Fradi műsorlap (1987/88)

Fradi futballmúzeum

5 Ez a Franzstadt. •• Ez a Franzstadt olyan, mint egy kis nép. Diplomáciai tár­gyalások folytak napokig, valószínű, hogy követek jöttek-men- tek s elvek és nevek kerültek felszínre a tárgyalások folyamán. Gyorsan kellett dönteni, mert a ferencvárosi nép nyugtalan volt a Ferencváros csapatának jövője felől. A döntés megtör­tént és elmondhatjuk, hogy van ennek a nyomorúságos Euró­pának egy kicsiny darabja, a budapesti kilencedik kerület, ahol az emberek elégedetten hajtják álomra fejüket: sikerült elintéz­ni valamit. Battlay Imre, a IX. kerület elöljárója a sportban is, eddig is elől járt és az ő számára semmi sem új a Ferencváros ügyei kö­zül, csak éppen a megnövekedett felelőség. Ezt pedig megosztják vele a munkatársai s ő különben is szí­vesen vállalja azt: mert hiszen felelőség nélkül teljes vállalása nélkül nincs és nem is lehet eredmény, Battlay Imre tegnap óta elvállalta a felelőséget a Ferencvárosért, annak minden játé­kosáért, ügyéért és eredményéért. Ferencváros-országért, amelynek egyetlen kiviteli cikke van s az az Üllői-úti pályán terem. A szlányi Károly - Sporthír lap, 1938. X. 28. EGY FÉRFI. AKINEK TEKINTÉLYE VAN SfiPR FÉRFI KOZMETIKAI SOROZAT VANNAK NEHÉZ PILLANATOK. Néha semmi nem megy úgy. ahogy kéne. Ilyenkor könnyebben történik beletet. És e bej ritkén jér egyedül. Szerencsére van Gábriel. d_b d w hM CASCO AZ ÖN IGÉNYEI SZERINT. ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ Pelopsz­Peloponné­szosz A vér már a görög mitológi­ában fennmaradt kocsiverse­nyekről sem hiányzott. Oinoma- osz éliszi királynak megjósolták, hogy akkor fog meghalni, ha lá­nya féijhez megy. A király a jós­latába nem akarván belenyugod­ni, lányának férjhez menetelét különös feltételekhez kötötte: a kérőknek egyenként meg kellett vele mérkőzniük kocsiversenyen. Az egyezség szerint a győztes ké­rő elnyerte volna leánya kezét. Csakhogy ez nem ment olyan könnyen. A király ugyan kitűnő lovakkal rendelkezett, a verse­nyen mégis sajátos taktikát vá­lasztott. Az indulás után hagyta ellenfelét elhúzni, maga elé en­gedte, majd lovait teljes sebesség­re ösztönözve utolérte a kérőt, s kardjával hátulról ledöfte. így hát szegény királyleány aligha­nem örökre pártában maradt vol­na, ha a 13. kérőt, a szemrevaló kedves Pelopszot szívébe nem zárja, meg nem sajnálja. De mi­vel így történt, S a szerelmes női szív nem tudott titkot tartani, elárulta Pelopsznak apja nem ép­pen sportszerű taktikáját. A kérő ezek után élete vé­delmében, és nem utolsó sorban kedvese elnyeréséért megveszte­gette Mürtilloszt, a király kocsi­sát, aki a párharc előtt a kocsi néhány küllőjét kiemelte, s he­gyükre viaszküllőket helyezett, így aztán amikor a király mind nagyobb sebességre kapcsolva ül­dözte Pelopsz kocsiját, a viasz­küllők kiolvadtak a melegben és sorra kiestek. A kocsi darabokra tört, a király a roncsok között halálra zúzta magát. Pelopsz el­nyerte a királylány kezét, s ké­sőbb róla nevezétk el Görögor­szág déli részét Peloponnészosz- nak. A Fradi szurkolók egy cso­portja 1983-ban már megtekin­tette az ősi Olümpiai stadion maradványait, az egykori híres helyeket. Most közelebbi utazásokra hívjük Önöket az FTC és a Cooptourist közös szervezésé­ben: Fradi-meccsről - az osztrák- magyarra A hat napos autóbuszos társas- utazás prograjma: Augusztus 27. szombat: Az FTC bajnoki mérkőzésének meg­tekintése után a csoport tagjai a Cooptourist autóbuszával éjsza­kai utazáson vesznek részt - reg­gelre Salzburgba érkeznek. Augusztus 28. vasárnap: déle­lőtt városnéző séta, maja kirán­dulás a Hellbruni kastélyba — a 'vizijátékrendszer megtekintése. Vacsora és szállás Salzburgban 2—3 'ágyas egyszerű szállodai szobákban. Augusztus 29. hétfő: Egész­napos kényelmes körutazás a Salzkamerguti tavak mentén. Es­te vacsora és szállás Salzburgban. Augusztus 30. kedd: reggeli után továbbutazás Wels érintésé­vel LinZbe. Délután linzi város­nézés, vacsora, szállás. Augusztus 31. szerda: egész nap szabad program, este válo­gatott mérkőzés megtekintése. Vacsora és szállás Linzben. Szeptember 1. csütörtök: ko­rareggel továbbutazás Bécsbe. A Práter és a Hohe Warte stadion megtekintése, majd szabadprog­ram. Hazautazás Budapestre 17 órakor. Részvételi díj: 14 900 Ft Jelentkezés és felvilágosítás a Fradi ajándékboltban, minden munkanapon 11-től 17 óráig. (136-025). A jelentkezéshez érvényes út­levél és 3000 Ft-os előleg szüksé­ges. ■ ■ Orökrangadó - örök élménnyel Kirándulás Olaszországba, Ausztriába. A bajnokságzáró FTC - MTK-VM örökrangadó meg­tekintése után egy érdekes 8 napos egyedi programot szerve­zünk szurkolóinknak. Június 4. szombat: a mérkő­zés megtekintése után vacsora a Fradi étteremben, majd az FTC klubháztól indul a szurkolók ki­ránduló csoportja a Cooptourist autóbuszával. Az éjszakai utazás egyik érdekessége lehet a Bala- tonboglári Fradi üdülőnél — für­dőzés a Balatonban... Rövid pihenő után továbbuta­zás Jugoszlávián keresztül Udi- nébe. Június 5. vasárnap: délelőtt városnézés Udinében, majd to­vábbutazás Vicenzába. Vacsora és szállás. Június 6. hétfő: délelőtt vá­rosnézés, majd továbbutazás Ve­rona érintésével a Garda tóhoz. Szállás Colombare Sirmionében. Június 7. kedd: délelőtt séta Sirmionében, a vár megtekintése csónakázás a Garda-tavon, délu­tán szabad program. Június 8. szerda: reggeli után továbbutazás Garda és Trento érintésével - városnéző séták — Bolzanoba, Június 9. csütörtök: délelőtt városnézés Bolzanoban, majd to­vábbutazás Ausztriába. Vacsora és szállás Villachban. Június 10. péntek: Villachi városnézés után továbbutazás Klagenfurtba, ahol a Minimun­dus megtekintése a program. Vacsora és szállás Grazban. Június 11. szombat: Délelőtt szabadprogram, 14 óra­kor hazaindulás Budapestre. Részvételi díj: 17 900 Ft. Jelentkezés a Fradi ajándék­boltban május 10-ig. A SEGÍTSÉG minőig jól jön Különösen, he az embert baleset éri. Munkatársaink hívásra a megbeszélt helyszínre sietnek <■ ás 10 000,— Ft-ig készpénzben rendezik a kárt. / " Szerencsére van Gábriel. >£>. * CASCO AZ ÖN IGÉNYEI SZERINT. ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ BIZTONSÁG A NEHÉZ PILLANATOKBAN. Ha gépkocsija összetörik és javításra szorul, a kiegészítő üzemszünet biztosítás a szerviz várható időtartamára napi átalányt fizet. Szerencsére van Gábriel. CASCO AZ ÖN IGÉNYEI SZERINT ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ

Next

/
Thumbnails
Contents