Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1981/82 - 1980 / 81. szám
EDZŐHÁZASPÁROK: Majercsikék Gyakran előfordul, hogy egy családban többen is sportolnak, de az már ritkább eset, amikor férj és feleség is az edzői hivatást választja. S az talán a legritkább, amikor mindketten ugyanabban a sportágban tevékenykednek, ugyanabban az egyesületben dolgoznak. A Ferencváros atlétikai szakosztályában Majercsik Mihály a vezetőedző, felesége pedig az — egyik — beosztott. „Edzőházaspárok" sorozatunkban ők voltak az elsők, akiket felkerestünk, s amikor érdeklődtünk, hogy hol találkozhatnánk, egy volt a véleményünk: közel a népligeti sporttelephez, amely a második otthonuk. — Az elmúlt téli hónapokban az új futófolyosó óriási segítséget jelentett szakosztályunk munkájában, meggyőződésünk, hogy hasznossága már az idei szabadtéri szezonban is megmutatkozik, — ezekkel a szavakkal kezdte beszélgetésünket Majercsik Mihály. — Rég elmúltak azok az idők, amikor az atlétika kizárólag szabadtéri sportágnak számított. Ma már az egész világon mind több és több a fedett létesítmény, a mienkhez hasonló futófolyosó, ahol át lehet vészelni a zord időjárást. Biztos, hogy a februárban megnyílt Budapest Sport- csarnok remek atlétikai pályával is, nemcsak a jelenlegi versenyzőket szolgálja, hanem felkelti az érdeklődést a sportág iránt. Ezért kell nekünk egyesületi edzőknek is kihasználnia lehetőségeket, s hosszú távra megalapozni a jövőnket. Bár beszélgetésünk elsődleges céljául azt tűztük ki, hogy bemutassuk a Majer- csik-házaspárt és munkájukat, a lelkes szakember mindjárt sportága legfontosabb kérdéseiről tett említést. Kérésünkre viszont előbb még visszatértünk a múltba, amikor maguk is aktív sportolók voltak . .. — A Honvédban atlétizáltam, a 400 méteres táv volt a főszámom, a legjobb időm 48.2 másodperc, s a válogatottságig is eljutottam, — említette a férj. — Annak idején nagyon erős volt a mezőny ezen a távon, Csutorás, Korda- Kovács, Nagy és a tévéből jól ismert Gyulai István minden versenyen nagy küzdelmet vívott. Szinte „húztuk" egymást, s örültünk a tized másodperces javulásoknak is. És a feleség? — aki leánykori nevén — Oó Mária — az ötpróbában volt ismert és válogatott, így folytatta a visszemlé- kezést. — Nagyszerű évek voltak azok, szinte állandóan az atlétikai pályán éltünk, ott ismertem meg a férjemet. Már akkor sokat beszélgettünk sportágunkról, rokonszenveztünk egymással, 1965-ben házasodtunk össze. Érdekes, hogy amikor befejezték aktív pályafutásukat, mindketten mindjárt az edzői feladatokra gondoltak. A férj, aki egyébként 22 évig testnevelést tanított a Dob utcai általános iskolában, a VII. kerületi sportiskolában kezdte tevékenységét, a feleség a KSI- ben. Aztán a BKV Előre következett, majd négy évvel ezelőtt „igazoltak át" az FTC-be. — Karádi Péter barátunk hívott bennünket, ő kérdezte, volna-e kedvünk a Fradiban edzősködni, — említette Majercsik Mihály. — Persze hogy volt, örömmel ragadtuk meg az alkalmat és nem is bántuk meg. Ebben az egyesületben, ahol az atlétikának is nagy hagyományai vannak, évről-évre javulnak a lehetőségek, a vezetőség nem sajnálja a támogatást, s biztos, hogy előbb- utóbb a mostaninál jobb eredményeket tudunk majd felmutatni. Velem együtt 12 edző foglalkozik a szakosztály 270 fős gárdájával és még többen társadalmi munkában segítenek bennünket. A népligeti pálya komoly bázist jelent, s ha egyszer majd az úgynevezett „erősítőterem" is felépül, akkor már minden vágyunk megvalósul. — No de ne legyünk elégedetlenek, hiszen nem mi vagyunk az egyetlen szakosztály, s ha például majd felépül a Fradi új uszodája, azt is használhatjuk, hiszen nemcsak a vizesek róhatják a hosszakat, — vette át a szót Majercsik- né. — Szakosztályunk iránt egyébként mindig nagy érdeklődést mutatnak a fiatalok, s magunk is keressük a tehetséges gyerekeket; versenyeken, az úttörőolimpián és a vidékiek körében egyaránt. Én 30 serdülő gyerekkel foglalkozom, öröm látni ahogyan gyakorolnak. Igaz, igyekszem is hamar beléjük „oltani" az atlétika-szeretetét. Hallottuk, hogy Majercsikék igencsak összedolgoznak, hiszen a serdülők előbb- utóbb magasabb korosztályba lépnek, s a junior vágtázó és gátfutó reménységekkel már mindenekelőtt a férje foglalkozik. — Sokszor értékeljük is, hogy melyik gyerek mennyit ér az atlétika számára, kinek miben kell javulnia, s hogyan léphet előbbre. Ezt a szisztémát alkalmaztuk egyébként az Előrében is, s szeretnénk, ha közös erőfeszítésünknek nem maradna el az eredménye. Vörös László például nagyon tehetséges sportoló, akárcsak Kerényi Zsuzsa, az igazi nagy „csillagok" azonban még nemigen tűntek fel. . . A zöld-fehér színek képviseletében sokan voltak a múltban válogatottak, öregbítették a magyar atlétika hírnevét. Kis túlzással, az „utolsó Mohikán" viszont Gresa Lajos volt a sprinterek mezőnyében. A szabadtéren és fedettpályán is nagyszerű eredményeket elért rövidtávfutó most a vezetésből veszi ki részét. A szakosztálynak Dóra Béla az elnöke, Gresa a helyettese, Juhász László pedig a vezetője. Közösen — természetesen az edzők segítségével — akarják feléleszteni az egykori hagyományokat. — Elsősorban az utánpótlás terén léptünk előbbre, de még mindig nincs eléggé kihasználva egyesületünk vonzereje és a mind több lehetőségünk, — toldotta meg az eddig elmondottakat a vezetőedző. — Gondolkodunk azon, hogy bevezessük a kollégiumi rendszert, ebben partner lenne a László Gimnázium, odajárhatnának iskolába a kiválasztott fiataljaink. A tagozatos iskolák is sokat jelenthetnek, akárcsak más sportágakban. Ezt is sokszor megvitattuk már. Idáig jutottunk beszélgetésünkben, úgy éreztük, hogy az edzőházaspárral másról nem is lehet beszélgetni, mint az atlétikáról. Ebben ugyan tévedtünk, de arról újból és újból megbizonyosodtunk, hogy nemcsak a nap legnagyobb részét töltik az edzőpályán vagy versenyeken, hanem óhatatlanul is mindig visszavisszatérnek a sportágukhoz. így például a televízió műsorában is a legutóbbi atlétikai közvetítések tetszettek a legjobban, s arról beszéltek: milyen jó lenne, ha előbb-utóbb saját tanítványaik is megjelennének a képernyőn. Majercsikék kitűnő atléták voltak, hozzáértő és fáradhatatlan edzők, értik a szakmájukat. Miért ne valósulhatna meg a fenti vágyuk? Kozák Mihály