Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1981/82 - 1980 / 68. szám
tak, elvesztettem az önbizalmamat, ezért álltam félre . .. — Nem sokkal később visszatért az egyesülethez, mint szakosztályvezető ... — Muszály erről is beszélni?! Ez még keserűbb pirula. 1968 és 70 között töltöttem be ezt a tisztséget. Olyan megbízást kaptam a klub-vezetéstől, hogy mindenáron segítsem dr. Kalocsay Géza munkáját, a gyors és feltétlen fiatalításban. Meghatározták pontosan azoknak a játékosoknak a körét, akikre már hosszútávon nem számítottak. Képzelje el ezt a helyzetet; amikor egykori barátaival, játékostársaival kerül szembe az ember. Az idősebb labdarúgókkal nekem kellett közölnöm a vezetőség döntését, s így természetszerű, hogy én szereztem haragosokat. Amikor később arra hivatkoztam, hogy erre megbízatást kaptam, már a klub egyetlen vezetője sem állt mellém. Vízben hagytak, odadobtak koncnak. Vettem a kalapom, mert ilyen emberekkel nemhogy dolgozni nem lehet, de egy levegőt sem szabad szívni. — Életének következő állomása? — 1970-től 73-ig külföldön edzősködtem, akkor is Marokkóban. Hazaérkezésem után a Testnevelési Főiskola Kutatóintézetében dolgoztam, de a labdarúgással semmiféle kapcsolatom nem volt. 1979-ben ismét szerződési ajánlatot kaptam, s hivatalos kiküldetésben — azóta is Afrikában tevékenykedem, trénerként. — Befejezésül árulja el, tényleg megkeresték 1978- ban Dalnoki Jenő távozása után, hogy vegye át a Ferencvárosnál a vezető edzői tisztséget? — Igen, de elég foghegyről, mondhatnám azt is, hogy komolytalanul. Legalábbis ez volt a benyomásom, amikor leültem a klub egyik vezetőjével. Akarták is, meg nem is. Ez nem az én világom, szeretek nyílt lapokkal játszani. Ez a klub annál sokkal többet jelent számomra, hogy csak félvállról vegyem. Az FTC kérését én sohasem veszem komolytalanul. .. ' Gyenes J. András Bizonnyára észrevették, hogy minden írásunk labdarúgással, labdarúgókkal foglalkozik. A többi szakosztályok talán megbocsátják, hogy az új bajnoki idény kezdetén csak „focizunk". Kozák Mihály, egyesületünk őszinte barátja is egy „obsitos" futballistát keresett fel. JVfa is fradista Nem volt olyan csillogó egyéniség, mint több kortársa, mégis amikor együtt játszott Páncsics, Szőke, Varga, Rát- kai és a többiek társaságában, sokszor dicsérték, tapsolták, köszöntötték. Kétszer is „megfordult" az Üllői úton, mint ifjúsági játékos került a Ferencvároshoz, aztán 20 esztendősen Salgótarjánba küldték „erősödni", visszatérve öt éven át több-kevesebb alkalommal jutott szóhoz a csatársorban és szép számmal rúgta a gólokat. Jó ideig viszont csak elvétve hallatszott a neve, sokaknak legfeljebb a gerelyhajítás magyar olimpiai bajnoka emlékeztetett rá . . . Ezek után nem nehéz kitalálni, hogy Németh Miklósról van szó, az egykori nyurga, csaknem 190 cm magas játékosról. A mostani Ferencváros—Csepel bajnoki találkozó adta az ötletet, hogy megszólaltassuk, — ugyanis Németh mindkét csapatban játszott. Amikor találkoztunk, első kérdése ez volt? — Hát nem felejtettek el? Nem felejtették el a fradisták, sőt, az utóbbi időben sokszor láthatják is, hiszen aktív résztvevője az öregfiúk csapatának, együtt játszik Novákkal, Szűccsel, Alberttel, Fenyvesivel és a többiekkel. De hogyan alakult az élete azóta, hogy immár nyolc esztendeje, elbúcsúzva a zöld- fehér színektől Csepelre került, s ott játszott még egy ideig? — így visszagondolva a múltra, megvallom, rosszul esett, bántó volt, amikor közölték, hogy sok szükség nincs rám a mindig rajongott egyesületemben. De az is igaz, — mert mindig volt önkritikám —, hogy akadt olyan hiányos16
