Fradi műsorlap (1988)
1988. október 29.
1988.október 29., Üllői út: Ferencváros - Videoton Ha Vaszil Gyula nevét viszi a szél az Üllői út környékén, a szurkolók valamelyest még mindig az egykori székesfehérvári fiúra gondolnak, aki nem is oly régen szerződött a Ferencvároshoz. Az a nem is olyan régen már több mint két esztendeje volt, s ez a periódus fényt, árnyékot egyaránt hozott Vaszil Gyula életében. Kissé balszerencsés labdarúgónak is tartják, mondván: hiába rendel alá mindent a sportnak, hiába mellőzi a dohányzást, az italt, s készül sportszerűen a mérkőzésekre, valami mindig közbejön. Dalnoki Jenőnél például gondot okozott a hosszú haj, a napsütötte barnaság, s hogy strand- papucsban érkezik olykor edzésre . Utána sérülés vagy más okok miatt maradt ki a csapatból, lett a kispados stáb vezére. Kesernyés mosollyal nyugtázta kényszerűen vállalt szerepét, ám belül fáj neki a mellőzés, hogy nem kap bizonyítási lehetőséget. Ugyanakkor makacsságát jellemzi, nem adja föl a harcot a csapatba kerülésért, a mérkőzésekre profi módon készül. Megválogatja étrendjét, minden mozdulatát figyeli, s a jó kondíciót leginkább szolgáló friss közérzet állandósítására törekszik. Ezt a módszert még Székes- fehérváron, Kovács Ferenc edző- sége idején sajátította el Vaszil Gyula. Fejér megye fővárosában ragyogó négy évet töltött el a Siófokról odakerült fiú, akit lieber László Balatonpartra szerződése fejében kért cserébe a Videoton. „Egy rossz esztendő után minden úgy alakult Székesfehérvárott, hogy pályafutásom eddigi legszebb időszakát töltöttem ott. Második hely az UEFA Kupában, dobogós helyezés a bajnokságban, s ráadásul olyan edző keze alatt dolgozhattam, mint Kovács Ferenc. Kovácsot nagyon szerette Vaszil és az edző is hasonlóképpen kedvelte a halk szavú,?de elszánt, gerinces futballistát. Úgy látszik, a mai világban is léteznek még érzelmek, s hit egymásban, bizalom a másokban. Abban, hogy ő jót mond, ezért én jót csinálok, kettőnk közös munkája eredményt hoz. — Ez szerintem feltétlenül kell a jó focihoz — mondja Vaszil. — Abban az időben kitűnő meccseket játszottunk a Ferencváros ellen. Hajói emlékszem, az Üllői úton kétszer nyertünk 1 -0-ra, egyszer döntetlenül végeztünk ott, Székesfehérváron egyszer 0-0, aztán 2-2 lett a végeredmény. Még Nyilasi Tibi idejében kaptunk Id utoljára a Fraditól, az én időmben. Fehérváron beállóst, középpályást, hátvédet egyaránt játszottam, hátvédet ritkábban ..A Fradi csa-' tárok közül Szokolait, Kvasztát és Fischert kellett fognom. Legjobban Szokolai ellen ment a játék azt hiszem 1983 tavaszán volt a mérkőzés, 2—0-ra vesztettünk. A sajtó ennek ellenére az FTC-bői Takács Lacit és a Videotonból engem emelt ki a forduló játékosai közül. Miért? Pontosan nem tudom. Tény, Szokolai nem rúgott gólt, s a legtöbb megmozdulásom sikerült. A megbetegedett Disztl László helyett kerültem váratlanul a csapatba, s csak védekező feladatot kaptam, nem kellett megolsztani az energiámat a támadásokra való összpontosítással. Talán ezért ment jobban?, nem tudom. — Szentségtörésnek tűnhet ilyet mondani, de ha már kérdezFolytatás a 2. oldalon »Arany Sike" Ha valaki azt mondja nekem, hogy a szöuli Szangmu sport- csarnokban Sike Andrist koronázzák meg, akkor legfeljebb ta- máskodva elsomolygom magam. Nyilvánosan elnézést hát Sike Andrástól (helyesebb, ha azt írjuk az olimpia után: Siker András), mert nem bíztam benne. Azt ugye emlegetni sem kell, hogy ha a kötöttfogású birkózásban a magyar esélyesket számolgatta a szurkoló az ötkarikás megméretés előtt, akkor sokkal több szó esett Komáromiról, Gáspárról, Repkáról, Bódiról. Mert az emlegetett legények már álldogáltak szép számmal világver- senyes dobogó csúcsán.Csakhogy az olimpia az más. Olyan rejtett tartalékokat mozgósít, amiről külső szemlélő talán nem is tud. Te hittél abban, hogy bajnok leszel, Andris? — kérdeztem a Fradi-Rába meccs előtt az egri borvidékről, birkózóiskolából a zöld-fehér kerületbe elszármazott 57 kg-os olimpiai aranyérmestől. — Nézd, Szöulban majdnem tízezer sportoló vett részt, s azok közül előzetesen nem tudtál volna olyat mutatni nekem, aki azért utazott volna Ázsiába, hogy vesztesen jöjjön el onnan — mondja Andris, és gyorsan helyreigazit. Mert valami olyasmit is beszúrtam a kérdésbe, hogy 24 évesen azért már dukált egy nagy esemény. Nem a „dukálás miatt lett ideges, hanem azért, mert öregítettem. Háromszor is elmondta, hgoy csak a 23-at töltötte be, hol van még a huszonnégy...? — Volt néhány elvesztegetett hónapom, nem tagadom. Erre pontosan annyiszor emlékeztettek, ahányszor kellett... De 1988-ba már úgy mentem bele, hogy valóban ülik egy dobogós helyet elcsípni. Itt is, ott is. Az ott még rendben van, de az itt?- Az olimpia előtt nem kis izgalommal készültem a májusi kolbotni Európa-bajnokságra. Hiszen ott kivágni a rezet, ez mindenképpen létfontosságú volt. Dobogóra léptem, harmadik lettem. Nem kis bravúr árán: legyőzted a tavalyi, Clermont-Ferrand- ban rendezett vb két döntősét, a bajnok francia Mourier-t és az ezüstérmes nyugatnémet Yildizt. — Nézd, lehet, hogy ez téged meglepett, engem egyáltalán nem ért váratlanul. Voltaképpen tudom azt, amit kell tudni a szőnyegen. Tudom, hogy jól ülik pörgetni és emelni — s ha ez a két dolog megy, akkor már csak erőnlét kell. És szerencse, ezt hadd húzom alá. Erőnlét dolgában a magyar birkózók mindig is jól álltak. — Hát ez az, amiért bíztam magamban. Olyasmit persze nem szabad kijelenteni, hogy nyerni megyek ide vagy oda, de eltökéltség nélkül manapság ne is légy élsportoló! Amikor tavaly ősszel Kaszópusztán kínzó hétköznapok árán megfelelő erőalapokat gyűjtöttem, kezdtem érezni, 1988 jó év lesz. És jött Kolbotn. Ott — hadd térjek vissza rá, mert a norvég camping- városka fontos állomás Szöul előtt — a szovjet Sesztakov ellen is vezettem a fontos csoportrangadón. ő volt jobban észnél, a hajrában levert. Valamiféle dacból azért elevickéltem a kisdöntőig, megvolt a bronz. És jött a kecskeméti repülőbázison a keszon- kiképzés. Ha tudsz poklok poklát említeni, akkor ez az volt. Küenc kilométeres mesterséges magasban, amikor az ájulással küszködsz, s csak egy dolog tart meg eszméletednél: az, hogy a többiek is ugyanazt csinálják... Melyik volt a legnehezebb meccsed az öt szöuli csata közül? — Talán az elscTés az ötödik. Két ázsiait vetett elébem a sorsolás ördöge. A japán Nakadome ellen ugyan egyszer már nyertem korábban, de az ember mindig nagyon tartsa nyitva a szemét, ha japánnal, kínaival, koreaival birkózik. Nyitva tartottam, megpréseltem a ,japót ’, 6í)-ra vertem. Utána a kínai sem okozott gondot. Amikor kétvállal nyertem ellene, tudtam: itt nagy dolgok vannak készülőben. A 3. forduló előtt - jött volna a visszavágó Patrice Mourier- vel... — nagy szerencse segített: a francia megsérült. — Én ezt egyáltalán nem szerencsének mondanám. Sajnáltam Mourier-t. De azt hiszem, ezúttal is megkapta volna a zakót, ha nem sérül meg. Mint ahogyan Yildizt is elvertem, pedig papíron tőle is illett volna félnem. Adós vagyok még az ötödik meccsel. Az már aranyért folyt. A bolgár Sztojan Balov, 1985 világbajnoka nem ígérkezett kellemes ellenfélnek. Igen, Hegedűs Csaba szövetségi kapitán emlegette is: jobb lett volna, ha a görög Holidisz sétál be az olimpiai fináléba... — Válogatni nem lehet egy olimpián. Azt kell megtörnöd, akit éppen ellened szólítanak szőnyegre. Balov tisztességgel megverte Holidiszt, a 8:0 igen nagy különbség. Maga a döntő egy kellemesen rózsaszínű álomhoz hasonlítható. Egy dolgot kellett erőszakolnom: az első békaállást az én javamra ítéljék meg. Raktam a kart, a bírók is méltányolták akaratomat. Egyébiránt Holidisz is ezt tanácsolta: mivel Balov csakis az SfASUán -3IZit mJ.r. lust .m.u mzh. ÉK §i»ÜY • SJAU BTVÁX HJltitS erőre alapozott, passzívan kizárt minden fogási kísérletet, létfontosságú volt megszerezni az első partért. — Ezt kinek tanácsolta? Mert én nem beszéltem vele! Nekem sikerült szót váltanom a göröggel... — Akkor igazán szólhattál volna nekem is — mosolyodik el Bandi. - No, de komolyra fordítva a szót: egy emelés és egy pörgetés sikerült, elhúztam 40- ra, és éreztem: Balov valahogy nem az igazi, olyasformán rogy- gyant, mint korábban Yüdiz. Lehet, hogy a fogyasztása nem sikerült. Esetleg a lába állapota zavarta? — Nézd, én is láttam, hogy tekintélyes térdgumival és fásli- val jött ellenem szőnyegre, de csak akkor kezdett el sziszegni, amikor máT behozhatatlan hátrányban volt... így akarta bizonyosan menteni a menthetőt. 10ß-ra nyertél, ami enyhén szólva is megalázó különbségű győzelem. — Ha lfl lett volna, annak ugyanúgy örülök, hidd el. Milyen érzés olimpiai bajnoknak lenni? — Igazából még nem tudom. Talán majd ha az év végén megjelennek az évkönyvek, és ott olvasom, hogy az 57 kg olimpiai bajnoka Sike András, akkor végre tudatosul bennem a nagy öröm. Amire hál isten, folyvást emlékeztetnek. Számtalan élménybeszámolón vettem részt, de egyiken sem bódultam el úgy, mint a Budapest Sportcsarnokban. Akkor, amikor hivatalosan is fogadták a magyar olimpiai csapatot. Az nem igaz, ahogyan kézről kézre járattak a szurkolók... Dyet az ember csak egyszer élhet meg. Te Bandi! Hallottam olyat, hogy fenyegetett a válogatott keretből való kiebrudalás veszélye. — Én ezt ilyen éles formában nem mondanám, de volt vita körülöttem, ez tény. Azt is hallottam, hogy klubtársamat, Simita Imit akarják menedzselni mögém. Biztosan sokat számított ez a kihívás, meg az, hogy a hazai versenyeken nyeltem keserű pirulát, szép számmal. Erről a nehéz időszakról az egyesületi mester, Szőnyi János külön állásponton van: Szerintem Bandit hosszú hónapokig zavarta az a csúnya ütés a fejére, amit egy egri estén kapott valakitől. Majdnem ráment a fiú, csoda, hogy újrakezdte a birkózást. Egyensúlyzavarai lehettek, azért kapkodott a szőnyegen, belevágott olyan dolgokba, amit ép ésszel nem tesz meg olyan jó birkózó, mint ő. A jövő, Bandi?- Időm van. Nincs igazuk azoknak, akik bizonyos fogyasztási gondjaimról papolnak, öt- venhét kilós maradok. És már most készülök Barcelonára. 1989. január elsejétől jön az ötperces birkózás időszaka. Azt nekünk találták ki. Csakhát megint olyan erőnléttel kell operálni, ami Szöulban is segített. Nem lehet gond... Akkor hát fel, Barcelonára! És addig a lehetséges EB-ket és vb-ket is megnyerni - ha lehet. Szabó Sándor
