Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1980/81 - 1980 / 65. szám

Ifj. Albert Flórián első FTC mezes fényképe.

jük, mert mi mást tehetünk, hisz arra nincs mód, hogy a fél ifit leszerződtessük. Az akkor legtehetségesebbnek tűnő talán marad, de a többi elmegy. Az olyan is, akiben ott a szikra, akiből igenis lehetne nagy játékos s lehet, hogy egy-két év múlva lenne is. De hol lesz már egy-két év múlva? Valamelyik kiscsapatban aprópénzre váltja képességeit, kevés munkával is elboldogul s szép csendben elkallódik. Nincs hajtóerő nála, már nincsenek nagy

Vllberték

A füves labdarúgó pályán zöld melegítős srácok páronként labdás gyakorlatokat végeztek. Az egyik indított, a másiknak mozgás közben a levegőben kellett átvenni a lasztit s mindjárt s máris lendületesen kapura vezetni. A végrehajtás minőségét tekintve, ki jobban csinálta, ki körülményesebben, az egyik simán, rövid úton átvette, a másiknál már kicsit makacs- kodott a pettyes. Az edző árgus szemmel figyelte a munkát. Minden gyakorlatot kommentált, dicsért, korholt, itt-ott javított, ismételtetett, majd maga mellé vett egy gyereket s bemutatta, hogyan is kell csinálni a dolgot. Egyetlen puha mozdulattal vette le a levegőből a felé szálló labdát, úgy, hogy addigi lendülete egy pillanatig sem tört meg, hóna alatt felhúzott könyökökkel futott tovább s előtte gurult a megszelídített börgolyó. Aztán egy egészen laza bokamozdulattal visszarúgta azt párja felé s csak ennyit mondott: „Hát valahogy így . . ." Amazok pedig ott körülötte tudomásul vették, hogy valahogy úgy kell ezt csinálni, mint ahogy mesterük tette, aki egykor világnagyság volt, megannyiszor válogatott, aranylabdás, akit úgy hívnak, hogy Albert Flórián.

Hasonlóan, mint a füves labdarúgó pályán, kicsit odább, a bitumenes kézi- labdapályán is zajlott az élet. Itt a zöld melegítős lányok játszottak egymás között, családi alapon, de meglehetősen harcosan. A szőke, lobogó hajú beállós mezébe ketten is belekapaszkodtak, egy harmadik az útját próbálta elállni, de a kislányt nem lehetett ilyen egyszerű eszközökkel megállítani. A két csimpaszkodót rövid úton lerázta, a harmadik mellett elvágtatott s már lendült is a keze. A labda a felső lécen csattant, méghozzá jókorát, nagy ívben hullott vissza oda középre s két védő

s a szőke beállós keze szinte egyszerre nyúlt felé. S megint az utóbbi birkózta ki magának. Az oldalvonal mellett álló edző arcán elégedett mosoly suhant át s beszólt a játéktérre: „Ez az Magdi . . ." A szőke, energikus beállóst, az ifi egy játékosát Albert Magdinak hívják.

A kézilabda pályáról rálátni a salakos futballpályára. Itt apróbb legények, a serdülő labdarúgó palánták bűvölték a lasztit Horváth Ödön edző irányítása mellett. Itt is már az edzés végi játék „dúlt", s hogy egyik társaságot meg lehessen különböztetni a másiktól, a zöld mez fölé sárga trikót húzott. Ide-oda hullámzott a küzdelem s egy-egy ügyes cselért, pontos indításért, jól irányzott kapura- lövésért senkinek sem kellett a szomszédba menni. Az egyik szőke üstökű, vékonypénzű kis legény már a harmadik védő mellett is elvitte a pettyest, aztán egyetlen mozdulattal rálépett, majd amikor elzúdult mellette a negyedik üldöző felnézett. Látta, hogy másik kis társa körül égen s földön senki, hát máris küldte felé a „műszert". Mivel látta, hogy a társ lába lövésre lendül, így nem is futott tovább, hanem megállt s elégedetten szemlélte, hogy a kapus a hasán csúszva indul a lövés után s kissé megviselten kel fel, hogy üggyel- bajjal utolérte.

A kis szőke pedig már futott is visszafelé, hogy mihamarább labdát szerezzen megint. Hogy jöhessenek azok a cselek, egy pici labda- dajkálás, hogy ismét indíthasson valakit, vagy ha lő- távolba kerül, megtornásztat- hassa a kapust. Aztán megint nála volt a foci, előrelendült, valaki a sárgatrikósok közül elkiabálta magát, hogy: „Itt vagyok Flóri" s a srác már küldte is a hang irányába a labdát. A kis szőkét ifjabb Albert Flóriánnak hívják.

Az apa és két gyereke majd mindennap ugyanazon

a sporttelepen tölti a délutánját. Ha egy pillanatra meg- megállnak átnézhetnek egymás „munkaterületére". De ezt ritkán teszik. A hétköznapokon mindenki végzi a maga dolgát, csak a hétvégéken egy pályán, illetve annak korlátja mellett.

Az ifik fejezték be legkorábban a foglalkozást s a családfővel a szertár egyik zugában ültünk le egy kis beszélgetésre.

— Albert Flórián mióta is tagja a Fradi családnak? — indítottuk a diskurzust.

Mire a szokásos hamiskás mosoly közepette:

— Ah nem olyan régen. Pár esztendeje . .. Hogy pontosan mennyi? Nos jövőre szép kerek harminc esztendeje, hogy itt vagyok a klubnál.

— Elégedett a munkájával?

Közben felcsatolta a karóráját.

— Alapjában véve igen, de mégsem teljes mértékben . . .

— Éspedig miért nem?

— Hiányérzetem van, ami a munka befejezését illeti. Dolgozom, de nem látom a „végterméket", nevelem, tanítom ezeket a srácokat aztán tizennyolc éves korukban el- válok tőlük úgy, hogy tudnám tulajdonképpen volt-e értelme a ténykedésemnek, vagy sem. A gyerekeket szélnek ereszt16