Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1981/82 - 1980 / 68. szám
Orosz Pál emlékezik Tizennégy év az FTC-ben Mintha tegnap történt volna ... Ugye hányszor és hányszor elpuffogtathatjuk ezt a butácska, s valljuk be, a közhelyek kategóriájába tartozó mondatot. Ebbe kapaszkodunk, amikor emlékezünk, de akkor is, amikor átélt epizódokat elevenítünk fel. Jobbhíján most ezt a cikket is így kezdem: mintha tegnap történt volna. Igen, egyszerűen hihetetlen, hogy 28 éve történt, hogy egy vékony lábú, hosszúra nyúlt legényke meghódította az Üllői úti fatribün ezerfejű cézárját. A Szentesről igazolt nyakigláb legénykét Orosz Pálnak hívták és nevét hamarosan tízezrek jegyezték meg. Főleg fejjátékával és csiszolt technikájával vált a közönség kedvencévé, közel 14 esztendőn át. Az 1952-ben mindössze 17 éves fiatalemberből 47. évében járó „old boy" lett. Edzői hivatása messze sodorta a Fradi-pályától, másfél esztendeje a marokkói Baja nevű klubcsapat trénere.- Az ilyen beszélgetést mi mással kezdhetnénk, mint csöppnyi révedezéssel. Ennek a néhány gondolatnak azt a címet is adhatnánk, hogy hogyan múlik el a világ dicsősége. — Ki kiváncsi már énrám, — hesegeti el magától a riporter kérdését Orosz Pál, majd így folytatja: — Szerintem már azt sem tudják, hogy valaha is éltem, s játszottam a Ferencvárosban. Természetesen megpróbálom győzködni, megértetni vele, hogy igenis, a néző emlékezetének kaptára kiapadhatatlan és a szurkoló örökké hálás a szép pillanatokért.- így gondolja? Lehet, hogy mégsem felejtettek el?! Tudja, mi a legérdekesebb, a Fradiban eltöltött évek legfontosabb mozzanataira kristálytisztán emlékszem. Feltűnik az arcán, hogy megtörtént epizódokat él át újra, talán valamelyik mérkőzés sorsdöntő szituációját látja maga előtt. — A játékos-pályafutásom emlékei pontosan élnek bennem, kitörölhetetlenül. Sokszor magam előtt látom Vile- zsál Őszi és Kispéter Miska gesztusát, fülemben van hanghordozásuk. Nem lehet elfelejteni Fenyvesi Máté áldott jóságát és Dalnoki Jenci ugratásait, hecceit. Ez azonban a múlt. A fiatalságunk, amely sohasem tér többé vissza. Egy gyönyörű korszak. — Milyen volt az akkori öltöző-hangulata? — Baráti. Ne tűnjön hegyibeszédnek a fiatalok előtt, ha azt mondom, hogy minket egyáltalán nem a pénz tartott össze, hanem a közösségi szellem. Előfordult, hogy egyi- künk-másikunk „kútba" került. Ilyenkor a többiek szemük villanásával, egy-egy elejtett szavukkal is éreztették, hogy mellette állnak. Mi más ez, ha nem csapatszellem?! Szerintem ezért tudtunk nálunk nagyobb tudású csapatok fölé kerekedni, ezért szerezhettünk közönségünknek annyi szép felejthetetlen 90 percet. — Milyennek ítéli játékospályafutását, sikeresnek vagy beteljesületlennek? — Némi szerencsével többre is vihettem volna. így például hiába ültem négyszer vagy ötször a válogatott kis- padján, egyszer sem adott lehetőséget a szövetségi kapitány. A játékomra, a címeres mezben sohasem került sor. — Fáj az is, hogy Rómában, 1960-ban, amikor szerintem a legjobb olimpiai csapat jött össze: Alberttel, Göröcs- csel, Rákosival, Solymosival és Novákkal, egy tulajdonképpeni banánhéjon csúsztunk el, s nem lettünk aranyérmesek. Az elmondottak ellenére azonban teljesnek és szépnek érzem pályafutásomat, mert 14 esztendőt tölthettem az Üllői úton, s ennek értékével szerintem, semmi sem ér fel ... — Most a szépre is emlékezzünk! — Az 1963-as és 64-es Fradi-bajnokság, valamint az 1965-ös VVK-győzelem amelynek értékét szerintem igazából csak most lehet lemérni, olyan sanyarú időszakban, amikor a magyar kupacsapatok már az első vagy második fordulóban elhullanak. Mi eljutottunk a csúcsra, megszereztük ezt a rangos trófeát. — A kitűnő csatárból az utolsó három esztendőre nagyszerű fedezet lett. Bpzsik József például Orosz Pál játékáról 1965-ben olyan elismerően nyilatkozott, hogy az újságok hasábjain a válogatottba követelte. Kinek az ötlete volt, hogy összekötőből hátrébb vigyék? — Belső hármasunkban Albert és Rákosi már adva volt, a fiatal Varga pedig 63 körül már egyre inkább bontogatta szárnyait. Mészáros József edzőnek támadt az a gondolata, hogy megpróbál védekezőbb szerepkörben beépíteni a csapatba. Nem bizonyult rossz húzásnak és tulajdonképpen 1966-ig a Juhász- Orosz fedezetpár — lett a kapocs a védelem és a csatársor között. Azt, hogy mennyire nem a levegőbe beszélek igazolhatja, hogy 1964-ben a tokiói olimpián mint fedezet kerültem be dr. Lakat Károly utazókeretébe. — Miért ment el 1966 nyarán az NB U^es Pénzügyőrhöz? — Néhány hónappal korábban egy keserű emlékű nemzetközi mérkőzést játszottunk a Népstadionban. Nem érdemes feleleveníteni, azt, hogy tulajdonképpen mi is történt. Elvesztettem a fejem, s meggondolatlanul verekedésbe keveredtem. Már a kiállítás másodpercében tudtam, mekkora ballépést követtem el. Arról azonban csak legszűkebb környezetemnek lehetett tudomása, hogy a rossz idegállapot hátterében valójában mi is volt. Első gyermekem gyógyíthatatlan betegségét jóformán napokkal előtte közölték velem az orvosok. Képzelheti mennyire megviselt, kikészültem. Talán ennek tudható be mindaz, ami történt. Fél évre eltiltót-
