Fradi műsorlap (1983/84)
1983-1984 / 17. szám
2 Fradi műsorlap 1983/84-ES IDÉNY, 17. SZÁM Folytatás az 1. oldalról Kitüntetettjeink Medgyesi Lajos a Ferencváros gépkocsivezetője, aki szép Ikarus busz- szal járja az ország útjait. A másik panoráma ablakai társasgépkocsin már fia jár, ifjabb Medgyesi Lajos, aki itt nőtt fel a pályán, s a szíve ide húzta vissza. A munkájukkal megbecsülést, tiszteletet vívnak ki Medgyesiék. Lajos bácsi — talán megbocsát nekem, de annyi év, évtized barátsága után sem tudom másként hívni — május elsején a MÉM-től kapott magas elismerést. A Kiváló Munkáért kitüntetés önmagában, nevében hordja annak rangját. Medgyesi Lajos azok közé tartozik, aki a munkatársai körében nemcsak megbecsülést vívott ki, hanem szeretetet is. Igazi közösségi ember, aki éveken át volt az FTC szakszervezeti titkára. Remek humorával, életbölcsességével fiatalok és idősebbek egyaránt megtalálhatók barátai között. A sportolók pedig gyakran keresik meg örömeikkel, bánataikkal. Ebben az évben lesz harminc esztendeje, hogy a klubhoz került. Először a múltra emlékeztünk. — Ki volt az a játékos, aki annak idején először a Te általad vezetett autóbuszra lépett? — Kispéter Miska. — Hosszú út vezetett a legendás középhátvédtől a mai korosztályig, mondjuk Haaz Feriig. — Csodálatos, felejthetetlen élményekkel teli három évtized volt... — Emlékszel még az első autóbuszra? — Természetesen. Drapp színű Ikarus volt, amelyet a gyár tanműhelyében csináltak, kimondottan a Kinizsi részére. Nagyon szerettem vele járni. — Ez a mostani sorrendben hányadik járgányod? — A hatodik ... — Ez összesen harminc év alatt hány kilométert jelent? — Egymilliót! Lekopogom, hogy ez balesetmentes egymillió kilométert jelent... — Kedvenc játékosaid? — Mindenki közel áll a szívemhez. Nemcsak a reflektorfényben levő sztárok. A szerényebb képességű, kiegészítő embereket is pontosan olyan szeretettel fogadtam a buszon, mint akikért rajongott a közönség vagy még a buszban ülve is ünnepelt. Nem tettem soha különbséget ... — Tudom, hogy egy időben versenyeztek azért, hogy kik lehetnek melletted az anyós-ülésben. — Ez azért túlzás. Mátrai Sanyi és Novák Dezső ellenben el sem tudta képzelni, hogy máshol foglaljon helyet. — A Te felejthetetlen meccseid? — 1955-ben a nagy Honvéddal 4-4-et játszottunk a Népstadionban. A közönség még másfél órával a meccs után is ünnepelte a csapatot. Aztán a belgrádi siker a KEK- ben, a Crvena Zvezda ellen. — Tényleg ezen az 1955-ös mécsesén úgy elfáradt az Orosz Pali, hogy összeseit a buszban? — Így történt. Teljesen kimerült. Ez persze nemcsak vele fordult elő. Dalnoki Jenő már edző volt, amikor rosszul lett. Békéscsabán kikaptunk és visszajövet egyszer csak el- fehéredett, a végén Juhász dokinak injekciót kellett adnia, mert any- nyira kilett. Egyszerűen nem tudott napirendre térni a vereség felett. Ilyen típusú volt játékosként, trénerként egyaránt. Nem tudott fél- vállról venni semmit sem ... — Mi a három kívánságod? — Három év múlva megyek nyugdíjba, szeretném, ha a csapat addig nyerne még egy bajnokságot. Kívánom, hogy ez a társaság, amelyik most kezd kialakulni, sok örömet okozzon nekem, s ennek a hatalmas szurkolótábornak. Na és természetesen, további balesetmentes barangolást az ország és Európa útjain. Gy. J. A. AZ FTC VfZILABDACSAPATA AZ EGYIK GYŐZELEM UTÁN. Balról: dr. Szívós István edző, Honti László, Kun László, Fehér András, Udvarát István, Ambrus Tamás, dr. Kemény Ferenc, dr. Giovanolli István technikai vezető. Elöl: dr. Füredi László orvos, Mátsik László, Wiesner Tamás, Vad Lajos, Harsányt Zsolt, Udvardi Imre. A képről hiányzik: Kuron Attila, Marnitz Miklós, Szakonyi Ferenc. Az FTC a bajnokságban - csoportjában - a 2. helyen áll a kézirat leadása idején. (Folytatás az 1. oldalról) A FÉLMÁZSÁS ÓRIÁS Az idei Intranszmas Kupa előtt úgy mutattuk be Bíró Lászlót országnak-világnak: ő a 48 kg-os szabadfogású súlycsoport Toulouse- Lautrec-je. Azaz olyan egyéniség, mint az illető úriember a festészetben. Kiapadhatatlan forrása az igazi birkózásnak. Olyan, akit manapság már No. 1-es birkózónak nevezhetünk idehaza. És ezt újfent igazolta Jönköpingben. Amikor megtudta a sorsolást, így szólt: — Csak a testsúlyom akadályozhat meg abban, hogy ne menjek el a csoportdöntőig. És a rakoncátlan testsúly hozása ezúttal is sikerült. (De ki tudná leírni azt a tengernyi kínt, amíg Lacika alászáll a poklok bugyrába, és leizzadja a felesleges utolsó dekákat?!) No mindegy, azért birkózó, hogy mindent elbírjon. Ez a fiú nemes egyszerűséggel vágott neki újabb diadalmenetének. Pedig ... Pedig hihetetlenül erős selejtezőt fogott ki. Csak a szovjetek négyszeres világbajnoka, Kornyilájev nem szerepelt az ő oldalán. Mindenki más — igen. Az első fordulóban a románok, juniorkorában világbajnok versenyzője, Hinou jött. És ment egy nagy „zakóval”. 15-7 úgy, hogy a román többször is a tushatáron mozgott. — Kellett ez — lihegte Bíró. Jól bemelegedett. És nála ugye mindig az első csata sorsdöntő. Ez a lendület vitte túl az NDK dinamitkemény kisfiúján, Pfisteren is. Tavaly izzadsá- gos körülmények között egy ponttal verte a Budapest Sportcsarnokban a reményteljes német ifjút, most majdnem ugyanazt hajtotta végre, mint Hincu ellen. 13-7 egy olyan meccsen, melynek néhány mozzanatát a pálya elején álló srácoknak lehetne tanítani. Lacika úgy van a birkózással, mint a klasszis sakkozó, aki 10-12 lépéssel előrébb gondolkodik. Mindig előrébb gondolkodott, zseniálisan felépített terv szerint dolgozott lábra, villámként ment mögé, pörgetett, kötöttfogású dobást mutatott be. És ez a két győzelem olyan elánt adott neki a lengyel veterán Falandys ellen, amihez még egy kis szerencse (ő hajtotta végre az utolsó akciót) kellett, és a 4-4 után máris az ő kezét emelték magasba. De hol volt még a vége... ? Következett a Bírónak nehéz feladatot jelentő bolgár Mehmedovot helyettesítő Haszanov. Az újonc. De egy bolgár újonc olyan, mintha a falnak menne az ember — fejjel. Keményebb a szokásosnál. Haszanov is az volt, mert „csak” egy ponttal adta meg magát. 6-5-re nyert Bíró, és ezzel pályafutása sarán immár harmadszor menetelt döntőig. 1982-ben aranyérem, tavaly ezüst — és idén ... ? — Nyerni akarok! — válaszolta a finálé előtt kiválóságunk. — A veszélyes bal kart akarom lezárni, s akkor minden előfordulhat. Kornyilájévről tudni illik, hogy négy VB-aranya ellenére sohasem nyert kontinensversenyt. Ennek háttere? Egyszerű: a japán, mongol^ és más ázsiai kiválóságok ellen csakis benne látják a nyerő embert. Ami szabadfogásban óriási dolog. Nos, ez a 29 éves „töményen sűrű”, Lacikánál 12 centivel alacsonyabb világverő várt a fináléban. Az első menet végállásával kiegyeztünk volna. Mert 2-2 volt úgy, hogy Bíróé volt a kétpontos akció, s ő nyert volna. A fordulás után 2-4 lett, Kornyilájev ügyesen lopta az időt. Nyolc másodperccel a vége előtt Bíró mindent kockára tett. Lábkirúgással próbált olyan ívű akciót végrehajtani, amivel a mennyekbe mehet. Ám a szovjet mindenre felkészült, ö hozott ki három pontot a „gabalyból”, s ezzel életében először bajnoki címhez jutott. — Olyan vereség ez ,amiből tanulunk — sommázott Kruj Iván, aki azt tette a szőnyeg mellett, amit a zöld-fehér birkózók a szőnyegen. Tanítani való hozzáértéssel végezte szőnyegelnöki teendőit. — Technikában, erőben körülbelül egyfomák, így hát a taktika mondja majd ki a döntést közöttük legközelebb. Ki kell terelgetni a veszélyzónába, s onnan indulni. Legközelebb kiderül. Mint ahogy az is, hogy Gáspár egy esetleges Dimitrov elleni döntőben revansot vesz-e az 1983-as EB-vereségért, mint tette azt Balbosin ellen? Mert akkor lennénk végre biztosak abban, hogy a 100 kg uralkodója lett! Szabó Sándor „Rangos csapatba vágytam" (A kis Zsivótzky is bemutatkozott) Ma már egyáltalán nem lepődik meg a ferencvárosi szurkolók zöme, ha még egy oly jelentős bajnoki vagy kupamérkőzés alkalmából az NB I-es csapat környékén addig még sohasem látott fiatalember áll fel a kispadról, megy melegíteni, s kerül, ha fél, vagy csak negyed órára a játszók közé. Megszokták ugyanis Vincze Gézától, az együttes vezetőedzőjétől a felettébb nagy kísérletezőkedvet s azt, hogy a szakember nagy előszeretettel ad lehetőséget fiatal, még ifjúsági koriban levő labdarúgóknak az élvonalbeli bemutatkozásra s bizonyításra. Haaz, Deák, Répási és Fischer után a Bp. Honvéd elleni találkozón egy újabb fiatalember tette le névjegyét a legmagasabb osztályban. Zsivótzky Gyula. Ki ő? Hát elsősorban a volt kiváló atléta, a kalapácsvető olimpiai bajnok Zsivótzky Gyula fia, a Ferencváros saját nevelésű játékosa. De az alapos bemutatkozást hagyjuk a fiúra. Találkozásunkra rendhagyó módon a Népstadion egyik öltözőjének fürdőjében került sor, ahol a riportalanyom a melegvizes medencében üldögélt Bicskei Bertalan, ifikapitány és Eisemann gyúró társaságában. Az ifjúsági válogatott délelőtti foglalkozásán egyedül a kis fradista vett részt, mivel a többiek iskolai elfoglaltságuk miatt csak délután voltak szabadok. Bicskei azonban az egy szál játékossal sem volt rest a pályán tölteni a délelőttöt. — Ismerkedjünk hát meg Zsivótszky Gyuszi pályafutásával! — indítottam a beszélgetést, már az öltözőben. — Túl sokat nem tudok mondani még róla. Kilenc esztendővel ezelőtt, 1975-ben jöttem le először a Fradiba. Még a serdülő kor alsó határát sem értem el, így az előkészítő csoportba kerültem, Rózsa Lajos edző pártfogásába. Hát így indultam a pályán. Aztán ahogy nőttem, mentem mindig feljebb. A Honvéd elleni mérkőzésig az ifi I-ben szerepeltem. — Idekerülésed előtt Ferencváros szurkoló voltál? — Még ezt sem mondhatnám. — Netán az üllői út környékén laktál? — Nem. Óbudán. — S, hogy nem közelebbi klubot választottál? Mondjuk a III. kér. TTVE-t? — Mert az volt a szívem vágya, hogy rangos, nagycsapat játékosa lehessek. — Posztod? — Balszélső, esetleg a középpálya, de annak is a bal oldala. — Sok gólt szereztél a serdülő és az ifi csapatokban? — Hát betaláltam jó párszor a hálóba, de inkábi) megteremtettem a gólhelyzeteket. A társaknak. — Merted remélni, hogy a bajnokaspiráns kispestiek ellen hív meg az NB 1-es csapatba Vincze Géza? — Nem nagyon. — Nem voltál lámpalázas, amikor be kellett állni? — Nem is kicsit. De aztán lassan megnyugodtam. — Mire gondoltál ott bent, az első percekben? — Arra, hogy jó lenne győzni. Meg arra is, az lenne csak igazán nagy dolog, ha én is tudnék ehhez adni valamit. — Gólhelyzeted volt? — Volt. Egy. Deáktól kaptam egy jó labdát, úgy tizennégy méterre a kaputól. Akkor felvillant bennem, hogy itt a nagy alkalom... meg, hogy de jó lenne bent látni a labdát a hálóban. Aztán lőttem, de And rusch megfogta a labdát. — A Honvéd mérkőzés után visszamentéi az ifibe? — Nem. Már a felnőtt csapattal tréningezem. — Bírod a munkát? — Persze. — Hogy érzed magad az öregek között? — Jól. Rendes mindenki, nem szúrnak le, ha valamit nem jól csinálok a pályán. Inkább segítenek. Én meg igyekszem s csendben megvagyok. — Játékosideálod van? — Igen. Rummenigge. Ö csodálatosan nagy futballista, művésze a játéknak. — Édesapád milyen viszonyban van a labdarúgással? — Szereti és ért is hozzá. Rendszeresen kijár a mérkőzésekre s nem csak szurkol, de nagyon hasznos tanácsokat is ad. — Tanulsz még? — Igen. A Könyves Kálmán gimnáziumba járok. Most végzek. — Utána? Netán tovább tanulsz? — Pillanatnyilag még nem döntöttem. Sok függ attól, mennyi telik a pályán? Mire viszem a futballban. — Vágyad? — Játszani az FTC NB I-es csapatában. v. s. A FRADISTÁK LOTTÓJA címen egy rejtvénypályázatot hirdettünk lapunkban. A tizenhárom névből (Bartosik, Takács B, Vörös, Horváth Á, Katona, Tátrai, Füsi, Pán- csiics, Németh M, Szűcs, Bányai, Vajda, Havasi) aki legalább ötöt eltalált, részt vett az FTC—PÍMSC mérkőzés szünetében megtartott sorsoláson. 1984-re szóló FTC-stadion belépőt nyertek: Pomázi Árpád, Szolnok, Thököly u. 8. Glózik Mihály, Mohora, Petőfi S. u'. 48. A csapatról készített színes óriásposztert nyerték: Dömyei Zsolt Bp. I1., Frankel Leó u. 49. Nógrádi Berenc Bp. XIXI., Röntgen u. 10. Kobory Melinda Bp. XI., Andor u. 8. Szadlis József Salgótarján, Malinovszkij u. 41. Nagy Imre Bp. XV. Bulcsú u. 25. A nyeremények a Fradi ajándékboltban átvehetők.
