Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1980/81 - 1980 / 51. szám

SZURKOIÓK KÖZÖTT Nem újkeletű az a megállapítás, hogy hazánk­ban a legnagyobb szurkolótáborral a Ferenc­városi Torna Club rendelkezik. Erre büszkék vagyunk! Ez a szurkolótábor lelkes buzdításával sokszor maximális teljesítményre késztette csapatain­kat, aminek eredményeként vesztettnek látszó mérkőzéseket is megtudtak nyerni játéko­saink. Erre is büszkék vagyunk! Szurkolótáborunknak azonban van egy kislét- számú része, akik nyomdafestéket nem tűrő szövegükkel, sportemberhez nem méltó maga­tartásukkal csak ártanak egyesületünk jó híré­nek, és erkölcsi, anyagi kárt okoznak a klub vezetőségének. Miattuk már hosszú ideje szégyenkezünk! Sajnálatos, hogy ezek a sportszerűtlen meg­nyilatkozások és cselekedetek — többszöri kérésünk, felhívásunk ellenére — a Nagyvá­rad-téri kapu mögötti szektorban helyet fog­laló fiatal szurkolóink „produkciói", és nem egyszer a pályán kívüli rendbontással folyta­tódik. Ezeknek a súlyos sportszerűtlen cse­lekedeteknek volt a következménye, hogy a tavaszi idényben az MLSZ joggal lezáratott itt három szektort a közönség elől, és e tilal­mat csak akkor oldotta fel, amikor — nem ke­vés költséggel — a kapu mögé hálót szereltünk fel azért, hogy az innen bedobált szerpenti­nek, ne zavarják az ellenfél kapusát. Vajon mi ennek az értelmetlen renitenskedés­nek az oka — merült fel bennem a kérdés. Erre kerestem választ, amikor a Ferencváros— Dunaújváros mérkőzés kezdete előtt leültem a lelátó betonlépcsőjére, fiatal szurkolóink „sűrűjébe". Amikor elmondottam, hogy a Fradi Műsorlapban akarok írni róluk és viselkedésükről — a téma problematikus vol­ta ellenére barátságosan fogadtak, és kérdé­seimre egymás szavába vágva, készségesen, értelmesen válaszoltak. Őszintén megvallom erre nem számítottam. Ezek a gyerekek lennének a megfékezhetet- len, renitenskedő fiatalok . . . ? — Miért jártok a Fradi pályára — kezdtem a beszélgetést? — Hogy szurkoljunk kedvenc csapatunknak, akiket még vidékre, sőt külföldre is elkísé­rünk — hangzott a válasz. — Milyen szerintetek az igazi, eszményi Fra­di szurkoló? — Aki kedvenc csapatának minden mérkőzé­sére kimegy, és bíztatásával elősegíti agyőzei­met — mondotta egyikük. — Mint az olimpián, Moszkvában kint volt szurkolók — szólt a másik. Jól csinálták a srá­cok! Ha mi is ott vagyunk még nagyobb hang­erővel zengett volna a „Hajrá Magyarok" meg a „Hungária . . ." Meg egyéb szólamok is — jegyeztem meg csen­desen — hiszen itthon gyakran harsogjátok, hogy „hű-ha anyád!" meg egyéb sportszerű­nek nem nevezhető strófáitokat. . . Egy pillanatra lemerevedtek. Tetszik tudni — mondta az egyik szimpatikus fiatalember — mindig akad közöttünk két-há- rom olyan szurkoló, aki már piásan jön ki a pályára. Aztán ha a bíró téved, vagy felvágják kedvenc játékosainkat kitör belőlük a károm­kodás, és aztán együtt harsogjuk a hű-hát.. . Azt hiszem ezt nevezik tömeg pszihózisnak . . Oktalanság és önmagunk becsapása lenne ezt a magyarázatot indokként elfogadni — vála­szoltam. Tény, hogy a nagy számok törvénye alapján sok szurkoló között akad brutális. agresszív típus is. De ezek kevesebben vannak mint az ésszerűen gondolkodó emberek. Ha ezek a Dunába ugranak, nyilván nem fogtok utánuk ugrani. Ha a többség a vélt sérelmek­re reagálva rázendít a Hajrá Fradira, akkor mindenki ezt fogja harsogni. Hiszen volt eset amikor az zengett kórusban, hogy „Tévedhet a bíró'szaki, mégis bajnok lesz a Fradi!" Min­denki derült e kóruson, és a bíró sem ment el keserű szájízzel a mérkőzés végén az FTC pá­lyáról ... Ebben egyetértettünk. Aztán felmerült a kérdés, mit kellene tenni azért, hogy rend, sportszerű légkör legyen házunk táján. ÍGÉRETET KAPTAM ÉS MEGÁLLAPOD­TUNK ABBAN, HOGY: — nem engedik maguk közé azokat, akik a Fradi pályát kocsmának tekintik, és részeg magatartásukkal lejáratják azt az egyesületet amelyet mi, a józanul gondolkodók szeretünk, és amelyről Szepesi György, az MLSZ elnöke azt mondotta, hogy: az FTC nélkül nincs ma­gyar labdarúgás. — idegenben, vidéki pályákon, ahová a fiata­lok is rendszeresen elkísérik a csapatot, nem hagyják provokálni magukat az ellenfél szur­kolóitól, és viselkedésükkel, sportszerű buz­dításukkal népszerűsítik egyesületünket. — nem zavarják szerpentinek, kövek bedobá- lásával az ellenfél kapusát, ezt a feladatot rábízzák csapatunk csatársorára. — azon lesznek, hogy az egyesületek közötti szurkolásban a mi fiataljaink legyenek a „baj­nokok", mert ezzel is elősegítik a csapat jó szereplését és elismerést szereznek a zöld—fe­hér színeknek. — sportszerűen elviselik, ha játékosaink erejük megfeszítése ellenére nem tudnak nyerni, hi­szen a vereség törvényszerű velejárója a sport­nak. — de elvárják játékosainktól, hogy ha felöltik az FTC címeres szerelést, a csapat szívvel, lé­lekkel küzdjön a győzelemért a szurkolók és saját maguk örömére. Arra külön megkértek, hogy ezt a kérésüket tolmácsoljam játékosa­inknak és Novák Dezsőnek. (Megtörtént!) Beszélgetésünk után olyan meggyőződéssel tá­voztam körükből, hogy nem volt hiábavaló az az idő amit együtt töltöttünk. Elmondták hi­báikat, erényeiket, és meghallgatták azt, hogy mit vár tőlük az egyesület. Ha egyes kérdések­ben nem is értettünk egyet, az alapvető prob­lémában — a sportszerű magatartás kérdésé­ben — közös nevezőre jutottunk. Az egyesület bízik abban, hogy ígéretüket betartják, hiszen ezeknek a fiataloknak nagyrésze értelmes, kedves fiatalember, akiknek adott szavában úgy érzem hinnünk kell. Sokan megerősítet­tek ebben a hitemben: Zadravetz István géplakatos, jelenleg katona, Ráczi Miklós tanuló Benedek Béla segédmunkás Török Sándor szobafestő Vargay Sándor főiskolás Bense Zoltán lakatos és még sokan, akiknek nevét nem tudjuk fel­sorolni, de számítunk ígéretük betartására. A Dunaújváros elleni mérkőzésen már jól vizs­gáztak. Zúgott a „Hajrá Fradi", zengett a „Szép volt fiúk!" Áz is igaz, hogy azon a szép estén győzött a csapat. .. Major János 5

Next

/
Thumbnails
Contents