Fradi műsorlap (1984/85)

1984-1985 / 5. szám

Fradi műsorlap

1984/85-ÖS IDÉNY 5. SZÁM

Sajtófigyelő

KIESHET-E A FRADI?

BESZÉLGETÉS A SPORTPOLITIKA ELLENTMONDÁSAIRÓL

Ha sport, akkori foci, ha csapat, akkor Fradi. Nálunk sok tízezren gondolkodnak igy. Nos, a labdarúgó nemzeti bajnokság őszi idényének zártával a Fradi csak gólkülönbséggel kerüli el a kieső helyet. A szurkoló mérgelődik csapata rossz szereplésén, fejeket követel, mindenekelőtt az edzőét, ingerülten hallgatja barátai ugratását, de bármennyire kínosan érzi magát, reménykedik. Hátra van még a bajnokság fele, a tavasz majd megváltást hoz, valami majd történik, valaminek történnie kell, mert a Fradi nem eshet ki. De vajon mit mond a sportszociológus, dr. Takács Ferenc, a Testnevelési Főiskola adjunktusa?

— A mai Magyarországon politikai kérdéssé válhat-e, ha netán a legnépszerűbb futballcsapat kiesik a bajnokság első osztályából?

— Nem tartom reálisnak ezt az eshetőséget. Már túl vagyunk az ötvenes évek első felére jellemző sporthisztérián. Akkor valóban voltak összefüggések a társadalmi mozgások, politikai tendenciák és a versenysport, mindenekelőtt a labdarúgás eredményessége között. Ennyit válaszként az alapkérdésre. Annak viszont kell, hogy legyen — és van is — gyökere, hogy ilyen kérdés egyáltalán megfogalmazódhat. Elgondolkoztató, hogy emberek ma is gondolnak arra: a Ferencváros kiesése vagy éppen bajnoksága politikai kérdés Magyarországon.

— Milyen mélyek a „gyökerek”?

— 1899-^ben jött létre az egyesület, az alapítók, ferencvárosi, józsefvárosi kispolgárok, pékek, mészárosok, kistisztviselők voltak. Nem véletlen, hogy sokáig „sóskiflis” csapatnak nevezték a Fradit. Az alapítók között rengeteg volt a — származását tekintve — sváb, osztrák iparos és kiskereskedő, akik a kiegyezés utáni években települitek át Magyar- országra, s lettek a viharos gyorsasággal növekvő főváros polgárai. Ezek az emberek sajátos neofita réteget alkottak: rendkívül erőteljesen magyarosodtak, vonzódtak a magyaros szimbólumokhoz. Az egyesület színeit is a nemzeti zászló alapján választották meg: a bizonyos értelemben elődnek és példának tekintett BTC piros-fehér színe után a fehérzöld mellett döntöttek az alapításkor, csak később cserélték meg a színek sorrendjét. Az egyesület magyarkodó, kispolgári liberalizmust követő vezetősége kétségkívül nacionalista volt.

— Csakhogy abban az időben a nacionalizmus még nem volt lejáratva. Hiába a kiegyezés, hiába a dualizmus, ott volt a politika színpadán — még ha nem is teljesen világos programmal és belső válságoktól gyötörve — a Függetlenségi Párt, a tömegekben élt a független államiság eszméje. És egyáltalán: egy izmosodó nemzet tudatában szükségképpen ott a nacionalizmus.

— Hogy ez mennyire így van, azt nagyon jól mutatja, hogy a csehéknél a prágai Slavia képviselte ugyanazt, mint nálunk a Ferencváros. Egy-egy Slavia-meccs Prágában nemegyszer politikai tüntetésbe torkollott, a szurkolók tiltakoztak a Habsburg beolvasz- tó-birodalmi politika ellen. Ide nyúlik vissza, hogy a Ferencváros politikumot hordozó egyesületté vált, sokkal inkább, mint bármelyik más magyar klub.

— Ugorjunk egy kicsit időben. Az első világháború után szétesett a monarchia, kialakult az államilag független Magyarország, de történeti területének nagy részét elvesztette. Megerősödött, a hivatalos politika rangjára emelkedett, majd szélsőségessé vált a nacionalizmus, és ez a politika végül is pusztulásba sodorta az országot. De hogyan érintette ez a Fradit?

— Horthyék tudatosan 'rájátszottak a Fradi körül eredendően meglevő nacionalizmusra. A keresztény kurzust hirdető, a nemzeti szocializmus eszméivel rokonszenvező vezetésnek egyáltalán nem volt mindegy, hogy a

Fradi-meccseken megjelenő harminc-harmincötezer embert, ami abban az időben óriási tömeget képviselt, milyen irányba tudják befolyásolni. A kisemberek csapata, a keresztény csapat, ezt a képet igyekezett formálni a politikai vezetés a Fradiról. És, ugye, ez az FTC szembeállítható volt a nagypolgárok, a nagykereskedők, a gazdag zsidóság csapatának lefestett MTK-val. Ezen mit sem változtatott az a tény, hogy nagypolgárok is szép számmal ültek az FTC vezetőségében és számos kisember az MTK-nak szurkolt. A további részleteket mellőzve: Horthyék az MTK-t

megszüntették, 1942-ben a zsidóknak megtiltották, hogy sporttisztséget töltsenek be, és hogy sportoljanak (mellesleg emiatt tizennyolcán voltak kénytelenek távozni a Ferencváros vezetőségéből és futballisták is megváltak a proficsapattól), majd végkifejletként a Ferencváros vezetősége a szélsőjobb egyik vezéralakját, a Sztójay-kormány belügyminiszterét, Jaross Andort kérte fel az elnöki tiszt betöltésére. Ettől kezdve a nyilasok fészkévé vált az FTC.

— A jobboldal tehát tudatosan föl akarta használni a maga érdekében a szurkolók tömegeit.

— 1945 után is. A labdarúgás és az FTC népszerűségét kihasználva, a hatalmas Fradi-szurkoló- tábornak mintegy köpenye alatt a kialakuló új rend elleni politikai provokációk sora történik. Jellemző módon a Vasas lett a céltábla, sorozatosan törtek ki a botrányok az FTC—Vasas mécseseken. A csúcsa ennek az 1943- ban játszott találkozó volt, ahol a gólszerzőt, aki éppen ülovszky Rudolf volt, megverték, s a pályára beözönlött tömeget a karhatalomnak kellett megfékeznie. Ezután a Magyar Labdarúgó Szövetség felfüggesztette a Ferencváros játékjogát. Az egyesület vezetősége magához Rákosi Mátyáshoz, az MDP főtitkárához fordult, hisz teljesen egyértelmű volt, hogy az ügyet politikai kérdésként kezelik. Rákosi szerint a klub működését nem érdemes megszüntetni, de véget kell vetni a politikai provokációknak. Ezt követően a Magyar Labdarúgó Szövetség megváltoztatta a döntését, visszaadta a Ferencváros játékjogát, a pályát azonban betiltotta.

— Azért itt nemcsak a pályáról volt szó, hisz a politikai vezetés megpróbálta lerombolni a „Fradi-image”-t, 1950-ben megváltoztatták a klub nevét, sőt színét. Elvitték a legjobb játékosait — hármat a válogatott, a későbbi „aranycsapat” gerincének kiépített Honvédba, kettőt Újpestre — és így tovább. A politika tehát keményen visszaütött.

— Rákosi az egész magyar sportot átszervezte. Nyilvánvaló, hogy az FTC a maga történelmi múltjával első helyen szerepelt a szétbontandó egyesületek között. Hiába lett azonban a Fradiból ÉDOSZ SE, majd Kinizsi SE, hiába játszottak a fiúk zöld-fehér helyett fehér-pirosban, a közönsége kitartott. 1957-.től ismét FTC-ként biztathatja kedvenceit.

— Annak azért örülni kell, hogy mára a politika a maga nyílt, közvetlen formájában „levonult’ a futballpályákról.

— Ha így nézzük, levonult, más szempontból viszont nem. A

versenysport — mint a társadalomba mélyen beágyazott tevékenység — magasan hordozza a politikumot, mint ahogy etikai, esztétikai tartalma is van.

— Ezt éppen most mondja, amikor a hagyományos „fair play” nyomát is alig leljük a pályákon — a totóbotrány, a sorozatos bundaügyek után? Akkor, amikor a „szép játék” is már- már a nosztalgiák világába tartozik, szinte az eredményes játék ellentettjének számít!?

— Ez is valamiféle etikai és esztétikai tartalom, csak a másik véglet. Lehet, hogy ez a verseny- sport elüzletiesedésének ára. Térjünk inkább vissza a politikumhoz: kevésbé látványosan, de a politika ma is ott van a verseny- sportban. Az ugyan ma elképzelhetetlen, hogy egy sportklub vezetői ezért vagy azért a párt első titkárához forduljanak, hogy ez legyen az ügyek intézésének „hivatali” útja. Ellenben a helyi, megyei-városi politikai vezetés esetenként nyíltan, máskor burkoltan ott áll egy-egy klub mögött. Nemcsak központi sportpolitika van, hanem helyi is; ez ma sokkal erősebb, mint néhány évtizede.

— Ez is, gondolom, szélesebb társadalmi folyamat része: egyfajta decentralizáció ment végbe nálunk a politikában, egyre nyíltabban megjelenhetnek a helyi érdekek.

— Nem véletlen, hogy a gazdaságilag kevésbé fejlett, keleti országrészek megyei vezetői any- nyira szorgalmazták labdarúgó- csapataik élvonalba jutását, hisz ez óriási, országos publicitást is jelentett számukra. Képletesen szólva: hogy Szabolcs-Szatmár

megye „rákerüljön a térképre”, kevés volt a központi területfejlesztési politika, az odatelepített ipar, a filmesek, szociológusok feltáró munkája. Kellett az NB I-es futballcsapat is, legalábbis a helyiek — és nemcsak a vezetők — így érezték. És ehhez semmi sem lehetett elég drága. Jellemzőnek tartom, hogy a legutóbbi bundabotrány kapcsán eltiltott volt válogatott kapus azt nyilatkozta: mindig is gyakorlat volt ugyan az élvonalban a meccsek adásvétele, de ahogy a Nyíregyháza felkerült, a bundák jócskán megszaporodtak. A helyi érdek egyébként üzleti érdek formájában is megjelent. Nem kell bizonygatni, hogy a Videoton vagy a Rába gyár márkanevét viselő futballcsapatok eredményessége nem közömbös a két gyárnak, hogy a csapatok jó szereplése milliókban kifejezhető márkareklámmal ér föl.

— A Fradi azonban se nem Nyíregyháza, se nem Videoton,

se nem Rába, hanem olyan „központi” klub, amelynek az egész országban nagy szurkolótábora van.

— Arról szó sincs, hogy csak a helyi sportpolitika avatkozik a folyamatokba, hisz a legutóbbi labdarúgó-bajnokság lezárása éppen központi sportpolitikai döntés alapján történt. Hiába bizonyultak a legutóbbi bundabotrányban Honvéd-játékosok is vétkesnek, a Magyar Labdarúgó Szövetség, a központi sportpolitika úgy ítélte meg, hogy az egész magyar labdarúgásnak ártana a Honvéd csapatának és vétkes játékosainak súlyosabb elmarasztalása. A patinás nagy klubok mögött hatalmi testületek állnak, s az is többé-kevésbé ismert, hogy ez vagy az a politikai személyiség — mint szurkoló — melyik klub pártfogója. Azaz föl lehetne tenni úgy is a kérdést, vajon ki- eshet-e a Vasas, az Újpest, a Honvéd? Bátor dolog volna igennel válaszolni, de egy évtizede még azt sem tartottuk elképzelhetőnek, hogy az MTK vagy a Csepel kieshessen, pedig azóta ez megtörtént. Akárhogy van is, állítom, hogy többé nem központi politikai kérdés nálunk a foci. Ma nincs közvetlen politikai felhangja egy-egy klub működésének.

Gálik Mihály

(Élet és Irodalom 1985. I. 18.)

MIKE CABRINE,

Sokak képzeletében, ha meghallják azt a szót, diplomata, megjelenik egy tollas kalapos, fekete frakkos, vézna úriember tekintélyes aktacsomaggal a hóna alatt, aki nyilván hűvös és kimért, s bizonyára jól forgatja a szót abban a bizonyos diplomáciai nyelvben. A sportpályák világába csöppenve azonban feltétlenül szánalmas benyomást keltene. Elton John elmúlt évi budapesti koncertjei, a Fradival történt találkozása kapcsán ismertem meg a 29 éves Mike Carbine-t is, a budapesti Brit Nagykövetség alkonzul- ját. Nos, aki elolvassa a vele készített interjút, kény: télén lesz alaposan átformálni elképzeléseit, ha eddig netán a fenti sztereotipiákban gondolkodott volna ...

— Beszéljünk a kezdetekről, Mike! Hol, mikor kezdtél el sportolni?

— Egy — brit viszonyok szerint — kisebb, északangliai városban, Burnley-ben születtem. A Burnley Football Club errefelé azt hiszem nem nagyon ismerős, pedig a bordó-kékek angol bajnoki címmel is büszkélkedhetnek! Legutóbbi fénykorukat Leighton James idején élték, erre a nagyszerű szélsőre a magyar szurkolók még emlékezhetnek a walesi válogatottból ... Mi, ottani gyerekek rajongtunk a Burnley csapatáért, a futballért. Én az iskolám csapatában kezdtem el játszani, s talán nem nagyon rosszul, mert hamarosan bekerültem a 11 éven aluliak városi válogatottjába. Ez nálunk, ahol utánpótlás szinten minden az iskolai futballra épül, nagy szó, engem is büszkeséggel töltött el annak idején. Középcsatárt játszottam, de nem voltam eléggé gólerős, úgyhogy végül a balhátvéd posztján kötöttem ki, s ma is ezen a helyen szerepelek.

— Jelenleg milyen csapatban?

— A budapesti diplomáciai képviseleteknek van egy válogatottja, néhányan a brit követségről is tagjai vagyunk. Főként a fővárosi kórházak csapataival kötünk le rendszeresen barátságos találkozókat, s tudunk így hódolni szenvedélyünknek.

— A Brit Nagykövetségnek egyébként milyen a sportélete?

— A férfiak többnyire teniszeznek, a diplomaták között komoly versenyek folynak. Újabban — mivel van rá lehetőség — a squash-t is sokan játsszák.

— Ügy hallottam, utóbbi sportágban komoly oktatói feladatokat is ellátsz ...

— Igen. A közelmúltban a Duna Intercontinental szállóban épült egy squash terem, s a személyzet néhány tagját tanítom a játékra. így majd azoknak a vendégeknek, akik partner nélkül érkeznek, ők lehetnek a partnereik. Egyébként ez egy kiváló játék, s aki a teniszben ügyes, az többnyire itt is megállja a helyét. Jó lenne, ha Magyarországon is szélesebb körben elterjedne.

— Mi a helyzet a hölgyekkel és a gyerekekkel?

— A követség diplomatanői, illetve a diplomatáink feleségei elsősorban uszodába járnák, továbbá egy netball nevű, kosárlabdához hasonlatos játékot játszanak. Jelenleg a mi követségünkön kevés a gyerek, ők a — most az amerikaiak által üzemeltetett —, angol nyelvű iskolába járnak. Itt a magyar testnevelő tanár heti két alkalommal tart nekik foglalkozást, a

szabadidejükben pedig sokat futballoznak. A fiam, Darren is, aki a jövő tanévtől már Angliában jár iskolába. Kicsit el van keseredve, mert olyan tanintézetbe kerül, ahol a rugby a kijelölt sportág, nem pedig az általa kedvelt futball.

— Darren is Burnley szurkoló?

— Igen. Ezek a dolgok nálunk is apáról fiúra szállnak. A csapat legfrissebb képe most is ott lóg az ágya fölött.

— Beszéljünk kicsit a tájfutásról is. Hogyan kerültél kapcsolatba ezzel a sportággal?

— Az egyik magyar ismerősöm beszélt rá a dologra, olyannyira, hogy 1983-tól az MMG szakosztályának igazolt versenyzője is vagyök.

— Teljesítetted az olimpiai ötpróbát is. Könnyen ment?

— Csak a vízipróbázással, az evezéssel gyűlt meg a bajom egy kicsit, a többi próba elég könnyen ment. Különben beneveztem az újabb ötpróbára is, szombaton megyek a téli túrázásra.

— Váltsunk témát, beszéljünk egy kicsit a munkáról. Mi tulajdonképpen a feladata az alkonzulnak?

— Elsősorban a Magyarországra érkező brit állampolgárok érdekeit kell képviselni, például, ha elvész az útlevelük, vagy valamilyen módon bajba kerülnek. Jelentős munlka a magyar állampolgárok Egyesült Királyságba irányuló vízumkérelmeinek elbírálása, kiadása is. Ezen kívül számos egyéb feladat is adódik, foglalkozom például a Magyarországra érkező brit sportolók ügyeivel, megpróbálom minél zavartalanabbá tenni itteni tartózkodásukat. Éppen ma hívutt fel Atkinson úr, a Manchester United menedzsere, a Videotonnal kapcsolatosan érdeklődött. Pár nappal korábban főcserkészükkel, Tony Collins-al az utazásuk részleteiről tárgyaltunk, vele már a Rába ETO—MU mérkőzések idején jó munkakapcsolat alakult ki. Az ide látogató csapatoknak, sportolóknak fogadást adunk vagy a követségen, vagy az otthonunkban. Nálam például az utóbbi időben járt az angol tornász-, valamint kajak-válogatott és az Aberdeen futballcsapata. Utóbbiak elég szomorúan üldögéltek a Dózsa elleni vereséget követően.

— Ügy látszik, nem sikerült témát váltanunk, hisz ismét csak visszakanyarodtunk a sporthoz. Annyit azért még megkérdezek, honnan ez a ragyogó magyar nyelvtudásod?

— 1978-ban már töltöttem egy évet Magyarországon, s szudáni szolgálatom után ismét ide tértem vissza, immár két éve. Azt tudom mondani, hogy komoly munkával, sók tanulással jutottam el ilyen messzire a magyar nyelvben, de megérte a befektetést. Sokat segít a munkámban az, hogy könnyebben tudok kapcsolatot teremteni a magyar szervekkel, személyekkel, nem tekintenek annyira idegennek.

— Kedveled a magyar futballt?

— Igen, határozottan! Sok mérkőzésre járok, bajnoki találkozókra és válogatott meccsekre is.

— Mely klubcsapatok mérkőzéseire jársz, van esetleg kedvenc csapatod, játékosod?