Fradi műsorlap (1984/85)

1984-1985 / 2. szám

Fradi műsorlap

1984/85-ÖS IDÉNY, 2. SZÁM

Rab Tibor: A pálya közepéről

... s újból elkezdődött a pontvadászat. Miután az Intertotó-sorozat befejeződött, két hét erőgyűjtés után egy spanyolországi megméretés (Betis ellen 0-2) következett, majd eljutottunk szurkolóink által oly várva-várt szezonkezdésig. Mi, játékosok, jó dolognak tartottuk, hogy a bajnoki nyitány előtt egy MNK- selejtező mérkőzést játszanak az NB I-es csapatok. Területi, megyei, járási csapatok ellen tétmérkőzésen bizonyítani kell, hogy készen, áll a gárda a bajnoki nyitányra. Egy-két igazítás, ami még fontos lehet, taktikai variáció átismétlése, gyakorlása.

Nekünk a megyei osztály az elmúlt bajnoki idényben a III. helyen végzett Zsámbéki Medence Tsz Sport Club volt az ellenfelünk. A Budapesthez közel fekvő községbe nagyszámú közönség kísért el bennünket, remélve, hogy egy jobb, ütőképesebb csapatot lát e 90 perc alatt, mint amit az elmúlt szezonban látott. A mérkőzés nem úgy indult, ahogy szerettük volna. Már az első percekben érezni lehetett hogy tulajdonképpen nem is az ellenféllel kell ezen a találkozón megküzdeni, hanem a pálya talajával. Jó párszor megtréfált többek között engem is a göröngyös, hepehupás talaj, 25 perc kellett ahhoz, hogy megszülessen az első gólunk. Főleg a második félidőben tetszetős játékkal sikerült a győzelmet kiharcolni. Csatáraink, középpályásaink felváltva rúgdosták a gólokat, ami jó érzéssel töltött el minket, védőket. Biztonságot és nyugalmat adott, nem kellett idegeskednünk, hogy gólt kapunk, s hathatósabban segíthetünk a támadások előkészítésében. Közönségünk jól szórakozott, mellesleg nekünk is jól jött a siker, a bajnoki rajt előtt.

Mérkőzés után a hazai csapat megvendégelt bennünket. Birkapaprikás és üdítő volt a menü, amit baráti hangulatban fogyasztottunk el. Ügy érzem, hogy jó szolgálatot tett ez a meleg nyári délután, jó hírverése volt a labdarúgásnak és a baráti kapcsolatok kialakításának.

... s következett az első bajnoki forduló. Ügynevezett „csikócsapatunk” megfelelő fizikai-idegi állapotban várta a rajtot. A mérkőzés előtti nap jó hangulatú edzésén kitűnt, hogy a sok móka. viccelődés mögött azért vibrál a levegő. A gyakorlatokat mindenki nagyon komolyan vette. A frissítő jellegű bemelegítés, futások után határozott támadásvezetési-taktikai gyakorlatozás szerepelt a műsoron, ami abból állt, hogy a védők (max. 3.) ellen már a védőharmadból a középpályásoknak a szélsőket kell megjátszani (várhatóan az ellenfelek az Üllői úton mindig beállnak védekezni, középen tömörülnek). Helycserékkel, ügyes megoldásokkal minél hamarabb a védők mögé kerülni, s onnan középre belőtt labdákkal az érkező középcsatár, másik oldali szélső, felfutó középpályást megjátszani. A lelkesedésnek meg is lett az eredménye.

A SZEOiL AK ellen az első 20— 25 percben még nem sikerült minden, egy-két hiba még becsúszott. Szurkolóink sajnos már kezdték elveszteni türelmüket, bekiabáltak, s szidtak minket, a játékvezetőt, és mindenkit akibe bele lehetett kötni ezen az estén. Pedig mi ugyanúgy szerettük volna támadásainkat vezetni, ahogy az előző napokban tettük, csak hát az ellenfél még bírta erővel, lelkesedett, ilyenkor nehéz már az első percekben eldönteni a mérkőzést. Koch Robi gólja után viszont elszabadult a pokol. Mind a pályán kívül mind belül. A nézőknek megjött a hangjuk, teljes erővel biztattak minket, zúgott a HAJRÁ, FRADI! Nagyon jó érzés volt. Ebben a periódusban több helyzetünk is adódott, de a félidő befejezéséig már nem sikerült újabb gólt elérnünk. A második félidőben a Szeged kitámadt, védelmi alakzata kinyílt, fellazult.

Lelkesedésünknek meg is lett az eredménye: 3 gólt rúgtunk egy ellenében. A közönség tombolt, mi pedig szinte nem is éreztünk fáradságot (holott már 4 játékosunk is segítséget kért masszőrünktől, mert görcsöt kapott a lába), úgy hajtottunk tovább. Mérkőzés után az öltözőben a sok gratuláció közepette egyik fiatal játékosunk, Pintér Attila megjegyezte: Nem hittem volna, hogy ilyen csodálatos érzés, amikor 25 ezer fanatikus ember nekünk szurkol, nevünket kiabálja, megtapsol minket. A kezdeti szorongás, idegesség hamar elszállt belőlem, mert éreztem, hogy eny- nyien biztatnák, velünk éreznek.

A szép siker után jöttek ismét a dolgos hétköznapok. Ismét erőgyűjtés taktikai variáció sulykolása következett. Egyik nap felvételről megnéztük az elmúlt mérkőzést. Megbeszéltük a problémákat, kielemeztük a hibákat, mert sajnos ezek

is voltak. Pénteken kora délután edzettünk, majd autóbusszal leutaztunk Szombathelyre. A Claudius szállóban laktunk, ahol ideális körülmények között készülhettünk a másnapi találkozóra. Vacsora után felmentünk szobánkba (KoCh Robival vagyok együtt), bekapcsoltuk a tv-t és megnéztük az osztrák adón a sportösszefoglalót. Nálunk többnyire már pénteken lezajlanak a bajnoki fordulók, hogy szombat-vasárnap a szurkolóknak ne kelljen félbeszakítani szabadságukat, pihenésüket. Örömmel töltött el, hogy két profink (Nyilasi és Szokolai) gólt rúgott csapatában. Nyíl győztes gólt fejelt. Az igaz, hogy Szoki csapata 2-1-re kikapott, de mégis a volt fradista rúgta a szépítő gólt. A Haladás elleni mérkőzésünket nem részletezném, hisz a tv jóvoltából milliók láthatták ezt a találkozót. Inkább kiemelnék egy pár gondolatot. Először is adva van egy ünneplő hazai szurkoló tábor. Jubileum, elszántság, s a Fradit mindenképpen legyőzni akaró ellenfél. Számunkra viszont az első igazi vizsga ország-világ szeme láttára, mire képes vajon ez a fiatal együttes idegenben, ilyen körülmények között is.

Kiütközött még a rutintalanság és tetézte, hogy kényszerhelyzetben sérülés miatt változtatni kellett a vezető edzőnek a csapat szerkezetén is. Hatalmas nyomás nehezedett kapunkra a találkozó zömében, de szerencsére igazi nagy gólhelyzetet nem tudott az ellenfél kiharcolni. Támadásvezetésünk akadozott, sokat hibáztunk a labda meg- játszásában. Azt írták a másnapi sajtóban: „Szerencsés körülmények között nyert Szombathelyen a Fe- recváros.” Ez lehet, de mégis elhoztuk a két pontot és ez a fontos. így is tudni kell nyerni. Aki figyelemmel kísérte tavaszi szereplésünket, biztosan emlékszik, hány olyan mérkőzésünk volt, amikor jobban játszottunk, mint az ellenfél (lásd pont a Szombathely, vagy a Honvéd ellen a Népstadionban), mégis kaptunk egy gólt és ezzel elúszott a két pont.

Ismét elemzések, edzések és következett az „örökrangadó” az Üllői úton. Szomszédvár — a régi ellenfél az MTK-VM. Pályafutásom 17. évét töltöm már az FTC-ben, s a kék-fehérek ellen mindig valami más lélektani hatású, presztízsmérkőzéseket játszottunk. Köszönet érte elődeinknek, akik a két klub fennállása óta közel 80 éve, sok nagy csatát vívtak egymással. Egy örök emlék számomra a 70-es évek elején, mikor még a serdülő csapatban játszottam; mi voltunk a labdaszedők a Népstadionban egy összecsapáson. Bátyám, Rab Péter, aki szintén itt futballozott a Fradiban, akkor már az MTK balhátvédje volt. így tehát szurkoltam a Fradinak, hogy győzzön, bátyámnak, hogy jól játsszon. A mérkőzést a Fradi nyerte 1-0-ra, s a másnapi újság a jók között említette testvéremet.

Az 1984/85-ös bajnoki nyitány két sikere, az aránylag jó idő és a várható nagy csata 25 ezer embert csalogatott ki a lelátókra. Öröm volt már a bemelegítéskor hallani a nagy buzdítást. A mérkőzés is jól indult, lehetett érezni az elszántságot, hogy mindegyikünk nagyon akar. Ellenfelemre külön felhívták a figyelmemet edzőim, nagydarab, erőszakos, jól fejelő lendületes futballista. így tehát sokszor nem is az érkező, felénk szálló labdával tudtam foglalkozni, hanem előtte már egy bizonyos pozíciót kellett elfoglalnom.

Beállt elém, lökdösött, rálépett a lábamra, csakhogy ne legyen az enyém a jobb pozíció. Nekem is ugyanígy kellett tennem. Kialakult egy párviadal, amit talán a lelátóról nem is lehetett annyira látni. A legfontosabb, hogy sikerült ismét a győzelem, s úgy érzem, hogy nekem is sikerült ezt a személyes csatát megnyernem, hiszen nem rúgott gólt a kék-fehérek centere.

Mérkőzés után nagy volt az örömünk, de már gondolatban a következő mérkőzés lebegett előttünk. Ismét bizonyítanunk kell idegenben, Zalaegerszegen.

És aki a Ferencváros mezét viseli, annak mérkőzésről mérkőzésre bizonyítani kell! így volt ez régen és így kell lenni ma is.

Vendégeink voltak:

TONY COLLINS ÉS ERIC HARRISON

— Manchester United

A Tatabánya—Rába ETO bajnoki mérkőzésre érkeztek Magyarországra a világhírű, BEK-győztes Manchester United képviselői. Ezt a találkozót választották UEFA Kupabeli ellenfelük, a győri zöld-fehérek feltérképezésére. Tony Collins főcserkész — az utánpótlás és a játékosfigyelői hálózat főnöke — és Eric Harrison edző a meccs előtti napon, szombat délután érkeztek Ferihegyre, s Mike Carbine budapesti brit alkonzul és Paul Kava- nagh pénztáros társaságában kilátogattak az Üllői útra a Ferencváros— Szeged idénynyitóra. Labdarúgó szakembereik ugyanis mi mással tölthetnék kevéske szabadidejüket egy idegen nagyvárosban, mint éppen futballal.

— önöknek nem a Ferencváros vagy a Szeged a kupaellenfele, mégis papírral, ceruzával a kezében nézte végig a játékot! — jegyeztem meg a meccs után Tony Collinsnak.

— Rossz szokásom ez, mondhatni foglalkozási ártalom — szabadkozott. — Bármilyen mérkőzést is nézek, mindig firkálgatok valamit. Játékhelyzeteket vázolok fel, a csapatok felállását, s feljegyzem a figyelemre méltó játékosok neveit. Ki tudja? Egyszer mindennek hasznát lehet még venni...

— Kerültek nevek most a jegyzetfüzetébe? — kockáztattam meg a kérdést, emlékezve, hogy például Zsinka gólja láthatóan nagyon tetszett nekik.

— Zsinka és Pölöskei egészen kiváló játékosok, s nagyon tetszett a rendkívül ügyes, sajnos, korán megsérült Koch is. De egészében véve is sokra hivatott ez a — hallom — nagyon fiatal csapat.

— Önök kupaellenfelük megfigyelése céljából vannak Magyarországon. Elárulna nekünk valami közelebbit a módszereikről? Felveszik például videóra a Tatabánya elleni mérkőzésüket?

— Nem vesszük fel, s otthon sincs filmünk a győriekről. Magam is jó dolognak tartom a videót arra, hogy játékosaink a mérkőzéseket követően megnézhessék saját mozgásukat, értékelhessék teljesítményüket. De egy egész csapatot véleményem szerint sokkal célszerűbb „szabad szemmel’’ feltérképezni. A kamera ugyanis csak a labda útját követi, márpedig az sem mellékes, hogy mit csinál ezalatt a többi játékos a pálya egyéb területein. (Másnap alkalmam volt meggyőződni arról, menynyire precízen, mindenre kiterjedően jegyzetelnek, milyen, egyszerű ábra-, és jelrendszerük van a játék gyors követésére.) Feladataink közé tartozik még, hogy kipróbáljuk Győrben a szállodát, megtudjuk hogyan főznek az étteremben, s meg kell ismernünk a játékteret is. De gondolom, ezt mindenütt így csinálják.

Böröczky József:

„A mai csapat még nagyon

sok örömet fog szerezni nekünk...”

Parodista vagyok és vérbeli Fradista ...De azt hiszem, nem is kellett volna bemutatkoznom, hiszen a számomra megtiszteltetést jelentő felkéréseknek több ízben eleget téve igyekeztem már elszórakoztatni, megnevettetni a Baráti Kör lelkes tagságát, így közelebbről ismerjük egymást. Ami pedig a drukkolást illeti, hát minden hazai mérkőzésünkön ott ropogtatom a szotyolát a lelátón. Vagy ha éppen hiányzóm, igazoltan vagyok távol, csakis a vidéki fellépés tarthat távol. De akkor is gyorsan igyekszem pótolni a mulasztottakat. Hazaérve, még az aluljáróban megveszem a sportlapot, hiszen el sem tudnék aludni, amíg nem tudom az eredményt, nem ismerem a mérkőzés részleteit, hiszen a győzelem csodálatos öröme édesítheti álmomat.

A hatvanas évek kiváló, nagy csapatával lettem Fradista. A korongot ugyan lila-fehér mezben (kergettem a jégen, de a lelátóról mind többször csodáltam Géczi robinzonádjait, Mátrai becsúszó szereléseit, Rákosi fáradhatatlanságát, no meg Albert ragyogó alakításait. Drukkoltam a feledhetetlen VVK-mérközéseken. Ott újong- tam a Népstadionban is, amikor Karába azt a bizonyos, már legendáshírű gólját vagy huszonöt méterről bevágta a Manchester United kapujába, hogy még a nagy Busby is megemelte kalapját kedvenc csapatom előtt. Aztán később a sok együttes fellépés Albert Flóri- val, aki nemcsak a pályán, hanem civelben is mindig, még a rádiókabaré hallgatói előtt is feltalálja magát, jól szórakoztatja a közönséget. Azután, amikor a régi stadion teljesen újjávarázsolva megnyitotta kapuit pályatársaim Koós Jani és Payer András társaságában, végleg az Üllői útra szoktam, hiszen jókedéfy, neveltetés, no meg a Fradi nélkül nem is nagyon tudom elképzelni az életemet.

A mai csapat érzésem szerint még nagyon-nagyon sok örömet fog szerezni nekünk. A kis Zsinka a Szeged ellen olyan gólt lőtt, amilyet évek óta nem láttam magyar pályán és amire csak a legnagyobbra hivatott klasszisok lehetnek képesek. Pintér Attilától azt remélem, hogy Bálint Laci utóda legyen. Nagyon tetszik Keller Jóska játéka is. Változatlanul sokat várok Szabadi Lacitól, ha levetkezi kezdeti idegességét, kicsit állandósítja teljesítményét, akkor zseniális dolgokra is képes lehetne. Pölöskei Gabi is a kedvenceim közé tartozik, bár sérülése akadályozta a kibontakozásban, de ha most már végre kellő bátorsággal játsszana, akkor nálunk a Fradiban és a válogatottban egyaránt állandó, biztos ember, sőt, kiemelkedő egyéniség lehetne. Végül ia „kis’’ Zsivótzky ... Mit mondjak, az olimpiai bajnok nagyon büszke llehet a fiára... Manapság ugyanis a fiatalabb nemzedék lassan nem azt mondja majd, hogy ez a gyerek az olimpiai bajnok fia, hanem ezt, hogy ez az olykor morcos úriember ennek a remek, futballistának a papája.

Minden elismerésem Vincze Gézáé, aki a kockázatot, a szurkolók esetleges elégedetlenségét vállalva bátran kísérletezett, merészen fiatalított. Tisztában vagyok azzal is, hogy a fiatalok fejlődése nem töretlen, így a mi csikó csapatunkat is érik majd fájó, kínos vereségek, olykor megtörik a játékukban mind gyakrabban felfedezhető Fradista lendület, hiszen többségük még nem rendelkezhet kellő tapasztalattal. Érmek .ellenére merészebb vagyok az érthetően óvatos Vincze Géza barátomnál, aki csak az elkövetkezendő évekre ígér tartósabb sikereket. (En már ebben a bajnokságban a dobogó közvetlen közelébe, az első öt közé várom a csapatunkat.

Nagyon sajnálom, hogy Nyilasi Tibi már nem játszik ebben a fiatal gárdában. Személy szerint megértem ugyan és őszintén szurkolok is ibécsi helytállásáért, boldogulásáért, de mégis kimondom őszintén, hogy hiányzik fiataljaink mellől. Érettségével, rutinjával óriási hasznára lehetne a csapatnak, segíthetné fejlődésüket. „Nyíl" különben kedvenc sportolóim egyike. Istenáldotta tehetség, igazi játékos. Sohasem korongozott például rendszeresen, de mégis nagyon otthonosan mozog a jégen. Nemcsak névlegesen, hanem tevőlegesen is főszereplője volt azoknak a hoki-shaw műsoroknak, amikben én is benne voltam és azt hiszem, jól elszórakoztattuk a közönséget a Kisstadionban.

S a közönség? ... Mit nem adna számtalan kiváló, sőt világhírű magyar sportoló, ha hétről-hétre, versenyről-versenyre olyan lelkes buzdításban részesülne, mint a mi csapatunk itt az Üllői úton. Magam is irigykedtem annak idején, hiszen csak az tudja igazán értékelni ezt a biztatást, ezt a hangulatot, aki valaha maga is mezben futott már ki a pályára. Érezte azt a különbséget, hogy mit jelent üres lelátók előtt játszani, s a nézők lelkes biztatásától kísérve harcolni a győzelemért. Ilyenkor válóban harcol az ember. Állítom, hogy ezek a fiatalok is csodákra, csaknem százszázalékkal jobb játékra képesek, ha segítjük, bíztatjuk őket. S valóban csak bíztassunk. Még akkor is, ha egyik-másik labdakezelésük nem sikerül, s messze pattan tőlük a bőr, az ellenfélhez száll a ipassz, vagy rossz az irányzéka annak a lövésnek. Ilyenkor se korholjuk, vagy netán szidjuk őket, hiszen gondoljunk csak arra, a legjobbat akarják, csak éppen nem sikerül. De vajon nekünk minden sikerül az életben? minden mozdulatunk, alakításunk olyan, amilyennek terveztük, amilyennek szerettük volna, hogy legyen?

A közönség, ez a félelmetes tábor nem pusztán segíteni tud!... Hadd kérjem azért most mégis, hogy az elkövetkezendő időszakban csak segítsenek, csak segítsünk. Viselkedjünk úgy, maradjunk meg a lelátón is igazi sportembereknek, mint amilyennek a zöld gyepen szeretnénk látni a fiúkat. Segítsék a csapatot, tiszteljék az ellenfelet! Ezt kérem én ettől a mi csodálatos, szerte e hazában csak irigyelt és valóban irigylésreméltó lelkes közönségünktől...

— Mi a helyzet a MU híres otthonában, az Old Trafford stadionban?

— Változások történtek a csapatnál — veszi át a szót Eric Harrison. — A kiváló középpályás Wilkins Olaszországba történt eladása lehetővé tette Ron Atkinson menedzser számára, hogy több helyen is megerősítse az együttest. A skót Gordon Strachan (Aberdeen) és a dán Jes- per Olsen (Ajax) révén tovább gyorsul az United játéka. Nagyon erős csapatunk van, képesnek kell lennünk megtörni a nagyszerű Liverpool uralmát.

Beszélgetésünket az FTC klubházának múzeumában folytattuk, s a környezet hangulata csábított az emlékezésre. Az FTC és a MU négy esetben találkoztak eddig. Az első még 1907-ben volt, akkor 7-0-ra győztek az angolok. A további három mérkőzés egyetlen évbe sűrűsödött. 1965-ben a WK elődöntőjében a kinti 2-3-as vereségre itthon 1-0-ás győzelemmel válaszolt a Fradi. A harmadik, mindent eldöntő mérkőzésen a Népstadionban a 2-1-es diadal a mieink döntőbe jutását jelentette. Pedig akkor már formálódott a későbbi, BEK-győztes United. Bobby Charlton, Best, Law, Stiles játékát figyelhette a pesti közönség. Persze a mi csapatunk sem volt akármilyen ...

Vendégeink nagy örörxynel fedezték fel a múzeum egyik szegletében a díszes talapzaton álló vörös ördögöt, klubjuk jelképét, amit 1965-ben kapott a 'Ferencváros a manchesteri csapattól a nagy mérkőzések emlékére.

Késő este volt, amikor angol sportbarátaink a következő szavakkal búcsúztak: „Szívesen jövünk

Európának erre a részére, mert itt szívélyesebbek az emberek, kedvesebb a fogadtatás, mint bárhol másutt á kontinensen.”

örülünk, hogy mindezt az Üllői úton mondták. Magyar Zoltán