Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1980/81 - 1980 / 65. szám

Albert Magdi, a kép jobb szélén, az állósorban. céljai, egy tehetséggel több a süllyesztőben. Hát ezt fájlalom, ezt, hogy a nagy átszervezésben kimaradt egy lépcsőfok s ezért sok-sok gyereket elveszítünk a labda­rúgásnak. — Mi lenne a megoldás? — Tizennyolc és huszon­egy év között egy bajnokság. Szerződés nélkül, amatőr ala­pon. A régi tartalék bajnokság helyetteseként. Az a három év nagyon sokat jelentene, az idő alatt eldőlne kiben van több, ki az ígéret. Más volt a mi időnk, akkor korábban értek a fiatalok ebben a játék­ban. A tizennyolc éves határ ma eltolódott. Nem csupán nálunk, máshol is. Szinte az egész világon. Mert hol van­nak a húsz év körüli klasz- szisok? Alig van belőlük mu­tatóban. Maradona, meg a nyugatnémet Schuszter . . . aztán hirtelen nem is tudok többet mondani. S ez a világ termése. Tudomásul kell venni, hogy több időre, nagyobb türelemre van szük­ség ma a nevelőmunkában. De mivel tizennyolc év után csak egy-egy játékost tart meg minden élvonalbeli klub, így aztán lassan vége a saját ne­velésnek. A kölcsönadás sem megoldás, más kezekbe kerül a gyerek, más miliőbe, más “hatások érik, más munkára fogják. Megtörik a legtöbb­ször a fejlődése, mert csaló­dik, kevésbé hisz saját képes­ségeibe s nem is vágyik túlsá­gosan vissza oda, ahonnan annak idején elküldték. Kár ezekért az ifistákért, nem vagyunk mi annyira gazdagok, hogy évente ennyi fiatalt az utcára tegyünk, mielőtt isten­igazából meggyőződnénk arról, hogy nem kótyavetyél­tünk el közben számos ígé­retes tehetséget. Még egy darabig „fociz­tunk" aztán rátértem a csa­ládra. — A papa szemlátomást alaposan „megfertőzte" klub és sportszeretettel gyerme­keit. Albert szeme nevetett. — Nem kellett őket külö­nösebben kapacitálni. Én leg­feljebb csak a példát adtam, a többi csakis egyedül rajtuk múlott. — Tehát egyiket sem hoz­tad le a pályára? Rázta a fejét. — Nem. Hozni nem kellett őket. A kis Flóri pici korában még csatlakozott hozzám, szinte a pályán élte minden szabad idejét. Aztán egyszer csak igazolt labdarúgó lett belőle. Magdi eleinte úszott, teniszezett, aztán kikötött a kézilabdánál. Amikor bejelen­tette, örültem. Örültem, hogy van igénye a sportra, a test­mozgásra, hogy szereti amit csinál. Hogy végülis lesz belőle majd jeles versenyző, az más kérdés. Ha tehetsége s szorgalma elég ehhez, ám legyen, de ha nem az sem baj. A fő, hogy ott van a sportpályán. Es ha a kis Flóriból nem lesz világhírű labdarúgó, akkor sem esem kétségbe. Tanuljon, dolgoz­zon becsülettel, legyen hasz­nos tagja a társadalomnak. Amit esetleg a sporttól kap az legyen a plusz. Az aján­dék ... — Milyen futballista a kis Flóri? Mennyit örökölt apja kivételes tehetségéből? — Erről mint elfogult apa azt nyilatkozhatom, hogy nem ügyetlen. És ami a fő, imádja a labdát. — És az edzésmunkát? Az egykori kiváló labda­rúgó szeme sarkában ismét összeszaladtak a ráncok, ahogy nevetett. — Azt az edzőjétől kellene inkább megkérdezni. De való igaz, ő nincs oda ha sokat kell futni az edzésen, mi több tudja, hogy szükség van a kemény munkára. Az anyja szerint többet fut egy mécs­esén, mint én a válogatottban. Persze egy dologban azért hasonlít rám. Ő is csípőre teszi a kezét a pályán. De hát ez minálunk már családi vonás. Flóri középpályás, szeret cselezni, szereti a labdát is, de nem önző. Sőt, kifejezetten boldog, ha az ő átadásából szerez valamelyik társ gólt. — 0 látott még téged futballozni? — A szép időkben nem. Filmről ha lát, akkor rendes, mondja, hogy nem is olyan rossz, amit csinálok. Én meg neki, hogy: „Ha csak ennyit tudsz ebből a játékból, mint én tudtam, jobb ha abba­hagyod . . — És Magdi? Ő hogy csinálja a pályán? — Nincs nála pardon. Be­viszi az ellenfelet is a kapuba. Sőt, a lelátót is. Nem ijed meg a saját árnyékától s ő is nagyon szereti amit csinál. — Megnézed őket hétvé­geken? — Természetesen. Erre megy el a vasárnapom. Meg a feleséqemé is. — És a gyerekek? Ők egy­más meccseit látogatják? — Persze. És utána megy a nagy kiértékelés s nem is mindig a legbékésebb hang­nemben. Mert egymás „zri- kálása" is hozzátartozik a műsorhoz. — A papa is értékel? — Elmondom a vélemé­nyemet. De nem adok csalha­tatlan szakmai tanácsot egyik­nek sem. Arra ott van az edzőjük. Nem lenne helyes esetlegesen keresztezni az ő szakmai elképzeléseiket. — Mit tanul, mire készül az életben a két Albert gyerek? — Magdika angol tagoza­tos gimnáziumba jár, egyen­lőre még nem döntött milyen területen helyezkedik el. A kis Flóri elképzelései is gyak­ran változnak, most pillanat­nyilag a Testnevelési Főisko­lát tűzte ki célul. Mindketten rendesen tanulnak s olyanok mint a többi mai srác. Szere­tik a zenét, ott ülnek egészen közel a zenegéphez s áhítattal csüggnek a masinán, nekem meg a konyhában majd meg­reped a dobhártyám. Amikor kérdem tőlük nem hangos egy kicsit, csodálkozva néznek rám. — Sok szó esik otthon is a sportról?-7 Meglehetősen. Mert ez egy sportcsalád. V.S. 17

Next

/
Thumbnails
Contents