Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1982/83 - 1980 / 109. szám
„Legjobb a Ferencvárosban-jól játszani” ^^Judik Pétert nem kis harc árán hozta el a zöld-fehér klub négy esztendővel ezelőtt Dunaújvárosból. Amikor leigazolták mindenki szentül meg volt győződve, hogy most már évekre megoldódik a középhátvéd poszt betöltése s a hallgatag földrajz és testnevelés szakos tanár majd elveszi a kedvét az ellenfél támadóinak a kapu előtti kotnyeleskedésektől. „Trónörökösnek" kijáró ünepléssel fogadták, hogy aztán nem is olyan sokára kishíján kikiabálják az együttesből. Volt amikor pajzsra emelték, hónapokkal ezelőtt pedig megkérdőjelezték helyét az együttesben. E két szélsőséges véglet talán egyedül a fut- ballpályán nem istenigazán meghökkentő. Ott ugyanis majdhogynem hetenként állít s dönt le szobrokat a szurkolóhad. Judik Péterrel két évvel ezelőtt beszélgettem utoljára. Akkor bajnokságot nyert a Ferencváros, mindenki boldog volt, ünnepelt, a középhátvéd viszont meglehetősen szófukarnak bizonyult s azt fontolgatta, nem hosz- szabbítja meg a szerződését. Most amikor leültünk az interjúhoz, attól a korábbi aranyéremtől indultunk ismét el. • Az akkori problematikus dolgok végülis rendeződtek — kezdte mesélni a védő. — Lakáshelyzetem megoldódott, persze, hogy ezután nem is vágytam el sehová az Üllői útról. — És később? Pár hónappal ezelőtt? • Nehéz, nagyon nehéz időszak volt. Mit mondjak szenvedtem akkor, s nem is akárhogy. — Abban az időben már azt is mondogatták, hohy minek erőltetik Judik Pétert a csapatba. Fájdalmas fintor jelent meg a szája szögletében. • Mondták, s valóban már erőltetésnek tűnt az egész. Mert játszottam én mindent, balhátvédet, középpályást, beállóst . . . Akkor sok volt a sérült, nemegyszer alig tudott Novák Dezső 11 egészséges embert a pályára küldeni. Persze az igazsághoz hozzátartozik, hogy volt egy időszak, amikor valóban gyengélkedett a védelem s természetesen köztük én is. Nem ment úgy a játék, ahogy kellett volna, ahogy máskor, a jobb időkben. Persze, hogy felvetődött: át kell szervezni a hátsó sort, a ebbe beleértettek engem is. — Mi volt az oka a gyengélkedésnek? • Mármint a védelem, vagy a saját formámnak? — kérdezte vissza. — Is-is? • A védelem összetétele állandóan változott. Nem játszott Takács sem s a rengeteg cserebere nem tesz jót egyetlen csapatrésznek sem, de különösen nem a közvetlen védelemnek. Ami pedig az én játékomat illeti, nos nehezen tudnám megmagyarázni mitől esett vissza a teljesítményem. Saját megítélésem szerint ugyanúgy készültem a mérkőzésekre, ugyanúgy éltem, mint annak előtte. Korábban is tudtam, mit és mennyit engedhetek meg magamnak, most 29 éves koromban pláne tisztában vagyok azzal mikor kell rátenni a munkára s mikor lehet egy kicsit könnyíteni. — ügy fogalmazott, hogy saját megítélése szerint. . . Volt talán aki máshogy taksálta a korábbi, majd a mostani edzésmunkáját? Bólintott. • Igen. Volt. Gyula bá (Rákosi Gyula pályaedző. A szerk.) mondta, hogy most, amikor sokkal jobban tréningezem, mindjárt más lett a játékom. Nos ha ezt egy edző így látja, akkor el kell fogadni a véleményét. De végülis én mindig úgy éreztem tiszteségesen elvégzem az edzésmunkát. Eddig sem kellett noszogatni, most sem ösztökélnek edzőim, de úgy fest a dolog, hogy nem ártott növelni az intenzitást. — Valami saját maga által is mérhető következménye csak volt az elmúlt időszak edzésmunkájának? Nem válaszolt azonnal. • Igen. Valóban volt. De azt hiszem nem kellene leírni. Ugyanis pár kilót leadtam s ezt valóban érzem a pályán. A sprinteknél, ha valaki után rohannj kell. — És miért ne lehetne erről be- szeélni? Megsimogatta az állát. • Mert biztos lennének akik erre azt mondanák, hogy akkor meg mi a fenét csinál ez az edzéseken, ha fölös kilókat szed magára. Pedig hát tényleg nem szoktam lazsálni . . . — De talán a szokottnál is több kellett, hogy az említett súlyhatár alá kerüljön. Mert azok akilók 29 éves korban már egy ütemet, esetenként egy-egy métert jelentettek a verseny- futásnál. Saját kárán sem késő rájönni a javítás nyitjára. • Biztos. Hát kerüljenek bele ezek a leadott fölös kilók is, márcsak azért is, mert én is az őszinte, a nyílt beszédet szeretem. — Az tehát kiderült, mitől lendült ismét formába Judik Péter. Most már szóljon arról, mitől lendült bele az egész csapat? • Sokat jelentett, hogy a kulcsemberek rendbe jöttek s a régi szinten teljesítettek. Egy csapatnál ugyanis zömmel a sztárok döntik el a mérkőzések sorát. Még akkor is, ha nem is sziporkáznak végig a kilencven perc alatt. De ők egy-egy felvillanással képesek a bravúrra. A derékhad, az is kell, arra is nagy szükség van, de azok elsősorban kiegészítő emberek. Ez nem a felelősség „átlapátolása", ez egyszerű igazság. Sok példa akad erre, csak egyet, hogy mondjak, itt volt a Vidi elleni meccs. Végig szoros volt, amolyan döntetlen ízű. Aztán Nyilasi egyszer ellenállhatatlanul megindult . . . Gól! És ez döntött. A talpraáMásban szerepet játszott még az is, hogy sikerült egy jó rajtot vennünk, meg aztán most sok labda, amelyik korábban mindig kifelé pattant, most befelé pattant ... Az ilyesminek is van szerepe ebben a játékban. — Mit jelent egy labdarúgónak a Ferencvárosban játszani? • Mindent. Azt hiszem ebben a klubban a legjobb játszani. A legjobb — jól játszani. Mert itt sok tapsot, de a legtöbbkritikát és szidást kap a játékos. — Mi lesz ha egyszer abbahagyja az aktív játékot? • Azt hiszem elmegyek tanítani. S ha edző leszek, akkor gyerekekkel foglalkozom majd. v.s. 6
