1000 nap - Emlékek és események az FTC életéből 1979-1982 (A Fradi műsorlap különkiadása, 1982)
94. szám
rátságos mérkőzéseken szép sikerrel, de igazi sikereit az FTC svéd túráján aratta. Rendkívül vakmerő, gyors elhatározó képességgel rendelkező, kitűnően helyezkedő, alacsony-magas labdát egyforma biztonsággal védő kapus. Nem fogunk csalatkozni benne." Az 1924-es FTC-Rapid mérkőzés után így írtak Amseiről: „A magyar csapat legkitűnőbb embere kétségkívül Amsei volt. A hosszúkezű válogatott olyant produkált, amit a vén Bécs már régen nem látott. A publikumot az egyik ámulatból a másikba ejtette, amikor a lövéseket sorra védte a legnagyobb biztonsággal. Alacsony labdákat fogott, magasakat húzott le, kornereket öklözött ki. Egész játékára rátette a koronát Wessely félelmetes 11-esének a kivédésével, mely után érthetően zúgott, tombolt a tízezernyi nézősereg." A Simmering elleni győzelem után is áradoztak a ferencvárosi kapusról: „Az FTC-nek a győzelmet elsősorban Amsei szerezte meg. Amseit nagyszerű védéseiért a bécsi publikum állandó ünneplésben részesítette." Szigeti Imre, a csapat vezetője így beszélt róla: „Nem találok szavakat Amsei nagyszerű védéseinek jellemzésére. Az egész közönség szinte extázisbán ünnepelte." Sajnos nem sokáig, mivel 1925- ben profi lett és Olaszországba távozott. Amsei 1927. április 6-án tért vissza a Fradiba és még évekig bravúrokkal védte a Ferencváros kapuját. Héger Ferenc csatár, 1919 és 1928 között játszott a Fradiban A rendkívül gyors játékos közel kétszáz mérkőzésen szerepelt az FTC első csapatában, de az 1924-es FTC— UTE találkozóra bizonyára sokáig emlékezett. „Héger volt az FTC mindenese. A csatársorban jól operált, majd a sérült Amsei helyett 7 percig védett! Jesz- más nagy lövését profi módra megfogta..... A győztes gól már az ő beadásából született, azután pedig a védelemben is agilisán tevékenykedett. A mezőny legjobbja volt." „Sehová sincs igazolva Héger FeI renc, az FTC első csapatának gyorslábú jobbszélsője. Vasárnapi kiállításából kifolyólag a kartotékja után nézHeger (FTC) tek, s kiderült, hogy nincs kartonja, sőt igazoló lapja sincs. A dolognak komoly következményei nem igen lesznek, mert Hégert, aki már több mint két éve játszik az FTC-ben, au- tomatice igazolni fogják." Igazolták is, és még sok mérkőzésen tapsoltak a kitűnő, gyors szélsőnek. (Atlétikai versenyeken is sikerrel szerepelt!) Figyelemre méltó, hogy milyen sok nemzetközi mérkőzésen vett részt, s általában nem is okozott csalódást. Sportszerűségére jellemző, hogy 1920-ban, amikor úgy érezte, hogy nem tud formába lendülni, saját maga kérte, hogy az ifjúsági csapat szélsőjét, Matkovichot állítsák a csapatba! A profizmus bevezetése után a római Albához szerződött, de szíve visszahúzta a Fradiba. A Ferencváros 1927—28-as egyiptomi túráján még- egyszer szerepelt az első csapatban. A ferencvárosi mezt utoljára Kairóban húzta fel. Obitz Gábor A Munkás TE-ben kezdett futballozni, az FTC 1920 nyarán igazolta. Többnyire balfedezetet játszott és mind a Fradiban, mind a válogatottban, sikeresen szerepelt. Technikás, hidegvérű, jó játékos hírében állt. 1922 nyarán profijátékos lett. Több külföldi csapatban is játszott, sőt két alkalommal a magyar válogatottba is idegen klubcsapatból (Makkabi— Brünn) került be. 1926-ban ismét visszatért a Fradiba és még évekig erőssége volt a 20-as évek ferencvárosi aranycsapatának. Harmincéves korában még így értékelték őt egy válogatottbeli teljesítménye után: „Ebben a sorban találjuk a mezőny két legjobb emberét. Kalmár és Óbecsei személyében. (Obitz ebben az időben Óbecseire magyarosította nevét. A szerk.) A mérkőzés első percétől az utolsóig pompásan játszott. Hogy fölényeskedett? Nem értünk egyet ezzel a felfogással. Neki ez a természete, neki ez a futball, amely az ő értelmezésében még akkor, is játék, amikor a legnagyobb tétről van szó." „Apa" — ez volt a beceneve — 1931 júniusában, tulajdonképpen sérelmében vonult vissza. Amikor megtudta, hogy nem viszik ki a csapattal a dél-amerikai túrára, bejelentette, hogy visszavonul. Szerződését a Fradi meg akarta hosszabbítani, de Obitz a tartalékban nem kívánt játszani, inkább elment Németországba - edző- nek .... D án Vilmos csatár, 1926-ban és 1927-ben játszott a Ferencvárosban Dán, a Főv. TK-ból került a profizmus bevezetésekor a Ferencvárosba. Zömök, izmos termetű, minden ideg143