Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1981/82 - 1980 / 73. szám

Sikeres „vízkeresztség Sokan meglepetéssel fogadták, amikor dr. Mayer Mihály, a vízi­labdázók szövetségi kapitánya, — azelőtt ő volt pólós-szakosz­tályunk vezetőedzője — az Euró- pa-bajnoki keretbe meghívta Var­ga Jánost, az FTC tehetséges játékosát. Mayer pedig, aki köz­ismerten szókimondó ember, mindjárt meg is indokolta dönté­sét: „Jancsit nagyon jól ismerem, évekig játszott csapatomban, rendkívül ügyes vízilabdázó. Fő erénye, hogy hallatlanul sokat bír el a vízben, gyors és állóképes. Igaz, akadnak hiányosságai, így például a védekezésben, valamint a lövőerőben kell javulnia, de biz­tos, hogy ez is megtörténik majd. Kimondottan olyan típusú játé­kos, akire a mai vízilabdában szükség van: „mozgató ember”. Néhány évvel ezelőtt Görgényi volt ilyen, s hosszú évekig nagy hasznát vette a válogatott." Mayer pedig nemcsak kipró­bálta fiatal jelöltjét, hanem be­tette az Európa-bajnokságra utazó válogatott csapatba is, s a split! medencébe többször bevetette. Védence nem vallott szégyent, nemcsak ügyesen játszott, hanem gólszerző is volt. S miután Varga most már átesett élete „vízke- resztségén”, ismerkedjünk meg közelebbről az FTC sportolójá­val. Közvetlenül az őszi bajnoki szezon megindulása előtt talál­koztunk a Margitszigeten, s mind­járt elöljáróban arra kértük: adja át a személyi lapját. .. — Húszéves voltam február­ban, 185 centi magas vagyok, a súlyom 76 kiló, a foglalkozásom műszerész. Kilenc évvel ezelőtt kezdtem el vízilabdázni, mégpe­dig mindjárt a Ferencvárosban, úgy, hogy egy idősebb barátom hívott ie egy gyakorlásra. Calácz Ferinek hívják, kapus szerepet töltött be. Neki köszönhetem el­sősorban, hogy megismerkedtem a pólózással. Ez a legnagyobb szenvedélyem, emellett szeretek olvasni és nagy hobbym a horgá­szás ... Akadnak sportolók, akik az is­meretlenségből kerülnek reflek­torfénybe, vagy ugrásszerűen tör­nek az élvonalba. Varga János vi­szont azok közé tartozik, akik kijárták a sportélet, — jelen eset- bena vízilabda — valamennyi osz­tályát, s fokozatosan került előbb­re és előbbre. Amikor először je­lent meg a szigeti medencében, ügyes mozgása ellenére első fela­datként azt kapta, hogy tanuljon meg jól úszni. Eleget tett ennek, s később már valóban játék lett számára a vízilabda. Pálinkás Ta­más edző igen sokat foglalkozott vele, ő tette be az úttörőcsapat­ba, majd amikor előbbrelépett, Szittya Károly vette a szárnyai alá, s innen az útja már a serdülő, majd az ifjúsági csapatba vezetett. Régi jó szokás a Ferencváros­ban, hogy az edzők sokszor cseré­lik ki tapasztalataikat, segítik egy­mást. Többek között ennek kö­szönhető, hogy Szittya és Mayer egy találkozása alkalmával a kö­vetkező beszélgetés zajlott le: „Van nálam egy nagyon ügyes gyerek, igaz még ifjúsági, de ér­demes vele nagyon komolyan fog­lalkozni", — mondta Szittya. Mire Mayer: „Kíváncsi vagyok rá, mert az első csapatban is elkel néhány újabb fiatal." S Mayer a mégcsak 15—16 éves Varga Jánost hamar „kegye­ibe" fogadta, s 1976-ban egy MNK-mérkőzésen ki is próbálta. — A következő évtől már rend­szeres résztvevője voltam az első osztályú találkozóknak, — emlé­kezett vissza Európa-bajnoki bronzérmesünk. — Persze szokat­lan volt a nagyok között szerepel­ni, de az idősebbek sokat segítet­tek, bíztattak. Rengeteget jelentett, hogy ta­nulhattam tőlük, együtt játszot­tunk, s megedződtem az ellen­felekkel vívott kemény csatákban. Később tagja lett a junior Európa-bajnokságon ezüst- és bronzérmet nyert csapatnak, a KEK-ben és Szuper Kupában győztes FTC-gárdának, mire elkö­vetkezett 1981, Mayer meghívása a nagy válogatottba. — Első fellépésem Madridban, a nemzetközi tornán a szovjet válogatott ellen volt, — folytatta. — Rendkívül nagy izgalommal ját­szottam az olimpiai bajnok ellen, s utána óriási bizonytalanság fo­gott el, hogy megfeleltem-e vagy sem. Csak titokban reményked­tem, hogy tagja leszek az Euró­pa-bajnoki keretnek is. S amikor megkaptam az értesítést, hogy én is utazhatok Splitbe, úgy érez­tem, a világ legboldogabb embere lettem. Az Európa-bajnokságon több­ször feltűnt fáradthatatlan mozgá­sával, s három gólt is dobott. Öt mérkőzésen jutott rövidebb-hosz- szabb ideig szóhoz, így a nyugat­németek, az olaszok, a románok, a hollandok és a jugoszlávok ellen. Milyen volt „belülről" látni a kon­tinens legjobbjainak versengését? — Könnyebb volt játszani, mint a kispadon ülve izgulni. .. — jegyezte meg. — Nagyon nehéz mérkőzések voltak, egészen más a válogatottban játszani, mint például a bajnokságban. Megtanul­tam, hogy egy pillanatig sem szabad könnyíteni, végig teljes erőbedobással kell játszani, a jó idegek pedig feltétlenül szüksége­sek. Igyekeztem mindvégig sport­szerű maradni, azt hiszem ez sikerült is, pedig az ellenfelek gyakran ,provokálják" a játéko­sokat. Két kiállítással megúsztam. Varga Jánosnak az olasz csapat tetszett a legjobban, annak ellené­re, hogy gyenge helyezést ért el, de a mozgása, a stílusa megragad­ta. Itthon mindig Sárosi László volt a példaképe, a külföldiek közül a jugoszláv Gopcsevics já­tékát szeretné utánozni. A játék­vezetőktől úgy vélekedett, hogy igen nagymértékben képesek be­folyásolni az eredményeket, de a csapatoknak mégis az a legfon­tosabb, hogy ne törődjenek velük, játsszák azt, amit elképzeltek. S egy szakmai kérdés: miért ha­gyott ki annyi emberelőnyös hely­zetet a magyar válogatott? — Sajnos gyakran esünk abba a hibába, hogy a 35 másodperces akcióidő elején nem merünk ka­pura lőni, keressük a jobbnál is jobb helyzetet. S amikor az óra nagyon előrehalad, már csak né­hány másodperc van hátra, ak­kor fellép az idegesség, a bizony­talanság és nem sikerülnek a lö­vések. Úgy érzem, nekem is, mint fiatalnak, egyik legfonto­sabb feladatom lehet az ember­előnyös helyzetekhez való alkal­mazkodás. Az FTC új EB-résztvevője, aki 56 másodperces 100 méte­res gyorsúszó idejével a magyar válogatott egyik „sprint" játéko­sa, befejezésül ezt mondta: — Split gyönyörű város, nagy­szerű napokat töltöttünk ei az Adriai-tenger partján, s nekem azért is marad emlékezetes, mert első világversenyemről éremmel jöhettem haza. Jövőre világbaj­nokság lesz, aztán 1984-ben már olimpia is; szeretnék erőssége lenni a magyar válogatottnak. Ennek érdekében mindent meg­teszek, azt hiszem egyesületem is, amelynek olyan sokat kö­szönhetek, meglesz vetem elé­gedve, hiszen a zöld-fehér szí­neket is képviselem. Már csak az maradt hátra, hogy gratuláljunk Varga János­nak a bronzéremhez. Kozák Mihály *15

Next

/
Thumbnails
Contents