Fradi műsorlap (1987/88)
1988. április 8.
4 CÍMERES MEZBEN Kiss (Vasas), Töröcsik (Ü. Dózsa). Cs: Bodonyi (Honvéd), Komjáti (Vasas) Szövetségi kapitány: Mészöly Kálmán Hosszú évek óta nem volt példa arra, hogy már négy (!) órával a kezdés előtt, majdnem telt ház volt a Népstadionban. A szurkolók próbálgatták hangerejüket, s a nagyszerű hangulatot növelte az egykori sztárok, az öregfiúk parádés bemutatója. A régi világsztár negyedszázad után ismét abban a stadionban játszott, ahol egykor ő volt mindenki Pus; kás Öcsije. . . A „visszatérés alkalmából három góllal örvendeztette meg a lelkes szurkoló- tábort. A VB selejtező első gólját az angolok szerezték. Másodpercekkel a félidő lefújása előtt Garaba 10 méterről a gólvonalon álló két angol között a jobb sarokba gurított, 1:1! Szünet után is fe- sültséggel telített volt a játék, megint félelmetesen jöttek az angolok, egyre másra vezették támadásaikat, Katzirz bravúrra volt szükség, hogy egy ideig megőrizzük a hálónkat az újabb góltól. A vendégek egymás után három nagy helyzetet teremtettek, s Brooking újabb, hatalmas gólja után már érezni lehetett a játék képéből, hogy nem sikerül az angolok fölé kerekedni. Igaz, hogy 2:1 -nél Kiss révén újabb helyzetet elügyetlenkedtünk, de azután egy jogtalan 11-essel megpecsételődött csapatunk sorsa. 1981. november 18. London, 92 000 néző. Vezette: Konrath (Franciaország) ANGLIA-MAGYARORSZÁG 1:0 VB selejtező G: Mariner Anglia: Shilton— Neal, Thompson, Mills—Coppel, M cDermott, Robson, Martin, Brooking—Mariner, Keegan. Cs: Morley Szövetségi kapitány: Ron Greenwood Magyarország: Mészáros (Vasas)—Martos (Wattershei), Bálint (Bruges), Garaba (Honvéd), Tóth (Ú. Dózsa)—Müller (Antwerpen), Csapó (Tatabánya), Töröcsik (U. Dózsa), Sallai (DMVSC)—Fazekas (Antwerpen), Kiss (Vasas) Cs: Kerekes Gy. (DMVSC), Szántó (FTC) Szövetségi kapitány: Mészöly Kálmán Az angolok már az első negyedóra végén megszerezték első, és mint később kiderült egyetlen góljukat. A mieink hősiesen küzdöttek, belevetődtek a labdákba, métereket csúsztak a sáros talajon — de végülis megakadályozták a nagyobb gólkülönbségű angol győzelmet. Greenwood: —A csapat teljesítette feladatát, a számunkra oly döntő mérkőzésen hozta azt az eredményt, amellyel elérhette a világbajnoki döntőt. Ilyen nagy tét mellett nem lehet nagy játékról szó, csak küzdelemről, az viszont volt a javából. Mészöly: — Úgy gondolom, emelt fővel hagyhatjuk el a Wembley stadiont, hiszen itt a világ bármelyik válogatottja számíthat egy gól különbségű vereségre. Tény, elsősorban támadásban lényegesen kevesebbet nyújtottunk, mint a hazai VB-se- lejtezőkön, de előre tudtuk, hogy a londoni 90 perc a védelmünk mérkőzése lesz. Most vesztettünk, de megnyertünk egy egész éves izgalmas versenyt csoportelsőként VB-döntősök vagyunk, ez számunkra a legfontosabb. A mérkőzést követő napon a ferihegyi repülőtéren ünneplő fiatalok sokasága várta játékosainkat és hosszasan éltették őket a döntőbe jutásért. Vesztes mérkőzés után szinte egyedülálló az ilyen nagy ünneplés... 1983. április 27. London, 60 000 néző. Vezette: DElia (Olaszország) ANGLIA -MAGYARORSZÁG 2:0 EB-selejtező G: Francis, Withe Anglia: Shilton-Neal, Martin, Butcher, Sansom—Lee, Mabbut, Cowans-Withe, Francis, Blissett Szövetségi kapitány: Bobby Robson Magyarország: Katzirz (PMSC) —Martos (Watterschei), Kocsis (Lierse), Garaba (Honvéd), Tóth (Ú. Dózsa)—Hannich (Rába ETO), Nyilasi (FTC), Kardos (Ü. Dózsa), Varga (Honvéd)- Kiss (Vasas), Hajszán (Rába ETO). Cs: Burcsa (Rába ETO), Töröcsik (Ü. Dózsa) Szövetségi kapitány: Mészöly Kálmán Az első igazi helyzetet, az óriási lehetőséget a mieink hagyták kihasználatlanul. Garaba hosszan előrevágott labdájával Hajszán úgy tört teljesen egyedül kapura, ahogy a kontrajáték kitalálói annak idején megálmodták. Sajnos hibázott: 15 méterről a kifutó kapusba lőtte a labdát! Ahogy ilyenkor lenni szokott, 10 perc múlva az ellenfél talált a magyar kapuba. Néhány egyenli- tési kísérlet után a 71. percben végleg eldőlt a mérkőzés sorsa: az újonc Withe hatalmas ballábas lövése vágódott a hálóba. A hazai közönség óriási üdvrivalgása közepette fejeződött be a találkozó. 1983. október 12. Népstadion, 25 000 néző. Vezette: Gallér (Svájc) ANGLIA -MAGYARORSZÁG 30(30) EB-selejtező G: Hoddle, Lee,Mariner Anglia: Shilton—Gregory,Martin, Butcher, Sansom—Lee, Hoddle, Robson, Mabbutt—Mariner, Blissett. Cs: Blissett h. Withe (74. p.) Magyarország: Kovács (Csepel)—Csonka (Rába ETO), Kardos (Ú. Dózsa), Garaba (Honvéd), Varga (Honvéd)-Hannich (Rába ETO), Csongrádi (Videoton), Nyilasi (Ausztria), Burcsa (Rába ETO)—Dajka (Honvéd), Hajszán (Rába ETO). Cs: Burcsa h. Nagy A. (Honvéd) — a szünetben, Hannich h. Szokolai (Sturm Graz) —65. p. Szövetségi kapitány: Mezei György Óriási csalódást hozott a magyar szurkolóknak, de még szakembereinknek is ez a gyászos 90 perc. A magyar csapat már a 20. percben „padlón volt. . . Az egész mérkőzés alatt egyetlen lövés nem ment az angol kapura! A közönség soraiban előbb még sajnálták a mieinket, végül azonban kifütyülték a szánalmas teljesítményt nyújtó magyar csapatot. . Szepesi György, az MLSZ elnöke: — Személyvonat sebességgel gyorsvonat ellen. . . Kiábrándítóan, kijózanító volt ez a mai este. Mezey György, szövetségi kapitány: — Gratulálok az angoloknak, minden tekintetben felülmúltak bennünket. Angol-magyar mérleg — magyar szempontból: 16 5 - 11 27-52 AZ FTC MAI CSAPATÁBÓL EDDIG ÖK JÁTSZOTTAK A MAGYAR VÁLOGATOTTBAN: Pintér Attila — Válogatottság? Számomra a legtöbbet jelent, amit egy játékosnak a labdarúgásban el lehet érni — mondja Pintér Attila, az idei franciaországi edzőtáborozás nagy felfedezettje, akinek tehetségét, szorgalmát, munkabírását egyetlen vezető sem mulasztotta megemlíteni a táborozás befejeztével. — Hogyan tudta meg az élete első válogatottságáról szóló hirt? — Először az írek ellen, az olimpiai csapatban gondoltak rám. Mint másoknak, nekem is az MLSZ-ből jött kikérő, aztán a hagyományos mentrendnek megfelelően történtek a dolgok. Őszintén mondom, nagyon örültem, hisz a futballisták álma valósult meg abban a pillanatban nálam. Ráadásul nem 25—26 évesen, hanem alig túl a huszadik születésnapomon. Véleményem szerint, ha valaki nem álmodozik a címeres mezről, nem is ér el odáig soha. A válogatottság érzése pedig nagyon felemelő. Elvégre csak a huszonkettes keretben több mint háromszázötven labdarúgó játszik az NB I. tizenhat csapatában. Közülük bekerülni a legjobb húszba — szerintem — még a mai, nem túl magasszínvonalú magyar föd idején sem lebecsülendő eredmény. — Egy-egy meccset inkább a csatárok nyerhetnek meg, a védőknek ebben kevesebb szerep jut. Mi erről a véleménye? — Egyáltalán nem így látom. Ha egy védő nem figyel, nem segít be a középpályán, meginoghat a védelem, erőtlenebbé válhat a támadásszövés. Tehát az egész csapatjáték bizonytalanabb, eredménytelen lehet. Nem írom alá, hogy a meccset a csatárok nyerhetik meg. Mindig a csapat győz, védelemmel, középpályás sorral együtt. Hisz mindezzel lehet olyan hátorzságot teremteni a csatárok számára, hogy a góllövésre összpontosíthassanak minden idegszálukkal. Ha a védelem bizonytalan, meginog, gólokat kap, lelkileg nehezen rázódik helyre a csapat. — Nem képzelhető el, hogy a 0-1 jobban inspirált a győzelemre, mintha vezettek volna? — Erről szó sincs. Ha az ellenfél vezet, az a csapatra nézve teher, amit cipelni kell, égésén az egyenlítésig, hogy onnan új erőre kapva a győzelem lehessen a cél. — Az olimpiai válogatottnál Novak Dezső volt a csapatmestere, mi a véleménye róla? — A mérkőzés előtt másfél hétig dolgoztunk együtt, nagyon megszerettem. Sajnos, a Fradiban már nem volt a csapat mellett, amikor ide kerültem. Rendes, egyenes ember, aki nyomban megmondja mindenkinek a szemébe a véleményét. Mi nem tetszett, mi az, amin javítanikell, és hogyan. Nagy érdeme, csapatban képes gondolkodni. A játékosoknak elmondja, mit hogyan képzel el, aztán — ami nagyon fontos — az edzéseken gyakoroltatja is. Belevési a játékosok fejébe. Természetes, hogy utána könnyebb valamit megismételni a mérkőzésen a tanultakból, mintha csak elméletben, az öltözőben elmondott „tudományt” kellene alkalmazni játék közben. Szerintem az edzések arra valók, hogy a fizikális felkészítés mellett a taktikai elemeket is gyakoroljuk.- A nagyválogatottban mikor mutatkozott be?- A Hollandia elleni EB-se- lejtezőn vett számításba Komora Imre. Sallaival, Róth-tal és Pre- szellerrel alkottuk a védelmet, mi négyen. Sajnos, kikaptunk 1— 0-ra. Mégis volt öröm a mérkőzésben, mert mind Komora, mind az újságok — mint újonccal — meg voltak elégedve a játékommal. Ez számomra kimondhatatlan boldogságot jelentett.- A család hogy fogadta az első válogatottságokat?- Nagy örömmel. Apróbb ajándékokat is kaptam. A váza, a kis futballistát ábrázoló szobor mindig ezekre a napokra fog emlékeztetni. Mert egy-egy ilyen alkalom nem mindennapi esemény a labdarúgó életében.- A franciaországi edzőtáborozás nagy felfedezettjeként emlegetik a nevét. Ezek szerint lesz jó folytatás?- Nem rajtam múlik. Mindent megteszek, hogy bekerülhessek a csapatba. Egyébként Clapiers-ben nagyszerű három hetet töltöttünk, olyan képzést kaptunk, amely során nem na- gon éreztük, milyen nagy munkát végzünk, mégis könnyedéb- ben teljesítettük a penzumokat, mint a hagyományos módszerrel megtartott alapozások idején.- Mi kell ahhoz, hogy válogatott legyen ?- Egészséges önbizalom, megfelelő erőnlét, s jó szereplés a bajnoki mérkőzéseken. Keller József Szerényen viseli a válogatottság keltette első érzéseket kutató kérdéseket. Látszólag rutinosan készül a soronkövetkező, az n-dik beszélgetésre az újságíróval. Még a ritkábban szóbakerülő, mélyebb érzelmi húrokat pendítő téma se zökkenti ki rokonszenves nyitottságából, következetes őszinteségéből. Igaz, szokhatta már a kiválasztottak különleges helyzetét, hisz huszonkét éves kora ellenére már többször ölt- hette magára a címeres mezt. Egyebek közt tagja volt Moszkvában — Pintér Attilával egyetemben — az 1984-es ifjúsági labdarúgó EB-t nyert csapatnak. Néhány pillanat múltán azonban kiderül: mégis más az első válogatottságra visszaemlékezni, mint sérülésről, szezonközbeni formáról, vagy a klubcsapat teljesítményéről elmélkedni a nyilvánosság előtt. Hisz a dátumot is napra pontosan jelölve meg kezdte a múltidézést. — Komora Imre hívott életem első nagyválogatottbéli szereplésre — mondja Keller József. — Az a bizonyos mérkőzés 1986. szeptember 9-én Norvégiában zajlott. Még 21 éves sem voltam, igaz, néhány nappal később, szeptember 25 -én ünnepelhettük a születésnapomat. Úgy látszik, a 21-es szám szerencsét hozott. Nem kaptunk ki, mi több, a mexikói világbajnokság után zi- láltan maga alá roskadt magyar foci számára ez a 0—0 a lábadozást, a lassú gyógyulást jelentette. — Ezen a meccsen Kvaszta Lajos kapott még játéklehetőséget a Ferencvárosból, ugye? — Igen. A klub elnökségének címzett távirat kettőnket hívott a válogatott keretbe. Akkor már tudtam, tapasztalatból, milyen fölemelő érzés válogatottnak lenni. De később értettem meg, ifiszinten és nagyválogatottban nem ugyanaz szerepelni. — Megvan még a rangja napjainkban is a nemzeti tizenegybe kerülésnek? — Azt gondolom, sajnos, nincs. Pedig nagy szükség lenne rá. Ez viszont nem kizárólag a játékosok feladata. Ami nagyobb gond, a válogatottság rangjának rehabilitálása nemcsak rajtunk áll, viszont a gyengébb teljesítmény következményét mindig a játékosok viszik el, hiszen ők vannak a pályán, őket ostorozzák. — Milyen emléke maradt az oslói mérkőzésről? — Maradt egy emlékplakett, ami minden újoncnak jár, na és a barátok, a család gratulációi. Nagyon várták a mérkőzést, remélték, sikeresen mutatkozom be. — Ahogy emlékszem, nem kellett csalódniuk, de nagy mell- döngejésre nem volt okunk... — így van. Voltaképpen semmiféle előjelet nem lehetne illeszteni akkori játékomhoz. Nagy hibát szerencsére nem követtem el. Ahogy emlékszem, senkit sem lehet kiemelni a gárdából a teljesítménye alapján. Pedig a védelemben olyan rutinos válogatottak mellett játszottam, mint Sallai Sándor vagy Garaba Imre. — Este az oslói tv összefoglalójában újra megnézték a mérkőzés részleteit. Hogy tetszettek önmaguknak? — Egy szobában laktam Kvaszta Lajossal. Alig tudtuk kifújni magunkat, s uralkodni azon a kellemes érzésen, hogy baj nélkül túlestünk a tűzkeresztségen, kezdődött a visszajátszát. Sose felejtem el azt a bizonyos jelenetet! A jobbszélsőt indították, én pedig futottam mellette, és egy alkalmas pillanatban úgy sikerült visszasarkallnom előre a labdát, hogy az csapattársamhoz jutott. A tévékommentátor fölhördült e jelenet láttán, hangját mindig megőrzőm emlékezetemben. Egyébként nem volt nehéz dolgom a mérkőzésen, a védelem jól állt a talpán.
