Fradi műsorlap (1987/88)

1988. április 8.

4 CÍMERES MEZBEN Kiss (Vasas), Töröcsik (Ü. Dó­zsa). Cs: Bodonyi (Honvéd), Komjáti (Vasas) Szövetségi kapitány: Mészöly Kálmán Hosszú évek óta nem volt pél­da arra, hogy már négy (!) órával a kezdés előtt, majdnem telt ház volt a Népstadionban. A szurko­lók próbálgatták hangerejüket, s a nagyszerű hangulatot növel­te az egykori sztárok, az öregfi­úk parádés bemutatója. A régi világsztár negyedszázad után is­mét abban a stadionban játszott, ahol egykor ő volt mindenki Pus; kás Öcsije. . . A „visszatérés alkalmából három góllal örven­deztette meg a lelkes szurkoló- tábort. A VB selejtező első gólját az angolok szerezték. Másodpercek­kel a félidő lefújása előtt Garaba 10 méterről a gólvonalon álló két angol között a jobb sarokba gurított, 1:1! Szünet után is fe- sültséggel telített volt a játék, megint félelmetesen jöttek az an­golok, egyre másra vezették tá­madásaikat, Katzirz bravúrra volt szükség, hogy egy ideig megőrizzük a hálónkat az újabb góltól. A vendégek egymás után három nagy helyzetet teremtet­tek, s Brooking újabb, hatalmas gólja után már érezni lehetett a játék képéből, hogy nem sikerül az angolok fölé kerekedni. Igaz, hogy 2:1 -nél Kiss révén újabb helyzetet elügyetlenked­tünk, de azután egy jogtalan 11-essel megpecsételődött csapa­tunk sorsa. 1981. november 18. London, 92 000 néző. Vezette: Konrath (Franciaország) ANGLIA-MAGYARORSZÁG 1:0 VB selejtező G: Mariner Anglia: Shilton— Neal, Thompson, Mills—Coppel, M cDermott, Robson, Martin, Brooking—Mariner, Keegan. Cs: Morley Szövetségi kapitány: Ron Greenwood Magyarország: Mészáros (Va­sas)—Martos (Wattershei), Bá­lint (Bruges), Garaba (Honvéd), Tóth (Ú. Dózsa)—Müller (Ant­werpen), Csapó (Tatabánya), Tö­röcsik (U. Dózsa), Sallai (DMVSC)—Fazekas (Antwer­pen), Kiss (Vasas) Cs: Kerekes Gy. (DMVSC), Szántó (FTC) Szövetségi kapitány: Mészöly Kálmán Az angolok már az első ne­gyedóra végén megszerezték első, és mint később kiderült egyet­len góljukat. A mieink hősiesen küzdöttek, belevetődtek a lab­dákba, métereket csúsztak a sá­ros talajon — de végülis megaka­dályozták a nagyobb gólkülönb­ségű angol győzelmet. Greenwood: —A csapat telje­sítette feladatát, a számunkra oly döntő mérkőzésen hozta azt az eredményt, amellyel elérhet­te a világbajnoki döntőt. Ilyen nagy tét mellett nem lehet nagy játékról szó, csak küzde­lemről, az viszont volt a javából. Mészöly: — Úgy gondolom, emelt fővel hagyhatjuk el a Wembley stadiont, hiszen itt a világ bármelyik válogatottja számíthat egy gól különbségű vereségre. Tény, elsősorban tá­madásban lényegesen kevesebbet nyújtottunk, mint a hazai VB-se- lejtezőkön, de előre tudtuk, hogy a londoni 90 perc a védel­münk mérkőzése lesz. Most vesztettünk, de megnyertünk egy egész éves izgalmas versenyt csoportelsőként VB-döntősök vagyunk, ez számunkra a legfon­tosabb. A mérkőzést követő napon a ferihegyi repülőtéren ünneplő fi­atalok sokasága várta játékosain­kat és hosszasan éltették őket a döntőbe jutásért. Vesztes mér­kőzés után szinte egyedülálló az ilyen nagy ünneplés... 1983. április 27. London, 60 000 néző. Vezette: DElia (Olaszország) ANGLIA -MAGYARORSZÁG 2:0 EB-selejtező G: Francis, Withe Anglia: Shilton-Neal, Martin, Butcher, Sansom—Lee, Mabbut, Cowans-Withe, Francis, Blissett Szövetségi kapitány: Bobby Robson Magyarország: Katzirz (PMSC) —Martos (Watterschei), Kocsis (Lierse), Garaba (Honvéd), Tóth (Ú. Dózsa)—Hannich (Rába ETO), Nyilasi (FTC), Kardos (Ü. Dózsa), Varga (Honvéd)- Kiss (Vasas), Hajszán (Rába ETO). Cs: Burcsa (Rába ETO), Töröcsik (Ü. Dózsa) Szövetségi kapitány: Mészöly Kálmán Az első igazi helyzetet, az óriási lehetőséget a mieink hagy­ták kihasználatlanul. Garaba hosszan előrevágott labdájával Hajszán úgy tört teljesen egye­dül kapura, ahogy a kontrajáték kitalálói annak idején megálmod­ták. Sajnos hibázott: 15 méter­ről a kifutó kapusba lőtte a lab­dát! Ahogy ilyenkor lenni szokott, 10 perc múlva az ellenfél talált a magyar kapuba. Néhány egyenli- tési kísérlet után a 71. percben végleg eldőlt a mérkőzés sorsa: az újonc Withe hatalmas ballá­bas lövése vágódott a hálóba. A hazai közönség óriási üdvrivalgá­sa közepette fejeződött be a ta­lálkozó. 1983. október 12. Népstadi­on, 25 000 néző. Vezette: Gal­lér (Svájc) ANGLIA -MAGYARORSZÁG 30(30) EB-selejtező G: Hoddle, Lee,Mariner Anglia: Shilton—Gregory,Mar­tin, Butcher, Sansom—Lee, Hoddle, Robson, Mabbutt—Mari­ner, Blissett. Cs: Blissett h. Wit­he (74. p.) Magyarország: Kovács (Cse­pel)—Csonka (Rába ETO), Kar­dos (Ú. Dózsa), Garaba (Hon­véd), Varga (Honvéd)-Hannich (Rába ETO), Csongrádi (Vide­oton), Nyilasi (Ausztria), Bur­csa (Rába ETO)—Dajka (Hon­véd), Hajszán (Rába ETO). Cs: Burcsa h. Nagy A. (Honvéd) — a szünetben, Hannich h. Szokolai (Sturm Graz) —65. p. Szövetségi kapitány: Mezei György Óriási csalódást hozott a ma­gyar szurkolóknak, de még szak­embereinknek is ez a gyászos 90 perc. A magyar csapat már a 20. percben „padlón volt. . . Az egész mérkőzés alatt egyet­len lövés nem ment az angol ka­pura! A közönség soraiban előbb még sajnálták a mieinket, végül azonban kifütyülték a szánal­mas teljesítményt nyújtó magyar csapatot. . Szepesi György, az MLSZ elnöke: — Személyvonat sebes­séggel gyorsvonat ellen. . . Kiáb­rándítóan, kijózanító volt ez a mai este. Mezey György, szövetségi ka­pitány: — Gratulálok az angolok­nak, minden tekintetben felül­múltak bennünket. Angol-magyar mérleg — magyar szempontból: 16 5 - 11 27-52 AZ FTC MAI CSAPATÁBÓL EDDIG ÖK JÁTSZOTTAK A MAGYAR VÁLOGATOTTBAN: Pintér Attila — Válogatottság? Számomra a legtöbbet jelent, amit egy játé­kosnak a labdarúgásban el lehet érni — mondja Pintér Attila, az idei franciaországi edzőtáborozás nagy felfedezettje, akinek tehet­ségét, szorgalmát, munkabírását egyetlen vezető sem mulasztotta megemlíteni a táborozás befejez­tével. — Hogyan tudta meg az élete első válogatottságáról szóló hirt? — Először az írek ellen, az olimpiai csapatban gondoltak rám. Mint másoknak, nekem is az MLSZ-ből jött kikérő, aztán a hagyományos mentrendnek megfelelően történtek a dolgok. Őszintén mondom, nagyon örül­tem, hisz a futballisták álma va­lósult meg abban a pillanatban nálam. Ráadásul nem 25—26 évesen, hanem alig túl a husza­dik születésnapomon. Vélemé­nyem szerint, ha valaki nem ál­modozik a címeres mezről, nem is ér el odáig soha. A válogatott­ság érzése pedig nagyon felemelő. Elvégre csak a huszonkettes ke­retben több mint háromszázöt­ven labdarúgó játszik az NB I. tizenhat csapatában. Közülük bekerülni a legjobb húszba — sze­rintem — még a mai, nem túl magasszínvonalú magyar föd idején sem lebecsülendő ered­mény. — Egy-egy meccset inkább a csatárok nyerhetnek meg, a vé­dőknek ebben kevesebb szerep jut. Mi erről a véleménye? — Egyáltalán nem így lá­tom. Ha egy védő nem figyel, nem segít be a középpályán, meginoghat a védelem, erőtle­nebbé válhat a támadásszövés. Tehát az egész csapatjáték bi­zonytalanabb, eredménytelen lehet. Nem írom alá, hogy a meccset a csatárok nyerhetik meg. Mindig a csapat győz, vé­delemmel, középpályás sorral együtt. Hisz mindezzel lehet olyan hátorzságot teremteni a csatárok számára, hogy a gól­lövésre összpontosíthassanak minden idegszálukkal. Ha a védelem bizonytalan, meginog, gólokat kap, lelkileg nehezen rázódik helyre a csapat. — Nem képzelhető el, hogy a 0-1 jobban inspirált a győze­lemre, mintha vezettek volna? — Erről szó sincs. Ha az el­lenfél vezet, az a csapatra néz­ve teher, amit cipelni kell, égé­sén az egyenlítésig, hogy onnan új erőre kapva a győzelem lehes­sen a cél. — Az olimpiai válogatottnál Novak Dezső volt a csapatmeste­re, mi a véleménye róla? — A mérkőzés előtt másfél hétig dolgoztunk együtt, nagyon megszerettem. Sajnos, a Fradi­ban már nem volt a csapat mel­lett, amikor ide kerültem. Ren­des, egyenes ember, aki nyom­ban megmondja mindenkinek a szemébe a véleményét. Mi nem tetszett, mi az, amin javítanikell, és hogyan. Nagy érdeme, csapat­ban képes gondolkodni. A játé­kosoknak elmondja, mit hogyan képzel el, aztán — ami nagyon fontos — az edzéseken gyakorol­tatja is. Belevési a játékosok fejé­be. Természetes, hogy utána könnyebb valamit megismételni a mérkőzésen a tanultakból, mintha csak elméletben, az öltö­zőben elmondott „tudományt” kellene alkalmazni játék közben. Szerintem az edzések arra valók, hogy a fizikális felkészítés mellett a taktikai elemeket is gyakorol­juk.- A nagyválogatottban mi­kor mutatkozott be?- A Hollandia elleni EB-se- lejtezőn vett számításba Komora Imre. Sallaival, Róth-tal és Pre- szellerrel alkottuk a védelmet, mi négyen. Sajnos, kikaptunk 1— 0-ra. Mégis volt öröm a mérkőzésben, mert mind Komo­ra, mind az újságok — mint újonccal — meg voltak eléged­ve a játékommal. Ez számomra kimondhatatlan boldogságot je­lentett.- A család hogy fogadta az első válogatottságokat?- Nagy örömmel. Apróbb ajándékokat is kaptam. A váza, a kis futballistát ábrázoló szo­bor mindig ezekre a napokra fog emlékeztetni. Mert egy-egy ilyen alkalom nem mindennapi esemény a labdarúgó életében.- A franciaországi edzőtábo­rozás nagy felfedezettjeként em­legetik a nevét. Ezek szerint lesz jó folytatás?- Nem rajtam múlik. Min­dent megteszek, hogy bekerül­hessek a csapatba. Egyébként Clapiers-ben nagyszerű három hetet töltöttünk, olyan képzést kaptunk, amely során nem na- gon éreztük, milyen nagy mun­kát végzünk, mégis könnyedéb- ben teljesítettük a penzumokat, mint a hagyományos módszerrel megtartott alapozások idején.- Mi kell ahhoz, hogy válo­gatott legyen ?- Egészséges önbizalom, meg­felelő erőnlét, s jó szereplés a bajnoki mérkőzéseken. Keller József Szerényen viseli a válogatott­ság keltette első érzéseket kutató kérdéseket. Látszólag rutinosan készül a soronkövetkező, az n-dik beszélgetésre az újságíróval. Még a ritkábban szóbakerülő, mé­lyebb érzelmi húrokat pendítő téma se zökkenti ki rokonszen­ves nyitottságából, következetes őszinteségéből. Igaz, szokhatta már a kiválasztottak különleges helyzetét, hisz huszonkét éves kora ellenére már többször ölt- hette magára a címeres mezt. Egyebek közt tagja volt Moszk­vában — Pintér Attilával egyetem­ben — az 1984-es ifjúsági labda­rúgó EB-t nyert csapatnak. Néhány pillanat múltán azon­ban kiderül: mégis más az első vá­logatottságra visszaemlékezni, mint sérülésről, szezonközbeni formáról, vagy a klubcsapat tel­jesítményéről elmélkedni a nyil­vánosság előtt. Hisz a dátumot is napra pontosan jelölve meg kezd­te a múltidézést. — Komora Imre hívott éle­tem első nagyválogatottbéli sze­replésre — mondja Keller József. — Az a bizonyos mérkőzés 1986. szeptember 9-én Norvégiában zajlott. Még 21 éves sem voltam, igaz, néhány nappal később, szeptember 25 -én ünnepelhettük a születésnapomat. Úgy látszik, a 21-es szám szerencsét hozott. Nem kaptunk ki, mi több, a mexikói világbajnokság után zi- láltan maga alá roskadt magyar foci számára ez a 0—0 a lábado­zást, a lassú gyógyulást jelentet­te. — Ezen a meccsen Kvaszta Lajos kapott még játéklehetősé­get a Ferencvárosból, ugye? — Igen. A klub elnökségé­nek címzett távirat kettőnket hívott a válogatott keretbe. Ak­kor már tudtam, tapasztalat­ból, milyen fölemelő érzés vá­logatottnak lenni. De később értettem meg, ifiszinten és nagy­válogatottban nem ugyanaz sze­repelni. — Megvan még a rangja nap­jainkban is a nemzeti tizenegybe kerülésnek? — Azt gondolom, sajnos, nincs. Pedig nagy szükség lenne rá. Ez viszont nem kizárólag a játékosok feladata. Ami nagyobb gond, a válogatottság rangjának rehabilitálása nemcsak rajtunk áll, viszont a gyengébb teljesít­mény következményét mindig a játékosok viszik el, hiszen ők vannak a pályán, őket ostoroz­zák. — Milyen emléke maradt az oslói mérkőzésről? — Maradt egy emlékplakett, ami minden újoncnak jár, na és a barátok, a család gratulációi. Na­gyon várták a mérkőzést, remél­ték, sikeresen mutatkozom be. — Ahogy emlékszem, nem kellett csalódniuk, de nagy mell- döngejésre nem volt okunk... — így van. Voltaképpen sem­miféle előjelet nem lehetne il­leszteni akkori játékomhoz. Nagy hibát szerencsére nem kö­vettem el. Ahogy emlékszem, senkit sem lehet kiemelni a gár­dából a teljesítménye alapján. Pedig a védelemben olyan ruti­nos válogatottak mellett játszot­tam, mint Sallai Sándor vagy Ga­raba Imre. — Este az oslói tv összefog­lalójában újra megnézték a mér­kőzés részleteit. Hogy tetszettek önmaguknak? — Egy szobában laktam Kvaszta Lajossal. Alig tudtuk ki­fújni magunkat, s uralkodni azon a kellemes érzésen, hogy baj nél­kül túlestünk a tűzkeresztségen, kezdődött a visszajátszát. Sose felejtem el azt a bizonyos jelene­tet! A jobbszélsőt indították, én pedig futottam mellette, és egy alkalmas pillanatban úgy sikerült visszasarkallnom előre a labdát, hogy az csapattársamhoz jutott. A tévékommentátor fölhördült e jelenet láttán, hangját mindig megőrzőm emlékezetemben. Egyébként nem volt nehéz dol­gom a mérkőzésen, a védelem jól állt a talpán.

Next

/
Thumbnails
Contents