Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1980/81 - 1980 / 54. szám
„Segíteni mindig kész vagyok...” Azok a szurkolóink akik rendszeresen látogatják női kézilabda csapataink mérkőzéseit, bizonyára ismerik — látásból vagy személyesen is — azt az őszülőhajú sportembert, aki rendszeresen a Körcsarnok és északi kapuja mögötti lelátó elsősorában foglal helyet, és onnan szurkolja végig a mérkőzést. Szurkolja? Ez nem találó kifejezés! Átéli!! Meggyőződésem, hogy a birói sípszó felharsanásakor számára megszűnik a külvilág, csak a labdát, a játékosokat látja, és testének minden porciká- jával reagál a pályán történtekre. Természetesen hangot is ad érzelmeinek: Figyelj!!! — hangzik el szájából leggyakrabban a felszólítás, de ha úgy alakul dicséri vagy korholja is a játékosokat. Persze ezekből az instrukciókból vajmi keveset hallanak a játékosok, ezt ő is tudja. De nem tud ellenállni annak, hogy észrevételeinek ne adjon hangot. Aztán ha vége van a mérkőzésnek, ismerősökkel, barátokkal — szóval — ismét „lejátszók" a meccset. Egyszerűen bámulatos, hogy a mérkőzés legapróbb mozzanatai mennyire rögződnek emlékezetében, bizonyítva azt, hogy rajongásig szereti ezt a sportágat. Erről a szenvedélyéről beszélgettünk lányaink egyik mérkőzését követően dr. Antal János vegyészmérnök,kandidátussal, aki társadalmi munkában a Ferencvárosi Torna Club női kézilabda csapatának szakosztályvezető helyettese. Nincsen kocsim, nincsen hobbim — kezdi az „önvallomást" —. Részemre munka után a kikapcsolódást a Fradi jelenti. A Budapesti Vegyiművektől — ahol dolgozom—fél négy után utam mindennap az Üllői útra, vagy a Népligetbe vezet, és itt is igyekszem legjobb tudásom szerint eleget tenni önként vállalt társadalmi munkámnak. Persze ez azzal jár, hogy este hét óra előtt ritkán érek haza, de ezt nem panaszként mondom... Mióta tart ez az egyesület iránti szenvedély? Talán tudatommal egyidős — válaszolja. Édesanyám ugyanis abban a Gyáli úti iskolában tanított az 1910-es években, ahol a Fradi labdarúgóinak intézője, Malaky Mihály volt az iskola igazgatója. A tantestületben persze, hogy mindenki fradista volt. De ki nem volt ferencvárosi szurkoló akkor a IX. kerületben — ahol laktunk? így esett, hogy az otthon, a környezetem levegőjével szívtam magamba az egyesület iránti rajongásomat. Gyermekkoromban atlétizáltam, fociztam, természetesen a Fradiban. Fiatalságom máig egyik legmaradandóbb élménye, amikor a régi Üllői úti stadionban egy Ferencváros—Gamma mérkőzés előtt az ifiben én is pályára léphettem... Később egyetemi tanulmányaim annyira lekötöttek, hogy az aktív sportolásról sajnos le kellett mondanom, meg persze nem is voltam kiugró tehetség. De a mérkőzésekre rendszeresen kijártam, ismertek. Egy alkalommal megkérdezték: vállalnék-e társadalmi munkát a kézilabdásoknál? — és én örömmel tettem eleMegjelent a Fradi Napló újabb kötete és a FRADI HANGLEMEZ. Kapható az FTC ajándékboltban get a megtisztelő felkérésnek. Ennek már több mint tíz éve... Meg lehet határozni egy társadalmi munkás konkrét feladatait ma, amikor a versenysportban szakemberek, apparátusi dolgozók gondoskodnak a sportoló, a csapat sikeres szerepléséről? Ez elsősorban a társadalmi munkás sport, és egyesület szeretetének a függvénye. Ha akar és tud dolgozni, van helye és munkája egyesületénél. De ezt a munkát csak lelkesen, szívvel lehet csinálni, és aláhúznám: anyagi előnyök nélkül. Nem kritériumként mondom: évekig azt hitték, hogy nőtlen vagyok, mert mint gondolták csak egy legény ember áldozhat munkája mellett annyi időt a sportra mint én. Pedig harminc évi boldog házas élet van mögöttem, és már unokám is van... Mindezt mégis miért? Mert örömet találok benne. Örömet okozott, hogy Berzsenyi, Csajbokné, Lelkesné egyesületünkhöz történő igazolásában közreműködhettem, és ők beváltották a hozzájuk fűzött reményeinket. Öröm volt figyelni az ifjúsági csapatban Rácz, Lengvári, Nemere fejlődését és beépülésüket az első csapatba. Öröm, ha a játékosok indokolt kívánságait megoldhatjuk. Móra Ferenc mondotta: „A kis kívánság is nagyra nő, ha megtagadják." Én segíteni mindig kész vagyok az adott lehetőségeken belül, mert aki, csak önmagához jó, az semmire sem jó. Munkánkat az önzetlenség kell, hogy irányítsa. Azt hiszem ma ez a helyes álláspont a társadalmi munka kérdésében... Beszélgetésünknek a játékosok megjelenése vetett véget, akik a győztes mérkőzés után ismerősök, hozzátartozók körében álltak meg a Körcsarnok előtti őszi napsütésben egy kis beszélgetésre. Miről volt szó? Természetesen a fél órával előbb befejezett mérkőzésről. A Kommentár tor — az is természetes — dr. Antal János volt. M.J.
