Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1980/81 - 1980 / 50. szám
„Gyermekkorom óta Fradista vagyok” Villáminterjú Perecsi Tiborral S mondja valaki, hogy nincs telepátia. Amikor rácsöngettem Perecsi Tiborra, az egykori kitűnő futballista családi körben fényképalbumát lapozgatta s épp a ferencvárosi évek alatt készült felvételek felett dugta össze a fejét a társaság. — Akkor mindjárt a témánál is vagyunk — mondtam én a köszönés után s ezzel kezdetét is vette a villáminterjú. — Mikor is játszottál utoljára FTC mezben? — kérdeztem a családfőt. Összeráncolta a szemöldökét. — Várjunk csak . . . pontosan mikoris . . . azt hiszem lehet annak már vagy két esztendeje — így Tibor. — Nem több az? A fejét rázta. — Nem bizony. Mert az öregfiúk is zöld-fehér mezben terelgették a labdát — jelentette ki mosolyogva s neki volt igaza. — S a? „egyben" mikor búcsúztál el az Üllői útról? — 1968 tavaszán játszottam ott utoljára. Akkor végeztem a vendéglátóipari technikumot s Mátrai Sanyival egyidő- ben mentem át az Egyetértéshez. Ott azonban csupán két-három meccset játszottam s aztán visszavonultam. Huszonnyolc éves voltam akkor... — S nem volt túl korai az a búcsú? Nem telt volna még néhány szép évre, mondjuk ott, ahol legjobban szerettél futballozni? — A Ferencvárosnál? De. Azt hiszem még hasznára tudtam volna lenni pár évig a csapatnak, ám mégis úgy döntöttem, hogy lassan elég. Nehéz, szomorú évem volt az az utolsó, az a búcsúesztendő. Készültünk a tokiói olimpiára, én is tagja voltam a selejtezőn részt vett együttesnek, boldogan számolgattam a heteket, napokat, készültem a nagy utazásra, de végülis ebből nem lett semmi. Megbetegedtem a szívizomgyulladás legszebb álmaim foszlatta akkor szét. Meggyógyultam, de a talpraállás már szörnyű nehezen ment. Hullámvölgybe kerültem, jött a letörés, persze, hogy nem kerültem vissza a legjobbak közé. Akkor sokat gondokoztam azon, hogy nekiveselkedjek újból a munkának, időt. Perecsi Tibor 1964-es bajnoki tablóra készült fény képe. Azóta már bajuszt visel . . . fáradtságot nem kímélve visszaverekedjem magam régi formámig, vagy itt a nagy alkalom a búcsúra. így talán nem fáj annyira, talán könnyebb lesz elviselni labda, játék nélkül . . . Mert ha ma még nem is, de holnap, vagy holnap után már úgyis sínre kell tennem az életem. Mert a labdarúgó pályafutás nagyon is véges dolog. .. — Játékosként sem fecsérelted az éveket, akkor is tanultál. Végülis nem a vendéglátóiparban akartál boldogulni? — Mindig tanultam valamit, így a vendéglátóipari technikumot is elvégeztem. 1968-tól 70-ig éttermekben, bárokban üzletvezetőként dolgoztam, de végülis másfelé vitt a sorsom. Megkerestek ugyanis az Ikarusból s olyan lehetőséget ajánlottak, amely számomra többet adott, szebb, érdekesebb munkát nyújtott, mint amit addig csináltam. Elvállaltam s nem bántam meg. — A vendéglátóipart kevesen cserélnék fel egy gyárral. — Lehet. Ha az anyagi oldalát nézzük csak a dolognak. Nekem viszont más céljaim is voltak az életben, nem csupán a pénz hajhászása. Akkor még egy kicsit leakasztottam a szegről a futballci- pőt s játszottam a helyi NB ll-es csapatban. — Azon a bizonyos ranglétrán, hogy emelkedtél? — Voltam előadó, osztályvezető, most személyzeti vonalon dolgozom. — Amikor az NB ll-ben is abbahagytad, már nem hiányzott a futball? — Dehogynem. Egy ideig nem is váltam meg a játéktértől, hanem edzős- ködtem az Ikarusnál. Aztán onnan is leköszöntem ám néhány éve ismét csak ott találtam magam a csapat körül. Ezúttal mint a labdarúgó szakosztály elnöke dolgoztam a klubért. Én kértem meg atyai jó barátom Vilezsál Őszit, hogy jöjjön hozzánk edzőnek, segítsen egy ütőképes, jó kis gárdát összekovácsolni. Drága barátom elkezdte ezt a munkát, befejezni sajnos már nem tudta. Halála nagyon megrendített, azt hiszem egyelőre kerülni fogom a labdarúgó öltözőt s visszavonulok a sportmunkától. — Milyen a kapcsolatod a Ferencvárossal? — Gyerekkorom óta Fradista vagyok. Ma is ugyanúgy szeretem ezt az egyesületet, mint akkor, amikor a mezét viseltem, amikor családtag voltam a patinás klubban. Ha tehetem, mindig kiülök az Üllői úti lelátóra S izgulok a legkisebb győzelemért is. Sok barátommal találkozom még ma is azon a pályán, hát persze, hogy jó szívvel megyek mindig oda. — Család? — Ketten vagyunk a feleségemmel. Gyerek nincs, de rengeteg keresztgyerek igen. — Mit csinálsz ma futball helyett? — Kirándulok, szeretem a természetet, a napfényt, a vizet és a horgászást. Hogy mit ezeknél jobban? Azt hiszem még mindig a futballt... V.S. 11
