Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1980/81 - 1980 / 66. szám
Vili bácsi 75 éves „Sárosi már majdnem olyan nagy, mint Orth, de még lehet nagyobb is. A legfélelmetesebb lövő mégis Kohut volt. Azt a 2 : 1-es pesti magyar győzelmet nem felejtem el soha, amikor Kohut a sarokzászlótól lőtt nekem gólt. Ma sem értem, hogyan ment be. Egy biztos, nem láttam a labdát, így nem is védhettem . . ." A fenti nyilatkozatot a világhírű kapus, Planicska adta még 1937-ben, amikor arról faggatták, hogy kik azok a csatárok, akiknek lövései a legtöbb kárt tettek hálójában. Nos a nagytekintélyű kapuvédő a fő helyre azt a bizonyos Kohut bombát rangsorolta, amely a Ferencvárosiak kiváló balszélsőjének „repertoárjából" született meg. Mert nem csupán Planicska, sok más kapus ódákat mesélhetne a sarokzászló közeléből elősüvítő bombákról, sok „portás" mondhatná el, hogy milyen nagy egyénisége volt labdarúgásunknak Kohut Vilmos. Amikor felelevenítettem Planicska mondatait arról a bizonyos szögletzászlós gólról, Vili bácsi elmosolyodott. — Nem csak az ő számára, az enyimé- re is emlékezetes az a gól — jegyezte meg. Jól kiléptem akkor ott a szélen, a védők lemaradtak. Már közel jártam a szögletzászlóhoz, amikor körülnéztem egy pillanatra, hogy szemrevételezzem merre vannak a mi csatáraink, centerezzek, vagy próbáljak kapura törni. Beljebb már hátvédek állták volna az utamat, a mieink meg eléggé lemaradtak az akcióról, így aztán Planicska nyugodt lehetett. Na, gondoltam, most meglepem egy kicsit s onnan messziről rászúrtam a labdát. Hát sikerült a meglepetés . .. Lőrinci otthonában látogattam meg a veterán sportembert. Érdeklődtem utána sokat, kérdeztem régi klubvezetőket, játékosokat, találkoztak-e mostanában Vili bácsival, de mind csak a fejét rázta, mondván: nem jár az sehová se meccsekre, sem összejövtelekre, begubó- zott, magának való ember. Most ültünk egymással szemben a hűs szobában, a kárpitozott székeken s az egykori nagyszerű futballista napbarnított arca szinte éveket fiatalodott, amint a régi időkre emlékezett. — Ha már Planicskánál tartunk, szegényt máskor is felbosszantottam kicsit. Egy prágai meccsen egy kicsit beljebb jöttem a szélről, egészen a tizenhatosig, a labda olyan jól jött kapásra, hogy vétek lett volna levételével bajlódni. Tehát ahogy jött, zutty . . . egyből rászúrtam. De nem ám csak ímmel-ámmal, hanem kicsit rá is dőltem. Planicska meg állt, kissé megrogyasztott térdekkel, előre tartott kezekkel, a labda meg puff . . . homlokon találta. Minden olyan hirtelen történt, hogy szegény a kezét sem tudta felemelni, de még a fejét sem volt képes lehúzni. Úgy, ahogy volt, labdás- tól bezuhant a hálóba. Ahogy kikászálódott onnan, rázta is az öklét, ám végülis ő is tudta, hogy nem a fejét akartam célba venni. Rég volt mindez már, azokban a csodálatosan szép években, amikor még fiatal voltam s ott lehettem nap mint nap a pályán. Amikor még imádtam a labdát. — Miért, ma már talán nem szereti? — kérdtem. Bólintott. — Dehogynem. De már csak messziről látom. Akkor más volt, akkor ott volt a közelembe, velem volt, az enyém volt. Mindig. Szegény apám hányszor kapott rajta, amikor a gimnáziumi órák helyett a Népligetben fociztam. Ki is osztott ez ügyben sok tucat pofont, de mindig megérte a játék. Aztán 12 éves koromban a régi lőrinci pályán fociztunk a srácokkal, amikor odajött két férfi, s az egyik megkérdezte, lenne-e kedvem csapatba játszani. Kérdeztem melyikbe? Mire azt mondta, hogy a Kispestbe. Lenne, válaszoltam s a legközelebbi edzésen már ott feszítettem egyesületi mezben és nadrágban. A tréning végén hozta a férfi — Majer Béla, a kispestiek intézője — az igazoló lapot s kezdte kitölteni. Amikor megmondtam, hogy hány éves vagyok megállt az írásban. „Te csak 12 éves vagy?" Nézett rám kérdőn. Annyi, mondtam, baj? Mire ő: Annyira nem, ugyanis két évet öre- gítünk rajtad és kész. Már játszhatsz is vasárnap . . Hát így kezdődött a „nagy szerelem" köztem és a futball között — mondta s közben a ház asszonya által odakínált feketekávét kavarta. Aztán tovább mesélt. Elmondta, hogy még játszott pár szezont KispesKohut a prágai Slavia elleni egyik mérkőzésen. a
