Fradi műsorlap (1988)
1988. október 12.
Fradi műsorlap Folytatás az 1. oldalról Ugyanakkor az is tény, sokkolni, feldobni, magával ragadni képtelen a csapatot. Győztes labdákat osztani azonban ábrából fölkeltve is képes adni. így volt ez a tavaszi Győr elleni találkozón is. A Népsporttól nyolcast kapott a legendás 5—2-es meccsen, amelyen ő adta a második találathoz kellő gólpasszt Fischer- nek, s a harmadik gólnál pedig - Strausz szabadrúgása nyomán, amely kipattant a kapusról — ő kotorta a labdát a kapuba. Bánki József most is bizakodik. Nem szeretne lehajtott fejjel lebotorkálni a játéktérről. Fischer Pál más típus. Abban hasonlít Bánkira, hogy szintén kedveli a győrieket. — Négyszer játszottam ellenük, négy gólt lőttem nekik eddig — emlékszik vissza a csatár. A balul végződött mérkőzések azonban nem viselik úgy meg, kevésbé szívja mellre a kudarcot, mint lelkisebb társai. Sajátos adottsága, mindig neki kell az utolsó szót kimondani, ehhez szinte csökönyösen ragaszkodik. Az is lehet: nem szándékosan. Ő ilyen. Olykor villan kettőt, s eldönt egy mérkőzést. Máskor távcsővel is nehezen lehet megtalálni a pályán, s ha véletlenül rá is bukkan valaki, akkor sincs sok köszönet a választott megoldásában. Egyszóval hullámzó teljesítményt produkál, ráadásul ha nem megy neki a játék, hajlamos többet foglalkozni a bíróval, ami sem neki, sem az együttesnek nem válik előnyére. A tavaszi Rába ETO elleni mérkőzésen a villanások találkozóját élte meg Paja. Az első negyedóra végén, már kétszer betalált Kovács kapus hálójába, s számtalanszor faképnél hagyta az őrzésére kirendelt Pepicset. Az első gólt a nyolcadik percben lőtte. Limperger remekül ívelt a védők közül kitörő Fischer elé, aki a jobbösszekötő helyén elhúzott, s a tizenegyes pont magasságából, a jobb sarokba lőtt. Hét perccel később Bánki cselezgetett a baloldalon. A 16-os sarkától középre ívelt. Fischer kitépte magát Preszeller öleléséből, térddel maga elé tette a labdát, aztán nyolc méterről higgadtan a bal sarokba lőtt. Ezen az októberi délutánon minden fradista kiegyezne a tavaszi mérkőzés eredményével. A statisztika szerint a Fradinak a Győr elleni szerencseszáma az ötös. Ha a gólok számában nem is, de a játék minősítésében jó lenne ezt most is kiérdemelni — a közönségtől. Horváth K. József ARCOK A LABDARÚGÓ- SZAKOSZTALYBÓL Patonyi László, az 1. István Közgazdasági Szakközépiskola igazgatóhelyettese 1984 óta tagja a labdarúgószakosztály vezetőségének. Pontos, megbízható, felkészült szakember, környezete csak a legjobbakat mondja róla, segítőkészségéről, Fradi-szerete- réről. Életének jelentős hányadát a Népligetben tölti. Több feladatot is ellát egyszerre. Figyelemmel kíséri a ferencvárosi ifis- ták munkáját, a fiatal tehetségek jó ismerője. Edzi továbbá az 1. István szakközépiskola ifjúsági korú válogatottját. Olyan csapatot irányít, amely nagyszerű sikereket mondhat magáénak. Már az is ritkaság, hogy egy ilyen gárda az ifik nemzeti bajnokságában elinduljon, az pedig külön figyelmet érdemel, ha az ilyen „műkedvelő” társaság immáron két év óta dobogós, a bronzérem büszke tulajdonosa. Méghozzá olyan társaságban, ahol tavaly első lett a Szolnok, mögötte az MTK végzett, majd jött az I. István, megelőzve a negyedik helyezést elért Ferencvárost. Ebből is látszik, jogos a műkedvelő kifejezést idézőjelbe tenni. Az I. Istvánról ugyanis mindenki tudja, oktatási tematikáján kívül rendkívül erős a sportélet falain belül. Különösen a futballozni szerető fiatalok jegyzik magasan az iskola értékét. Joggal, hisz akik tizenéves korukig csak kacérkodnak a focival, nem választottak klubot maguknak, titkon abban reménykedhetnek: amennyiben elegendő a tehetségük, bizonyosan a Ferencvárosnak is megakad a szeme rajtuk. A többi pedig már rajtuk múlik. A Patonyi László által megszemélyesített „figyelőszolgálat” nem téved, a látóidegek nem siklanak el egyetlen tehetség fölött sem. Egy fradista a Mestsr utcából A jelenlegi ifi I. középcsatára, Kiss István például a Mester utcai alma mater falai közül került az Üllői útra, ahol már a leggól- erősebb játékosok és a kedvencek között jegyzik a nevét. Olykor a tartalékcsapat trénere, Mucha József is beteszi együttesébe, hadd szokja a fiú a felnőttek csatáját. A szintén nagy ígéretként számon tartott Szanyó Tibor is a Vépi Péter vezette ifis- tákhoz tart, jelenleg azonban még az I. István - talán mondanom sem kell - zöld-fehér gárdáját erősíti. Patonyi László csupán kedden nincs kint a Népligeti Fradi- bázison. Ekkor ügyeletes az iskolában, nem tud kijönni. Ettől függetlenül minden lényeges dologról értesül, tud, ha kell intézkedik. Nagy felelősség a fiatalokkal foglalkozni, hisz az egyesületet ugyanolyan felelősség terheli a gyerekek fejlődése, biztonsága, testi épsége tekintetében, mint az iskolát, a szülőt. Beszélgetésünk idején a fiúk éppen mezőgazdasági munkán vettek részt. Patonyi László elintézte, a fradista futballisták ne menjenek vidékre dolgozni, hanem - kívánságuk szerint — a Duna Csokoládégyárban munkálkodjanak, délután így jöhetnek edzésre. Két fiú azonban két napra nyomtalanul eltűnt, teljes izgalomban tartva edzőket, pedagógusokat egyaránt. Szerencsére baj nélkül meglettek, ám a megfelelő következmények nem maradnak el. A Fradi after shave bizonyáia sok ferencvárosi szurkolónak lesz majd a kedvenc borotválkozási arcvize. A fertőtlenítő és gyulladásgátló hatóanyag gyógynövény kivonattal készült arcvíz, kellemes illatú és üde közérzetet biztosít. Játékosaink is kipróbálták - ajándékba kaptak 1-1 műanyag „ampullát” — és kedvező volt a véleményük. A VITALTEK Kisszövetkezet gyártja — és minden eladott üvegecske után 1 Ft-ot fizetnek a Fradinak... Patonyi László szigorú, ahogy egy igazgatóhelyettesnek dukál, de maguk a fiatalemberek a megmondhatói, mennyit tesz értük ez a sportért rajongó megszállott ember. Hány fiúval fogadtatta el, tanulni is kell, a jó játékosnak nemcsak a pályán kell megfelelő szinten produkálni. A futballisták beiskolázásában, a kollégiumi helyek megszerzésében nagy feladat hárul rá. De a Fradiért valamennyi ezirányú ismeretséget képes megmozgatni, tekintélyét latba vetni. Bizony jobb lenne, ha néhány fiú az iskolapadban is bizonyítani szeretné képességeit, ellenkező esetben Patonyi László kerül szorult helyzetbe... A Ferencvárossal Nagy Bélán keresztül kötődött szorosabban. Az FTC propagandistájával 12 éven át koptatta az általános és a középiskola padját, s már akkor felfigyelt Nagy Béla ifjúkori „zsengéire”: a tablók, saját készítésű albumok sorára, a Ferencvárosról megjelent publikációk rendszerezésére. A barátság máig tart, megtoldva azzal, hogy az egykori osztálytársak mára a Fradi tekintetében kollégák lettek. S immár közösen dolgoznak a szeretett klub ügyeiért, eredményességéért. Patonyi László megtisztelteié :nek veszi, hogy tagja lehet a labdarugószakosztály vezetésének. Tiszteli, elismeri a közvetlen csapatirányítók munkáját, s a maga lehetőségein belül igyekszik segítségükre lenni. Precízen, pontosan, ahogy tőle megszokták. S a labdarúgás, a Ferencváros előtti mélységes alázattal, tettrekészséggel. (h.k.j.) Édesapja vezette a „zöld oltár”elé Ahogy az egy igazi fradistánál lenni szokott, Budavári József a Vám- és Pénzügyőrség országos Parancsnokságának vezető munkatársa is néhány éves korában jegyezte el magát az Üllői úti zöld-fehérekkel. Alig töltötte be a negyedik életévét, amikor édesapja a zöld „oltár” elé vezette csemetéjét, s a szerelem azóta is tart, s az idő múlásával egyre erősödnek a szálak közte és az egyesület között. A papa egyébként az egykori Váci Reménység szintén zöld-fehér mezben pályára lépő csapatában rúgta a labdát, a sportszeretetet tehát nemcsak lelátó hangulata bontotta ki benne, családi, genetikai okok is erősen közrehatottak kialakulásában. Akkor is kint voltak az Üllői úton, amikor a lelátó leszakadt a régi pályán. Édesapja haláláig imádta a Fradit, a végső búcsút megelőző napön az ágya szélén virrasztó fiával a Csapatról beszélgettek. Budavári József szintén futballozott, csakhogy nem az FTC-ben; hanem a nagy rivális Budapesti Honvédban. Ez úgy történt, hogy annakidején a Rudas László Közgazdasági Technikum padját koptatta, az iskolát a Honvéd patronálta. így került az abszolút ballábas, balkezes fiú, aki egyáltalán nem bizonyult kétballábas, kétbalkezes fiatalembernek, Kispestre. Ez adott pótolhatatlan élményt számára, hiszen patronáló klubja révén ifistaként olyan játékosokkal tréningezhetett együtt, mint az aranycsapat csülagai. „Nagy dolog volt Puskással, Kocsissal együtt szaladgálni. Egyérintőztünk is olykor, Kocsis úgy tudott bánni fejjel is a labdával, hogy hárman sem tudtuk megingatni egyensúlyában.” A nagy fradisták közül Toldi Gézával tartotta haláláig a kapcsolatot, szoros barátság szálai is összefűzték őket. A Ferencváros labdarúgó szakosztálya vezetőségébe 1986 augusztusában került Budavári József. Nagy megtiszteltetésnek vette, hogy gondoltak rá. „Közelebb kerülhettem a csapathoz, ami számomra nagy boldogság. Megkeresnek gondjaikkal, segítek, ahol tudok. Jól érzem magam olyan emberek között, ahol mindenkinek zöld-fehér még az álma is. Az bánt, nem tudok annyit foglalkozni a csapattal, amennyit szeretnék a sok hivatali elfoglaltság miatt. De már csak három évem van a nyugdíjig, aztán ez a gondom magától megoldódik.” Töpreng, amint az eltelt esztendők eseményeiről kérdezem. „Jobban is meg lehetett volna oldani a szakosztályvezetőség tagjainak kiválogatását, kár, hogy a korábbi irányításnak csupán két tagja maradt a mának,- hírmondónak. Pedig ők is „zöldszívűek” voltak, már csak azért sem lett volna szabad így megválni tőlük.” Ugyanakkor elismeri, más szellem kezd uralkodni a labdarúgó csapat berkein belül. Az új vezetőduó eredményes munkát végez, az együttes teljesítménye egyre inkább megfelel a szurkolótábor elvárásainak. Budavári József fontosnak tartja, hogy a meglévő játékosállománnyal jobban gazdálkodjon a klub. Rubold Péter, Pölöskei Gábor, Szabadi László talán még most is eredményesen futballozhatna a zöld-fehér színekben, kár, hogy immár más egyesületeket erősítenek. Hisz az éppen az Üllői útra látogató Rába ETO, a Vasas, az MTK-VM erősségei között tartja számon a felsorolt, tehetséges játékosokat, akik a lelkűk mélyén ferencvárosi érzelműek mind a mai napig. A jelenleg erősödő kölcsönadási gyakorlatot nem tartja jónak Budavári József. „Nálunk, a szervezetben vezénylésnek hívják ezt az ideiglenes elhelyezési formát. Ha valaki új helyre megy, általában könnyen beilleszkedik, nehezen válik meg visszavezénylés esetén a megkedvelt munkehelyétől. Konfliktusforrás az is, ha menni kell, feszültséget indukálhat az is, ha vissza kell jönni. A labdarúgók esetében hatványozottan kényes ez a kérdés, hiszen a futballista akkor fejlődhet, ha játszik. Ugyanakkor kezdőemberré maximum tizenegy válhat közülük, kompromisszum megszületésére tehát mindenképpen szükség van. A vezetőség fontos feladata megtalálni a humánus, s mégis eredményes megoldást.”
