Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1980/81 - 1980 / 46. szám

A mérkőzés vendége: BUHM MARTON Bukovi Márton az egyik Baráti Kör össze­jövetelen. Mögötte Furmann és Lázár lát­ható. I arci bácsi labdarúgásunk nagy öregje egyik kiemelkedő egyénisége a sportágnak. Alig van olyan ember a „szakmá­ban" aki nem ismerné s ha feltűnik jellegzetes alakja a nagypályák betonlelátóján vagy a kispályák vaskorlátai mögött kicsi és nagy, idős és fiatal illően köszönti. Ha meg­telepszik az állóhelyek vala­melyik csendesebb zúgában a szurkolók közelebb húzódnak hozzá, lassan körbefogják, az­tán valaki megkérdi: „Marci bácsi mi a véleménye erről, meg erről a játékosról, mi a véleménye a játékról? . . És az idős, nagytapasztalatú sportember beszélni kezd. Szakvéleményt mond játék­ról, játékosról, magyaráz, ér­vel, indokol, a korral járó és a szakmai ismeretekből faka­dó bölcsességgel teszi mérleg­re a látottakat. Aztán ha vége a mérkőzésnek a szurkolóktól kísérve kiballag a pályáról, a buszmegállóban előhúzza zse­béből a gyűrött újságot, végig­böngészi a műsort, míg ki nem választ magának egy má­sik, egy újabb labdarúgó pá­lyát. Aztán elbuszozik oda is, lecövekel az állóhely valame­lyik pontján s minden kezdő­dik elölről. Ott is hamar rá­lelnek, ott is hamar körbe­veszik s ott is kíváncsiak mit mond a futballról Marci bá­csi. És a nagy öreg ott is esz­mét cserél hallgatóságával, ott is mesél, emlékszik, ott is „fo­cizik" egy jóízűt. Mert Buko­vi Mártonnak ez az élete. A pályák, a játék, a labda­rúgás. Nélkülük talán nem is tudna élni, olyan életelem ez már nála, mint a víz, a levegő, ami természetes, hogy van, de nélkülözhetetlen lenne a hiánya. Amikor a szíve rakon- cátlankodni kezdett s a kór­házi ágyhoz kötötte, akkor azt szenvedte legjobban, hogy nem mehetett a pályákra, s talán az gyorsította meg gyó­gyulását, hogy nem csak vágy- ta, akarta is azt a percet, ami­kor megint ott támaszthatta a korlátot a zöld gyep szélén. Tehetséges fiatal gyerek­ként egy józsefvárosi ifjúsági együttesből indult a hírnév felé. Az Ékszerész együttesé­ből külföldre szerződött, Ró­mába, ahol két esztendőn át játszott. Ide ment el érte a Ferencváros s vitte az Üllői útra. Hét sikerekben gazdag évet töltött a zöld—fehér klubban Bukovi Márton, majd később ismét országhatáron túli esztendők következtek. Három évig Franciaországban öregbítette a magyar futball hírnevét s együttesével, a Futball Club de Sette-vel nem csupán a bajnokságot, hanem a francia kupát is megnyerte. Emlékezetes kupadöntőt vív­tak a Marseille gárdájával, ahol nem kisebb egyénisége játszott a magyar labdarúgás­nak, mint Kohut Vili. Aztán ismét haza vezetett az út, ismét egy nagyszerű, emléke­zetes korszak következett éle­tében, de most már az MTK- nál. A Hungária körúton. Itt viszont már nem csak a lab­dával bűvészkedett, hanem oktatott is. Hosszú esztendő­kön keresztül dirigálta a pati­nás klub labdarúgóinak mun­káját, keze alatt klassziscsapat formálódott, neveltjei is világ­hírnevet szereztek maguknak. Erről az időszakról így beszélt Marci bácsi: — Amikor átvettem a csa­patot, nagyszerű játékosokat kaptam, de azt hiszem az én gárdám volt akkor a világ leg­öregebb tizenegye. Polgár, Bíró, Bosánszky, Finta, Pala- tínusz, Bodola, mind kiemel­kedő tudású labdarúgók vol­tak, de bizony már nem tar­toztak a legifjabbak közé. Bármennyire is becsültem őket, hosszú távon már nem számolhattam velük, neki kel­lett hát látni egy új, fiatal csapat építéséhez. Az ilyesmi pedig nem tartozik a leg­egyszerűbb, mi több a leghá- lásabb feladatok közé, hiszen a szurkolók nem tartoznak a legtürelmesebb embertípus­hoz, ők nem holnap, meg hol­napután akarnak jó meccse­ket, győzelmeket látni, ha­nem ma. Rögtön. Nos hamar kellett új, fiatal tehetségeket találni s mielőbb ütőképes gárdát kovácsolni belőlük. El­menten hát keresni játékoso­kat, jártam a pályákat s lassan kikerekedett egy új, egy te­hetséges garnitúra az a bizo­nyos Gellér-Kovács II, Bör- zsei. Lantos—Kovács I, Zaka­riás—Sándor, Hidegkúti, Palo­tás, Szolnok, Kovács IV ösz- szetételű együttes, amelyik több bajnoki címet is kiví­vott magának s tagjai az aranycsapatban szereztek el­évülhetetlen érdemeket a magyar labdarúgósportnak.

Next

/
Thumbnails
Contents