Fradi műsorlap (1988)

1988. augusztus 20.

I 8 Fradi műsorlap ^.hlr. csokor • Atlétika Ebben az esztendőben a szak­osztály versenyeredményei csök­kentek, melynek csak egyik oka az elmúlt évi „lét, nem lét” oko­zati összefüggései. A másik ok abban keresendő, hogy a kor- osztályos váltás következtében a serdülő korosztályból és az ifjú; sági korosztályból ,kiöregedett versenyzőink még nem fejlődtek annyit, hogy új korcsoportuk- ban is megismételjék tavalyi tel­jesítményüket. E sorok írása idején 10 fő versenyzőnk a hagyományos ins- brucki (Ausztria) nagy nemzet­közi versenyen vesz részt. • Birkózás Úgy látszik az ohmpiai eszten­dő szakosztályunk hazai verse­nyeire kedvezőtlenül hat. Igen sok hazai emlék- és nemzetközi versenyen vettek eddig részt a két fogásnem különböző kor­osztályú versenyzői. Váltakozó eredményeket értek el, de a ta­valyi eredményességtől is elma­radtak. A felnőtt OB-kon mind­két fogásnemben már a sorsolás is kedvezőtlen volt. Olyan súly­csoportban, amelyekben több versenyzőt indítottunk, már az első fordulóban szembekerültek egymással, vagy kellemetlen sé­rülések zavarták meg p.z eredmé­nyesebb szereplést. így kötött­fogásban második, szabadfogás­ban negyedikek lettünk a pont­versenyben. Biztató, hogy ohmpiai keret­versenyzőink igen jól szerepeltek (Komáromi Tibor megsérült ugyan!). Továbbra is szorgalmas tagjai és résztvevői az ohmpiai felkészítő munkának. Jelenleg hét fő készül a kecskeméti ed­zőtáborba. • Evezés A magyar bajnokságot meg­előző hetekben szorgalmasan ké­szülnek az eredményes szereplés­re. Valószínű, hogy nem kerül ki Szöulba magyar férfi evezős, de az utolsó esélyt nem adják fel, megkísérlik valamelyik hajó­osztályban a kiküldetéshez szükséges szintet elérni. • Kajak-kenu Az OB előtt áll a sportág, két válogató verseny után ohm­piai kiküldetésre esélyes verseny­zőnk Gyulai Katalin egyszer második, egyszer harmadik volt a két megrendezett válogató ver­senyen. Reméljük, hogy az OB-n jó eredménnyel biztosítja az ohmpiai csoportba kerülését. örvendetes, hogy az első íz­ben megrendezésre került kajak Maratoni Világbajnokságon női egyesben Polgár Anna a II. he­lyet, női kettesben szintén II. helyet és V. helyezést értek el versenyzőink az angliai Notting- hamban. Ez úton is gratulálunk lánya­inknak és további sikereket kívá­nunk nekik és az egész szakosz­tálynak. • Kerékpár Közvetlen az OB előtt érte­sültünk, hogy Somogyi Miklós kiváló pályaversenyzőnk is részt vehet a szöuli ohmpián a 4000 m egyéni üldöző és a pontver­senyben. Reméljük, hogy a ma­gyar bajnokságon kiváló ered­ménnyel bizonyítja, hogy méltó a bizalomra. Technikai sportág lévén fel­tétlenül meg kell említeni, hogy világmárka minőségű kerékpárok nélkül szinte lehetetlen világszín­vonalú eredmények elérése. Ez pedig kerékpár sportágunkban évek óta hiánycikk. Egy-egy ilyen kerékpár ár 200—250 ezer forint! • Kézilabda Több válogatott és clubcsapat társaságában női és férfi ifi-ser­dülő csapataink résztvettek a ha­gyományos teramói (Olaszor­szág) korosztályos, nem hivata­los világbajnokságon. A férfi ifi csapatunk 91 csapat között szerezte meg az első helyet, a női ifi csapatunk több mint 50 csa­pat között a harmadik helyet érte el. Érdekes az eredmény abból a szempontból is, hogy az ifi bajnokságban a tavaszi forduló után a lányok első helyen, a fiúk a harmadik helyen állnak. Az NB I. férfi csapatnál edzőváltozás történt a szakosz­tály technikai vezetője, Deák László egyben a csapat edzői feladatainak ellátására is megbí­zást kapott. Kettős teher, de reméljük, hogy megbirkózik vele. A csapat a tizedik helyen zárta a tavaszi szezont, bízunk benne, hogy az őszi idényben előre lép­nek a táblázaton annak ellenére, hogy Tengely László a legered­ményesebb átlövőnk az NSZK- ban vállalt el edzői megbízatást. Van idő a felkészülésre, hiszen az őszi idény csak október kö­zepén kezdődik. A női NB I. csapat már a fel­készülés közepén tart, hiszen szeptember első hetében kezdő­dik az őszi idény, melyet az ötödik helyről folytatnak. Min­den esélye megvan arra, hogy a végkifejletnél valamilyen érem­ért harcolhatnak a harmadik for­dulóban. Jó jel, hogy újból meg­nyerték a „Balaton kupát”, hat­szor sorozatban! • Teke A felemás, de mégis sikert hozó VB után eltöltött pihe­nőnek vége van. A férfi és női szakág megkezdte a felkészülést. az őszi feladatokra, különösen a CSB-re. • Torna Az FTC hagyományos szak­osztálya, a férfi versenytorna szakág új kezdeményezéssel igyekszik a sportág fejlesztésé­hez hozzájárulni. 1988. június 10-én megalakult az FTC Tornászok Társasága. Életre hí­vója Harmath József testnevelő tanár, aki három évtized óta I edzője volt a szakosztálynak, most ment nyugdíjba, de nem búcsúzott. Dölle Zsolttal a szak­osztály jelenlegi vezetőjével kez­deményezték a társaság életre hívását. Már jelenleg is igen je­lentős a tagok névsora, Magyar Zoltán, Vámos István, dr. Barac- ka Balázs, Vigh László, Reggel Ferenc. Vannak regi tornász barátaink, akiket eddig nem tud­tunk elérni, de szeretettel várjuk jelentkezésüket. Rendszeres ösz- szejövetelein várja a Társaság mindazokat, akik szerették és szeretik a tomáf. A legközelebbi összejövetel 1988. szeptember 9-én lesz az ÉDOSZ székházban. Ami tornászaink olimpiai rész­vételét jelenti egyik szemünk sír, a másik meg nevet. Horváth Zsolt résztvevője lesz az olimpiai játé­koknak. Kemény munkával, igen jó versenyteljesítménnyel vívta ki a részvételi jogot. Sajnálatos, hogy Kiss Valéria, aki egyenlete­sen fejlődött, és ebben az évben magabiztosan, jó teljesítménnyel szerezte meg az 5. helyet a hazai versenyzői rangsorban, nem ke­rült be az olimpiai csapatba. A szövetség — bonyolult számítá­sok és indokok alapján — 8.-nak rangsorolta, így csak tartalék utazó lehet (az utazó csapat 7 fő!) • Vízilabda Az egyetlen csapatsportág, melyben 1988-ban bajnokságot nyertünk, teljesen megérdemel­ten. Nemcsak a bajnokság mér­kőzésein, hanem a rájátszásban — különösen a második (döntő) mérkőzésen kiváló, korszerű já­tékkal, magabiztosan nyert. Fia­tal, tehetséges játékosokból álló csapatunk meglepte a mezőnyt és Gyöngyösi, Vad, Fazekas, Ambrus, Varga sok-sok jó egyéni teljesítménnyel járultak hozzá a sikerhez. Ami az olimpiát illeti csak Gyöngyösi csapattag, de tu­dásuk és játékteljesítményük alapján még mások is ott lehet­nének. Jelenleg szabadságukat töltik a játékosok. Augusztusban kez­dik a felkészülést az őszi idény­re. Először a jugoszláviai Rotor­ban, majd hazai edzőtáborban végzik az alapozást. • Úszás Úszóink szorgalmasan készül­nek az augusztusban megrende­zésre kerülő OB-ra. Jelenleg a Népligetben egy svéd egyesület úszóival közös edzéseken dol­goznak, majd Dunaújvárosban edzőtáboroznak a bajnokságig. Várhatóan bajnoki teljesítmé­nyük elmarad a tavalyitól, mert a serdülő korból kiöregedtek’ tehetséges versenyzőink, így csak az úttörő, ifjúsági és felnőtt baj­nokságon hozhatnak eredményt, örvendetes, hogy a teljesen saját nevelésű versenyzőink „legöre­gebb” csoportja elérte a delfin korosztályt és sikeresen szere­peltek a gyermekúszók sereg­szemléjén. • Jégkorong Egy kis tél a kánikulában! A nagy meleg nem zavarja jege­seink felkészülését. Jelenleg ugyan szabadságon vannak, de a nyarat azért végig dolgozták. Sok-sok állóképességi munkát és erőfejlesztést végeztek. A játéko­saink közül sokan tagjai valame­lyik korcsoportos válogatottnak, így napi egy alkalommal jegesed.- zésen is részt vehetnek a Buda­pest Sportcsarnokban. • Versenyzőink a világban Nemzetközi kapcsolatunk és jó hírünk révén 14 szakosztá­lyunk versenyzőcsoportjai gyak­ran megfordulnak külföldön, melynek szervezője, ügyintéző mindnyájunk Klárikája, Juhász - né. Szemléltetőnek néhány szak­osztály, néhány versenyzőcso­portjának az útja:- akik megjöttek: kézilabda, női, férfi, ifi és ser­dülő csapatok Olaszország, Tera- móból, ahol 10 napot töltöttek 40 fős küldöttséggel. Olaszorszá­gi hosszútávú úszóversenyeken két fő vett részt az úszó szak­osztályból. Kajak szakosztály 5 versenyzője vett részt a Maratoni Világbajnokságon az angliai Not- tinghamban. — akik mennek: tíz fős atléta csoport utazik az ausztriai Insbruchba nemzet­közi versenyre. A labdarúgó ser­dülő 4. és 5. csapatok Dániába, Norvégiába utaznak három hetes nagy nemzetközi tornára. A férfi kézilabda csapat a csehszlovákiai Dubrovceba, majd Svájcba Hor- gen-be utazik 8 napos edzőtá­borba. Úszóink Varsóba töltenek majd több napot versenyen. ion Ferencvárosi szív Nincs rajta a csapatképen, mégsem mérges emiatt. Hogyan is nézne ki a fürdönadrágos, köpenyes férfiak között - egy felöltözött nő. Ö nincs a fotón, pedig ott lenne a helye. Igaz, a bajnokság alatt egyszer sem ug­rott a vízbe, egyetlen gólt sem dobott, nem hárított lövést, nem adott taktikai tanácsot, uta­sítást. Mégis nagyon nagy a része abban, aminek néhány napja na­gyon örülnek az Üllői úton. Minek is? A sportban járatos olvasó már tudja, vízilabdáról, az idei bajnokegyüttesről van szó. Arról a gárdáról, amelyik reme­kül játszott az egész sorozatban, sőt a rájátszásban is, így megér­demelten lett aranyérmes. Az FTC pólósai utódára húsz esz­tendeje bizonyultak a legjobb­nak. Boldogság a tetőfokon is­mét, újra olyan volt a hangulat az uszodában, mint a régi szép időkben. Az elmúlt napokban sok mindenről beszéltek a siker kap­csán, az edzőkről, a játékosok­ról, a szurkolókról, egy valaki­ről azonban szinte senki nem tett említést. Arról, aki a fényké­pen sem szerepel. Ancsa ő, min­denki így hívja, becsületes nevén dr. Fürediné Meisel Annamária, az FTC vízilabda-szakosztályá­nak a vezetője. Nő a nehéz fiúk között, s itt most a jelzőt nem­csak eredeti értelmében kéretik érteni. A pólósok vagány gyere­kek, mit tehet köztük egy nő, egyáltalában elfogadják amit mond, van-e tekintélye. Többekkel beszélve bizton ál­líthatom, van. Ancsa, ha kell, nagyon is férfias, kemény. Tud nemet is mondani, egy kedves mosoly, hízelgő tekintet sem lágyítja meg női szívét. Már majd’ tizenöt esztendeje dolgozik az egyik, legnépszerűbb magyar klubban. Szinte felso­rolni is lehetetlen, mi minden beosztásban ténykedett a TF-n sportszervezői diplomát szerző, a sporttot imádó hölgy. A vízi­labdázókhoz három esztendeje került, nem akármilyen szak­ember, Ambrus Miklós helyét vette át. Ejgy olimpiai bajnok után megmutatni, mire is ké­pes, nem könnyű feladat. Vi­szont éppen ezért nagyon szép és felemelő. Főleg akkor, ha tud­juk, hogy Ancsa nemcsak a vízi­labdázók sorsát viseli a szivén, ő a kiváló ferencvárosi tekézők szakosztályvezetője is, így tudja mit jelent a siker. Csányi Béla, a sportág legnagyobb nemzetközi és hazai alakja, a hétszeres vi­lágbajnok versenyzése közben sokszor átélhette a szakvezetők eufórikus boldogságát. Ért a pénzügyi dolgokhoz is, remekül bánik a szurkolókkal, tud tárgyalni igazgatókkal - nemcsak a hazaiakkal, jól beszél németül -, s erre mind szüksé­ge is van. Ha valaki azt gondolná, hogy két szakosztály ügyes-bajos dolgainak intézése éppen elég egy nőnek, az téved. Persze, le­het, hogy soknak elég lenne, Ancsa azonban az FTC Baráti Kör Egyesület ügyvezető titkára is. Érdeklődésemre - tudatos volt-e a választás, hogy ő legyen Ambrus Miklós utóda, avagy éppen senki nem volt kéznél, de ő igen, így megbízták a fel­adattal - nem sértődik meg. Szerinte nem véletlenül került erre a posztra, a klub irányítói jól ismerték, tudták mire képes, különben is mint sportági elő­adónak a pólósokkal azelőtt is foglalkoznia kellett. Büszke arra, hogy ilyen társaságban dolgoz­hat, büszke, hogy az edzők, a játékosok elfogadták, s arra is, hogy nem tudtak hozzá olyan reális kéréssel fordulni, amelyet ne teljesített volna. Szinte még ma sem hiszi, hogy olyan kiváló­ságokkal dolgozhat együtt, mint dr. Szívós István edző, segítője Juhász Károly, dr. Kárpáti György vezetőségi tag, dr. Lacz- kó György szakosztályelnök, a Budapesti Tejipari Vállalat igaz­gatója, dr. Giovanelli István,

Next

/
Thumbnails
Contents