Fradi műsorlap (1988)
1988. augusztus 20.
I Fradi műsorlap tese, Ortutay Gyula a Hazafias Népfront országos tanácsának főtitkára, Tóth István, a IX. kerületi Pártbizottság titkára, Károly István az MLSZ elnökségének tagja és Técsi Gyula az ÉDOSZ nevében méltatta és köszöntötte a Ferencváros csapatát. Majd Honti György, az MLSZ főtitkára adta át a bajnoki érmeket. Befejezésül Somogyi László, az FTC labdarúgó szabályosztály elnöke mondott köszönetét a zöld-fehér együttesnek a jó szereplésért. Rudas Ferenc, a régi — 14 évvel ezelőtti - bajnokcsapat játékosa így értékelte az utódok sikerét: — Nagy boldogság számomra, hogy 14 év után ismét a Ferencváros bajnokságát ünnepelhetjük. Arra kérem a játékosokat, hogy a jövőben is igazi Fradiszíwel, lélekkel küzdjenek a bajnoki pontokért, mint ahogy azt most tavasszal tették. Ez a játék, az egymás iránt megmutatkozó szeretet és megbecsülés volt jellemzője mindig a Ferencvárosnak. Gratulálok a fiúknak és Mészáros József edzőnek, volt játékostársamnak. Kívánom, hogy további szép győzelmekkel öregbítsék klubunk világhírnevét... AUGUSZTUS 19. Komló: FTC—Komló 4 :0 G: Albert 2, Fenyvesi II, Fenyvesi dr. Aczél—Novák, Páncsics, Dalnoki -Vilezsál, Perecsi-Fenyvesi II, Rátkai, Albert, Rákosi, Fenyvesi Az MLSZ az 1963-as őszi hónapokra egyidényes bajnokságot írt ki. A Fradi komlói rajtja nagyon jól sikerült. A mérkőzés t,nár az első félidő végére eldőlt, íme az első játékrész fontosabb mozzanatai: „A 13. percben Rákosi lábáról élesen a bal kapufa mellett ment ki a labda. Néhány perc múlva Szőcs hatalmas lövését Aczél a bal felső sarok elől nyomta szögletre. A 27. percben gyors baloldali támadás során Rákosi meredek labdájával Albert ügyesen kiugratta a védők közül Fenyvesi dr.-t, aki futtából elég nehéz szögből mintegy 12 m-ről hatalmas félmagas lövést küldött a bal sarokba, 1:0. A gól után Albert még a kapust is kicselezte, gólba tartó labdáját azonban Józsa kifejelte. A 30. percben Fenyvesi dr. ívelt és az ötösről félmagasan a jobb sarokba lőtt, 2:0. Ezután enyhe fölényben, nyugodtan játszott a Ferencváros. Egy alkalommal Szőcs fejesét Novák a gólvonalról mentette. A II. félidőben Fenyvesi II és Albert góljai uátn a bányászcsapat teljesen feladta a küzdelmet. Egy újonc is bemutatkozott az FTC csapatában: Páncsics Miklós ekkor szerepelt először bajnoki mérkőzésen! AUGUSZTUS 25. Népstadion: FTC-MTK 0 :0 Aczél—Novák, Páncsics, Dalnoki —Vilezsál, Pere esi—Fenyvesi II, Rátkai, Albert, Rákosi, Fenyvesi FTC rohammal kezdődött a rangadó. A 9. percben majdnem megszerezte a vezetést a zöld-fehér csapat. A jobb oldalról Novák ívelt be egy szabadrúgást a ravaszul csavart labdára Albert' kiugrott, fejese a felső lécről levágódott a földre. Kainer játékvezető először középre mutatott, aztán, mivel a partjelző nem jelzett, ő is továbbot intett. Ezután változatlanul az FTC maradt fölényben. Szünet után is a közönség hangorkánjától támogatott Ferencváros kezdett lendületesebben. Ezután a 75 ezres nézősereg egy-egy nagy kihagyott helyzet után (Fenyvesi II, Sándor) méltatlankodott. A 73. percben adódott a mérkőzés legnagyobb gólhelyzete. Albert mintaszerűen szöktette a 16-oson belül Rákosit, de az összekötő nem tudta átvenni a labdát, forgolódott, kivárt és közben szerelték. Végig az FTC támadott többet és helyzetei alapján közelebb állt a győzelemhez. AUGUSZTUS 28. Népstadion: FTC—Vasas 2 : 2 G: Albert 2 Aczél—Novák, Páncsics, Dalnoki —Vilezsál, Perecsi—Kökény, Fenyvesi II, Albert, Galambos, Fenyvesi A jó labdarúgó-időben lefolyt mérkőzésen a hatalmas nézősereg különösen szünet után lendületes, izgalmas mérkőzést, s jó játékot láthatott. A II. félidőben a kezdeti Vasas támadások után úgy látszott, hogy nem fogja bírni az FTC védelme. Mégis két perc és Albert kitűnő helyzetfelismerése elég volt ahhoz, hogy a zöld-fehérek kétgólos előnyt szerezzenek. Ezután azonban fokozatosan lankadtak a zöld-fehérek, a piros-kékek pedig erősíteni tudtak és végül is a nagyszerű küzdelem igazságos döntetlennel végződött, bár gólhelyzetei alapján ezúttal a Vasas állt közelebb a győzelemhez. SZEPTEMBER 1. Debrecen: FTC-DVSC 5 : 1 G: Albert 2, Rákosi 2, Fenyvesi II Aczél-Novák, Páncsics, Dalnoki —Vilezsál, Perecsi—Fenyvesi II, Galambos, Albert, Rákosi, Fenyvesi A bajnokcsapat tetszetős szép játékkal biztosan nyert a tartalékos Debrecen ellen. Csak tíz percig volt küzdelem, a haziak védelme ezután nem tudott ellenállni a ferencvárosiak rohamainak. A minden csapatrészében jobb Ferencváros az iidény egyik kiemelkedő játékával magabiztos győzelmet aratott. A mezőny két legjobbja Albert és Rákosi sokszqr kereste egymás jó labdákkal. íme két gól, amely összjátékukból született: „A 64. percben Rákosi kicselezte Oláht és Somodit. Albert elé gurított, aki elfektette a kifutó Jakabot és az üres kapuba lőtt,4 :0. A 76. percben Albert fejelte hátra a labdát Rákosinak, aki tíz méterről laposan lőtt a kapu bal oldalába Jakab hasa alatt a hálóba. SZEPTEMBER 7. Üllői út: FTC-Csepel 4 :0 G: Fenyvesi 2, Rákosi 2 Aczél-Novák, Páncsics, Dalnoki —Vilezsál, Perecsi—Fenyvesi II, Galambos, Albert, Rákosi, Fenyvesi A Fradi különösen a II. félidőben remekelt. Tíz percet idézünk ebből a játékrészből: „A 63. percben ragyogó ferencvárosi akció futott. Fenyvesi II lövését Fatér kiütötte, Fenyvesi II ismét ráfejelte a labdát, ez a felső lécről pattant ki. Albert hányát vetődve lőtt és a védők a gólvonalról tisztáztak. A 73. percben Albert ajobb- oldalon tűnt fel, átívelt a másik oldalra, Fenyvesi dr. Rákosi elé fejelt, aki ritkán látható kapáslövéssel vágta a labdát a bal sarokba^ :0!” SZEPTEMBER 15. Győr: FTC-Győri ETO 4 :2 G: Albert, Novák, Fenyvesi, Máté (öngól) Aczél-Novák, Páncsics, Dalnoki -Vilezsál, Perecsi—Fenyvesi II, Galambos, Albert, Rákosi, Fenyvesi. A Fradi öt év elteltével ismét győzött Győrben! 1 : 1-es félidei eredmény után 4 perc alatt eldőlt a mérkőzés. Az 57. percben Fenyvesi dr. középen húzott kapura, de Koós hátulról buktatta. Fenyvesi visszanyerte egyensúlyát és bukdácsolva a hálóba küldte a labdát. Gere azonban fújt és szabadrúgást ítélt a Ferencváros javára, mert nem gondolt arra, hogy az előny megadásával a szélső még helyzetbe kerülhet. A 18 m-es szabadrúgásnak Albert futott neki, röviden Novákhoz továbbította és Novák nagy erővel megrúgott labdája a sorfal egyik tagját érintve a kapu közepe táján a kapuba vágódott, 2:1. Támadott a Ferencváros. A 61. percben Koós szabálytalansága miatt Rákosi ívelt be a partvonal mellől egy szabadrúgást. Fenyvesi dr. mintegy 4 méterről fejelte a sarokba a labdát, 3:1! SZEPTEMBER 29. Üllői út: FTC—Tatabánya 1 : 1 G: Fenyvesi Aczél-Havasi, Páncsics, Dalnoki —Vilezsál, Perecsi—Kökény, Galambos, Albert, Rákosi, Fenyvesi A Fradi a mérkőzés nagy részében támadott, de nem bírt eredményes lenni az igen tömören és szívósan védekező bányászokkal szemben. A zöld-fehérek belső játékkal nem tudták áttörni a különösen ott tömörülő bányászvédelmet. Noha a vendégek szinte eleve feladták a gólszerzés lehetőségét, az egyik pontot sikerült megszerezniök. NOVEMBER 7. Üllői út: FTC—Pécs 5 : 1 G: J uhász 4, G alamb os Aczél-Mátrai, Páncsics, Dalnoki —Vilezsál, Perecsi—Fenyvesi II, Juhász, Varga, Galambos, Fenyvesi Amikor a Ferencváros csapata a sérült Albert, Novák és Rákosi nélkül kifutott a pályára, sokan voltak a nézőtéren olyanok, akik tartottak attól, hogy a bajnokcsapat tartalékos együttese nem tudja majd megnyerni a mérkőzést. Ilyen nagy gólarányú győzelemre bizony a legderűlátóbbak sem igen gondoltak. A hazai játékosok hallatlanul nagy becsvággyal küzdöttek, rengeteget mozogtak és fáradhatatlanul végigrohamozták a mérkőzést. Ezen a mérkőzésen újoncot avattak a Ferencvárosban. Juhász István élete első NB I-es mérkőzésén négy góllal mutatkozott be! NOVEMBER 10. Népstadion: FTC-Ú. Dózsa 1 :0 G: Fenyvesi II Aczél-Mátrai, Páncsics, Havasi — Vilezsál, Perecsi—Fenyvesi II, Varga, Albert, Galambos, Fenyvesi Olyan rangadót láthatott a közönség, amelyet nemcsak a játékosok küzdenitudása, lelkes, odaadó játékfelfogása jellemzett, hanem a színvonalas jó játék is. Méltó volt ez a találkozó a két régi nagy vetélytárs hagyományaihoz. Mindkét csapat a támadást, a gólratörést tekintette legfőbb feladatának. A Ferencváros végül is eddigi nagyszerű sorozatát folytatva értékes győzelmet aratott és megőrizte hosszú ideje tartó veretlenségét. Imponáló volt az, ahogy a Ferencváros a rangadón nemcsak pompás veretlenségi sorozatának megőrzésére törekedett, hanem győzni akart! A mezőny legjobbja Albert Flórián volt. NOVEMBER 17. Népstadion: Bp. Honvéd—FTC 7 :2 G: Albert 2 Aczél-Mátrai, Páncsics, Novák— Vilezsál, Perecsi—Fenyvesi II, Juhász, Albert, Rákosi, Fenyvesi A Fradi egy éves veretlenségi sorozatát ekkor és nem is akármilyen gólaránnyal veszítette el. Érdekes, hogy a Fradi majd egy órán át jobban játszott, mint ellenfele, de a góllövés ezen a napon a piros-fehéreknek sikerült. A mérkőzés fordulópontja 3 : 1 után volt: Juhász buktatásáért a játékvezető nem ítélt 11 -est, majd Fenyvesi II, Albert és Juhász is ordító gólhelyzetben hibázott. Aztán jöttek a Honvéd gólok... NOVEMBER 20. Üllői út: FTC—DVTK 3 :0 G: Albert, Novák, Juhász Aczél-Novák, Havasi, Dalnoki- Galambos, Perecsi-Rákosi, Juhász, Albert, Varga, Fenyvesi Az utolsó bajnoki mérkőzés a régi pályán! A hétközi mérkőzésen 25 ezer néző előtt imponáló biztonsággal győzött a Fradi. Az utolsó három gól sorrendben így esett: „Már a második percben gólt szerzett a Ferencváros. Rákosi— Juhász volt a labda útja, az összekötő Alberthez továbbított és mielőtt a védők közbeavatkozhattak volna, a középcsatár 4 méterről a kapu bal oldalába lőtt, 1 : 0. A 48. percben egy hazai támadás végén Szigeti kezén csattant a labda, a játékvezető 1 lasst ítélt. A büntetőt Novák a jobb sarokba lőtte, 2 : 0. Az 50. percben Bóta rosszul adott haza, Juhász rajtolt rá. Bóta is utána iramodott. A labda Tamásról Juhász elé pattant, aki8 m-ről a kapu közepébe lőtt, 3:0. Már csak egy pont hiányzott a bajnoki címhez, és még két mérkőzés volt hátra... NOVEMBER 24. Szeged: SZEAC—FTC 2 :1 G: Albert Aczél-Novák, Havasi, Dalnoki- Galambos, Perecsi—Rátkai, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi Nágy hangpárbaj közben indult a mérkőzés. Albert mindjárt az első percben egyedül tört a kapura, már csak a kapussal állt szemben, de nem helyezte a labdát, s a félmagas erős lövés Tóth kezéről szögletre pattant. Ezután szegedi ellentámadások következtek. A 14. percben Varga labdájá- bal Albert kiugrott a védők közül, s mintegy 12 m-ről a kapu jobb oldalába lőtt, 1 : 0. A gól után még néhány ferencvárosi támadás következett, azután a Szeged lendült bele. A szegediek egyenlítő gólja után a ferencvárosi védelem igen gyakran zavarba jött... NOVEMBER 27. Dorog: Dorog—FTC 2 :1 G: Fenyvesi II Aczél-Novák, Mátrai, Dalnoki- Havasi, Perecsi—Fenyvesi II, Juhász, Albert, Rákosi, Fenyvesi „A magyar labdarúgás történetében ritkán volt példa arra, hogy egy elmaradt mérkőzés döntse el a bajnoki cím sorsát. A nagy tét már az első percekben érezhető volt a játékon. Mindkét csapat elsősorban a védelmét erősítette meg. A játékidő nagy részében — és különösen a II. félidőben a Ferencváros támadott többet és veszélyesebben. Elég sokat foglalkoztatták a szélsőket. Fenyvesi dr. és öccse is sok veszélyes támadást indított, de középen nem volt senki, aki a középre ívelt labdákat fejjel vagy lábbal értékesíteni tudta volna. A hazai csapat gól nélkül vészelte át a nehéz perceket, és a néhány húzással Aczél kapuja előtt termett csatárok végühs az utolsó percekben — ha némi szerencsével is — de megszerezték a győzelmet. A mérkőzés utolsó perceiben a leutazó ferencvárosi szurkolók már-már biztosnak látták a bajnoki cím elnyerését, amikor egy váratlan dorogi ellentámadás következményeként megszületett a hazaiak győztes gólja, amely egyben a bajnoki címet is jelentette — a Győr számára. A 85. percben Csőri beadása után Varga nagy lövése Dalnokiról majdnem öngólba vágódott. A szöglet után Mátrai akart felszabadítani, de Rákosit találta el. A lepattanó labda Szuromi elé került, aki fordulásból 8 m-ről a bal sarokba lőtt, 2:1. Aczél rajta volt a labdán, bele is ütött, de a labda túljutott a gólvonalon. A hátralevő percekben elkeseredetten rohamozott a Ferencváros, de hiába. Az FTC bajnoksága tehát 4 percen múlott! A vereséggel viszont a 3. helyre esett vissza, mivel hármas holtverseny alakult ki: 1. Győr 13 6 5 2 20- 7 17 2. Honvéd 13 7 3 3 30-12 17 3. FTC 13 7 3 3 33-18 17 A Fradi a balszerencsés csata- vesztés ellenére nyert egy ezüst kupát. A Népsport ez egyfordulós bajnokságban legtöbb gólt elérő csapat részére írta ki a Népsport kupát. összeállította: Nagy Béla