1000 nap - Emlékek és események az FTC életéből 1979-1982 (A Fradi műsorlap különkiadása, 1982)
94. szám
Ónodi II Béla csatár, 1942 és 1944 között szerepelt a Ferencvárosban Ónodi fiatalon Baján a BSE színeiben tette meg az első lépéseket a labdarúgó pályán. Később Pécsre került, innen pedig a magyar labdarúgás élvonalába. A Ferencváros játékosa lett és két év alatt 35 góllal terhelte meg az ellenfelek kapuját. Ónodit Fradi-játékos korában így jellemezték: „Határtalanul szeret futballozni és csak egy cél lebeg előtte: az ellenfél kapuja. A labdával való indulás után aztán nem szegezi le a fejét a földre, hanem szemével keresi és meg is találja társait. Óriási előny nála az, hogy soha nem áll a pályán, hanem folyton mozog." A gólerős játékost később a MA- TEOSZ szerepeltette, majd Baján fejezte be pályafutását. Visszavonulásáig a Bajai Építők csapatának volt a játékos edzője. 1973-ban egy nappal a halála előtt még a bajaiak jubileumi közgyűlésén kitüntették ....... G yulai László csatár, 1943 és 1947 között szerepelt a Fradiban Gyulai a felszabadulás utáni első bajnoki mérkőzésen balösszekötőként lépett pályára. Az 1945-ös napokra 1961-ben egyik nyilatkozatában így emlékezett:- A felszabadulás utáni hetekben, az enyhére fordult időben a Springer-szobor tövében telepedtünk le és tervezgettük a jövőnket. Igen lelkes hangulatban elhatároztuk, hogy megpróbálunk helytállni. A szakmai felkészülés természetesen meg sem közelítette a mait. Az edzőknek természetesen nem volt alapos edzéstervük sem. Játékoskorukban szerzett tapasztalataikat igyekeztek átadni. Mi heti három edzést tartottunk. Szerdán kétkapus játék volt, kedden és pénteken erőnléti edzés. Előfordult, hogy már kinn voltunk a pályán, amikor valaki hozta a hírt, hogy a Baross utcában lisztet osztanak. Erre elrohantunk a Baross utcába. Csak a liszt beszerzése után folytattuk az edzést. A mai fiatalok talán el sem hiszik, hogy ez valaha így volt...... Gyulai 1948-tól a kispestiekhez igazolt és tagja lett az első Honvéd bajnokcsapatnak is. Nagyon fiatalon, 1964-ben 39 éves korában hunyt el. Mike István csatár, 1944 és 1947 között játszott a Fradiban Játszott és ontotta a gólokat. 104 mérkőzésen szerepelt és 108 gólt rúgott! Most egy 35 évvel ezelőtti nyilatkozattal elevenítjük fel Mike Pista egyéniségét: — 1924-ben születtem — meséli Mike. — Mint ifista a BRSC-ben játszottam, aztán a Ganzba, majd a Gammába kerültem. A Gammában már válogatott jelölt is voltam. 1944 nyarán aztán 24000 pengőért átvett a Fradi. — Magassága? — 176 cm. — Súlya? — 77 kiló. Ősszel, amikor Párizsban voltunk, akkor 81 voltam. Node ezen az úton olyan kényelmesen, jól éltünk, mint régen a grófok. — Szokott fáradt lenni meccs után? — Soha. Tudja, milyen fizikumom van nekem? Két meccset is végig bírnék. — Mint gyerek, melyik csapatnak szurkolt? — Hát lehet ezt kérdezni? A Fradinak. Pedig a rákosfalvi srácok legtöbbje a Hungáriának szurkolt és sokszor meg akartak verni, mert harcoltam a Fradiért. — Hallja, hogy miket kiabálnak be néha magának? — Én, kérem? A pályán se látok, se hallok. Csak a kaput nézem és a labdát. Törődöm is én azzal, hogy mit kiabálnak. Sokan csak azért jönnek meccsre, hogy ott kikiabálhassák magukat, hogy sértegessék a játékost, meg a játékvezetőt. Ezekre én még csak nem is fütyülök. — Mikor ideges? — Egy rossz passzért még nem idegeskedem és nem balhézok. Persze egy csomó rossz passz kihoz a sodromból. Minden azon múlik, hogy az első 15—20 percben megy-e nekem a játék. Ha megy nincs baj. Ha nem, akkor már számomra fuccs a meccsnek. Tessék elhinni: haragszom, ha a partneromnak valami nem sikerül és néha letolom őket, de még jobban haragszom sokszor saját magamra, ha hibázok. Sokszor legszívesebben felpofoznám saját magamat. Ideges vagyok, az biztos. Talán a legidegesebb, aki valaha a magyar pályán futott. Aztán a magyar pályának búcsút intett. 1948-tól a Bologna és a Napoli játékosa volt. Öt év után aztán már ott is elérkezett a búcsú. Búcsú az aktív játéktól ........ Edzői, segédedzői fo glalkozás — mérsékelt sikerre1,. A hatvanas évek óta az Egyesült Államokban él. Az egykori gólzsák egy tapétázó vállalat társvezetője. Amikor a Ferencváros 1965-ben a New York-i tornán szerepelt. Mike meghívta a csapatot........ m a