Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1981/82 - 1980 / 80. szám
A rtú szurkolóink Huszonhét SZUR-t közvetített! Dr. Hegedűs János régi kedves barátom akivel húszegynéhány éve együtt veszünk részt a SZUR-on a színészek és újságírók örök rangadóján. Jánosnak mindig könnyebb a dolga, ő csak beszél a fociról, nekem meg csinálni is kelL Én rohanok a labda után, Ő meg kintről mindig megállapítja, hogy már a lassúságom sem a régi, de azért értek ehhez a játékhoz, hiszen már NB II-es mérkőzéseket is láttam. Míg ő kintről kedélyesen „cikiz" addig én bent megpróbálok egy kis borsot törni az orra alá azzal, hogy gólt rúgok a színészek kapujába. Mert bár egy szpíkernek pártatlannak kellene lennie, dr. Hegedűs Jánosról, a SZUR-ok örökös konferansziéjáról köztudott, hogy a színészek állnak közelebb a szívéhez. De mi újságírók is jó barátságban vagyunk vele s elnézzük elfogultságát. Tudjuk továbbá róla azt is, hogy nagyon szereti a sportot, köztük is a labdarúgást s legjobban egy csapatot, a Ferencvárost. — És miért pont a Fradi a kedvenced? — kezdtem a kér- dezősködést a népszerű Kon- ferassziétól. — Azt hiszem Fradi drukker nem lesz az ember, hanem úgy születik — mondta kedélyesen. — Úgy tudom, te is sportoltál. Méghozzá nem is rosz- szul? - provokáltam. Bólintott. — Jól tudod. A mezőtúri gimnáziumban atlétizáltam, főiskolás válogatott is voltam. Száz méteren 11.3 volt a legjobb időm s távolba 679 centit ugrottam. Ez utóbbit 1935-ben s neked megsúgom, némi hátszél segítségével. De kérlek maradjon ez közöttünk. — Jó - mondtam én is kellő komolysággal. — Ez utóbbit titokban tartom. — Na és ötven évesen a Művész SK NB ll-es asztali- tenisz csapatában játszottam s ugyanennek a szakosztálynak a vezetője is voltam. — Jó, hogy tudom - így én. — Akkor nem hívlak ki a jövőben egyetlen partira sem. — Hívjál csak ki nyugodtan, legfeljebb ütő nélkül játszom. — így Ő. — Beszéljünk a fociról. Kijársz kedvenceid meccseire rendszeresen? — Mármint a Fradira? — Mármint. — Nos, ha időm engedi, feltétlen. — És milyen vagy a lelátón? — Azt hiszem tárgyilagos. Persze én is annak örülök, ha győz a csapat, de mindig becsülöm az ellenfeleket, s ha jobbak s legyőznek, őket is megtapsolom. A sport ugyanis nem háború, hanem vetélkedés s a nyertes mindig megérdemli az elismerést. Akkor is, ha nem a kedvenc, a szeretett mezt viseli. — Hogy viseled el a tavalyi bajnoki cím után az őszi mérsékeltebb szereplést? — Hát mit mondjak, nem ugrálok a boldogságtól. De mint mondtam, ez egy nagy játék, ahol nem könnyű mindig a csúcson tanyázni. Egyszer fent van a kerék, egyszer meg lent. Azért még nem dől össze a világ, mert félév közben nem mi vagyunk a táblázat élén. Azért még nem kell haragudni a csapatra. Akkor is szeretjük a gyerekünket, ha egyest hoz haza az iskolából, nemde? Hát így vagyok én a Fradiyal is. — így vagy a színész csapatnál is? Mármint akkor is szereted ugye őket, ha netalán tán alapos verést kapnak? — Hát persze. — Akkor hát elverhetjük őket a nyáron? — Ha tudjátok. Sőt, tudod mit, idén kifejezetten szurkolok majd nektek. Eddig ugyanis mindig a színész barátaimnak szorítottam, megértik majd, hogy minden huszonnyolcadik évben meg kell ugyanezt tennem az ellenfélnek is. — Tehát eddig 27 alkalommal közvetítetted a művészek s toliforgatók csatáját? — Pontosan. Legalábbis Pesten. És ki tudja hányszor vidéken is. — Nem únod még mindig ugyanazt a két csapatot nézni s közvetíteni? — Hát lehet azt megunni? — Mit vársz a tavasztól? — Attól függ melyik csapatra gondolsz, hiszen három fronton vagyok érdekelt. — Akkor vegyük sorjában?-Tehát; A válogatottól azt várom, hogy jusson túl a csoportján, aztán még lepjen meg egy kicsit később is. A Ferencvárostól, hogy javítson a félévi bizonyítványon s próbáljon ott lenni az első három között. A színészektől pedig azt várom, hogy a SZUR- on ... — Nana — vágtam közbe - jó lenne, ha nem feletkeznél meg a korábbi ígéretedről. Miszerint most idén nekünk drukkolsz. — Ja igen, tehát a színészektől azt várom, hogy csináljanak mondjuk egy döntetlent veletek. így jó? — Hát annál jobb, mint ha megint ők győznének. De igyekszünk azért elporolni őket. — Nézd - búcsúzott — nem vagyok egy túl igényes ember. Ha idén csak az első kettő jön be, azt sem bánom. Várkonyi Sándor G
