez a csapat azonban már nem a Ferencváros volt, hanem a Bp. Honvéd. Rengeteget vívódtam, mérlegeltem magamban az ösz- szes körülményt, nehezen született meg az elhatározás: váltani kell. Váltani azért, hogy bebizonyítsam, mire vagyok még képes, ha bizalmat szavaznak nekem. Hálával gondolok vissza Preiner Kálmánra, Faragó Lászlóra, Lakat Karcsi bácsira, hon- védos edzőimre és a Bp. Honvéd más vezetőire, akik lehetőséget adtak a bizonyításra, ebben a helyzetben számomra a legtöbbet jelentette.- Amikor 1971 augusztusában a Ferencváros elleni találkozóra készülődtem, tudtam: nagyon nehéz lesz átvészelnem a szurkolók offenzíváját. Hisz akik engem néhány éve még magasztaltak, azok — nem ismerve távozásom pontos körülményeit - most megcsalta ak érezték magukat. Néhány nappal a mérkőzés előtt, augusztus 4-én fiam született, ami különleges erőt adott nekem a Fradi elleni bizonyításhoz. Elhatároztam, minden idegszálammal azon leszek, ott a pályán is megünnepeljem kisfiam érkezését. Bizony, amikor kimentünk a pályára minden voltam én a hit- szegőtől kezdve az árulón át a tőről metszett érdekemberig, csak nem az a Szűcs Lajos, akit néhány éve még képzeletben keblükre öleltek a csapat hívei. Borzasztóan éreztem magam, de hajtott az elhatározásom. Energiát adott az is, hogy én vagyok a mérkőzés negatív hőse. S akkor sikerült! Berúgtam a megálmodott gólomat. Sokan azt állítják, örömömben megcsókoltam ezután a stadion gyepét. Erre nem emlékszem. De ha így lett volna is, nem bosszantani akartam a szurkolókat, nem volt szándékomban tovább feszíteni a húrt, csupán a sikeres bizonyítás fölött érzett határtalan öröm hatása alatt, ösztönösen cselekedhettem. RANGADÓK AZ ÜLLŐI ÚTI STADIONBAN 1974. május 19. június 1. 1974-1988 Vasas-FTC 1-0 1974. FTC-MTK 2-1 1976. m^us8. FTC-MTK-VM 3-1 1977. december 17. FTC-MTK-VM 2-0 1980. június 10. IjTC-MTK-VM 2-2 1980. október 18. U. Dózsa-FTC 3-0 1980. október 26. FTC-Bp. Honvéd 4-2 1981. szeptember 12. Bp. Honvéd-FTC 4-2 1981. november 8. Vasas-FTC FTC-U. Dózsa 3-1 1982. április 21. 5-0 1983. április 3. FTC-MTK-VM 2-1 1984. szeptember 12. FTC-MTK-VM 2-1 1985. október 5. FTC-MTK-VM 1-1 1986. augusztus 27. FTC-MTK-VM 0-0 1987. szeptember 2. FTC-Vasas 3-3 1988. március 12. FTC-Bp. Honvéd 1-1 1988. május 28. FTC-U. Dózsa 0-0 1988. június 5. FTC-MTK-VM 2-0 Következik tehát a 19. és 20. rangadó. Az eddigi eredmények láttán megállapítható^ hogy a Fradinak az Üllői úton az MTK-VM a „legkedvesebb’ ellenfele, míg a Vasas ellen finoman fogalmazva nem használtuk ki a hazai pálya előnyét... Az újpestiek és a kispestiek ellen egyaránt 50 százalékos a mérleg. Hej, ha szeptemberben mind a két Üllői úti rangadót megnyernénk... — Döntésem helyességét aztán az idő, s maguk az ellenem fordult szurkolók is igazolták. Hiszen három-négy évvel később, amikor már megszokták rajtam a piros-fehér mezt, kifejezetten szurkoltak nekem, megtapsolták egy-egy szebb alakításomat. S ez számomra azt jelentette; megértik, szeretem és annyira a labdarúgást, hogy hiba lett volna visszavonulni harminc egynéhány évesen. Csak megfelelő közeget kellett keresnem ahhoz, hogy ismét önmagámra találjak. A honvédos évek tették lehetővé - amikor Tichy Lajos edzősége idején eljöttem a piros-fehérektől, nem gördítettek akadályt távozásom úljába, sőt segítették átigazolásomat az Izzóhoz -, hogy 1980-ig még az élvonalban futballozhassak. S az élet különös kegyének tartom, hogy amikor aktív pályafutásom befejeztével munka után néztem Novák Dezső került a Ferencvároshoz edzőnek, s hívott segítőjének. S ezzel ismét csak új fordulatot rett az életem, sorsom visszatért a régi kerékvágásba. Máig nagy szeretettel gondolok mind a két klubra, mert mindkettőnek' sajátos, de felejthetetlen szerepe van életem alakulásában. Ezért én az egymás elleni találkozókra mindig úgy készülök, mintha jó barátaimat hívnám meg magunkhoz vacsorára. A kisherceg szavaival élve várom a mérkőzések időpontját, hogy kezdésre időben díszbe tudjam öltöztetni a szívemet. * Limperger Zsolt egy esztendeje játszotta első felnőtt bajnoki mérkőzését a Budapesti Honvéd ellen. Mindjárt emlékezetessé is vált számára a találkozó, de éppenséggel nem vonul be piros betűs napként a dátum házi kalendáriumába. Akkor a Bozsik stadionban 2-0-ás hazai siker született. S az első találatot „Limpi ’ közreműködésével a fiatal védő kísérte haza a labdát, és Zsiborástól két-három méterre megállt. — Add! Add! — kiáltotta többször a szakállas kapus. Limperger Zsolt azonban kivárt, elmélázott, Kovács Kálmánnak épp annyi ideje maradt, hogy belepöcköljön a labdába, s az máris túljutott a gólvonalon. — Számtalanszor megbeszéltük már az esetet Zsiborás Gabival - magyarázza a még ma is tizenéves ferencvárosi ígéret, - s máig nem értem, miért gyökerezett földbe a lábam. Én ugyan azt értettem, Hagyd! Hagyd!, s gondolom ezért nem nyúltam a labdához! Noha láttam, anélkül, hogy én belerúgnék egy kicsit, ez soha nem fog eljutni a kapusig. Késő már keseregni sajnos, mindenesetre a tanulságokat igyekszem levonni. Limperger Zsolt egyébként szeret a Bp. Honvéd ellen játszani. — Igényes, szép focit játszanak, s így élvezetesebb a játék, jobban szórakozik a közönség. — magyarázza.— Bár tudom a hátvédek dolga lényegesen nehezebb a szellemes, jól cselező csatárok ellen, de szívesebben készülök a látványosabb összecsapásokra, mint ahol várható, hogy az ellenfél foggal-körömmel akarja kicsikarni a győzelmet. A tehetséges fiatal ferencvárosi játékos az NB I-ben még nem lehetett tagja a piros-fehérek ellen diadalmaskodó FTC- nek. Junior korában viszont éppen fordítva alakult a statisztika: mindig nyertek a Honvéd ellen, mitöbb, még pontot sem engedtek ki a kezükből ezeken a találkozókon soha. — Jó lenne végre módosítani ezen a szomorkás házi nyilvántartáson! — mondja búcsúzóul Limperger Zsolt, aki mindig mosolyog... V Horváth K. József
