Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1982/83 - 1980 / 109. szám

Ut az országos döntőig A Ferencváros serdülő I. csapata csoport­jában megnyerte a bajnokságot. A zöld­fehér fiatalok ezzel jogot nyertek az orszá­gos döntőben való részvételre, ahol a nyolc területi első küzd az országos bajnok meg­tisztelő címért. A ferencvárosi gyerekek te­hát már eddig is kitettek magukért, de a nagy finálé még hátra van. A területi dön­tők résztvevői kemény ellenfeleknek ígér­keznek, aki ebben a viaskodásban is az élen végez, az igazán nagyszerű fegyver­tényt könyvelhet el magának. És az FTC serdülő I. csapatának erre a nagy „skalpra" fáj a foga. A játékosok ki­csit szorongva várják a döntőt s bizakodva a fiatalok mestere Perlaki István. A szak­ember egy esztendővel ezelőtt vette át az együttest. Addig Agárdi Ferne okította a fiatal legényeket, akik a keze alatt mint az FTC serdülő II. csapata szintén az élen zárták a korábbi bajnoki évet. Vagány kis társaság volt, akadtak benne nehezen ke­zelhető játékosok is, így aztán elég nehéz feladatnak tűnt egy szinttel feljebb is si­kerre vezetni őket. A következetes, ke­mény munkát követelő edző, Perlaki Ist­ván azonban avatott kézzel kormányozta a gárdát, s sikerült az ismétlés. Az elmúlt év­ről, a megtett útról beszélgettünk az okta­tóval. — Milyen anyagot kapott egy eszten­dővel ezelőtt, s milyen volt az út a bajnoki címig? — kérdeztük bevezetőként. O Egy tanulékony, fogékony gárda volt ez már a kezdet kezdetén — így a szakember. — Persze voltak eleinte prob­lémák is. Akadtak akik túl sokat képzel­tek magukról, mások az edzésmunkától húzódoztak, meg aztán különböző klikkek alakultak a csapaton belül. Ha első pilla­natban nem is mindenkivel, de a többség­gel hamar szót értettem. A harmincas ke­ret tizennyolcra fogyatkozott, de ez a tizennyolc tudomásul vette, hogy a siker­ért szenvedni is tudni kell. Az akaratgyen­gék, a közösségből kilógók vagy idővel megváltoztak, vagy szép csendesen lemor­zsolódtak. Róluk, még ha ügyesebbek is voltak az átlagnál, ha fájó szívvel is, de kénytelen voltam lemondani. Jelenlétük ugyanis többet ártott, mint használt. Az eltávolításuk viszont a legnagyobb fene­gyerekeket is jobb belátásra bírta, beáll­tak a sorba s hasznos tagjaivá váltak az egyesületnek. A felkészülési munkát jól végezték s a bajnoki nyitány is remekül sikerült s kellő lendületet adott.a folyta­táshoz. — Milyen a kapcsolata a szülőkkel? Mennyire támogatják munkáját a futballt szerető papák és mamák? O Hát eleinte nem volt valami rózsás a kapcsolatunk, ugyanis az úgynevezett „csokoládés" szülők legalább annyi gon­dot okoztak nekem, mint az ellenfelek. Ők ugyanis megszokták, hogy a félidőben ott sürögtek-forogtak a gyerekek körül, megetették, megitatták őket, mint valami­féle zsúron. Ezeknek a minibanketteknek hamar véget vetettem. Az első összejövete­len közöltem a papákkal, hogy az én ese­temben semmi jóra ne számítsanak. Ha ki­jönnek, akkor szurkoljanak, de csak kint. A korláton túl. Mert a nézőtér az ő biro­dalmuk. A pálya széle az enyém. Abban az időben nem örvendtem közszeretetnek, de később úgy fest megértették, hogy mind­ez nem az én passzióm, hanem ez a gyere­kek érdeke s ma már jó a kapcsolatom a szülőkkel. Serdülő bajnokcsapatunk. Álló sor: Perlaki edző. Po­zsonyi techn. vez., Mészáros, Kubó, Holjencsik, Nagy S., Nagy P., Garas, Tóth, Ko­vács. Elöl: Balgh T., Szalai, Laka­tos, Kőhegyi, Pozsonyi, Ba­logh S., Albert, Hülvely. — A gyerekek megosztják az edzővel gondjaikat is? Esetleg kikérik a tanácsát problémáik rendezéséhez? O Erre is volt példa. Egyébként a zöm úgy érzem nyílt és őszinte, s ha valami baja van, arról is beszámol. Az edzés előtt van nálunk egy bizonyos felkészülési idő. Én már többnyire jóval a foglalkozások kez­dete előtt kint vagyok a pályán s aki ko­rábban jön, azzal leülök s elbeszélgetek, megint másokkal lemegyek s külön gyako­rolunk. Mindenkinek a véleménye érdekel, mindenkit meghallgatok. Nem is olyan rég készítettem egy felmérést a csapatnál. Az alapötletet nem én találtam ki, a kérdése­ket viszont jómagam állítottam össze. Mondhatom sok mindent megtudtam, mert ezek a kis emberek őszinték s kitárul- kozók. Még arról is informáltak, hogy véle­ményük szerint kik játszanak érdem nél­kül időnként az együttesben. — A bajnoki címen túl mire büszke még az aranyérmes edző? O Például arra, hogy van három ser­dülő válogatottunk, Szalai Zoltán, Garas Zoltán és Mészáros Zoltán s két játé­kosunk, Kőhegyi András és Holiencsik László a Budapest válogatottba kapott meghívást. — Mit tart fontosnak az edzésmun­kában? O Azt, hogy olyan intervallumos ed­zésterhelést kapjon a csapat, amely leg­jobban ráillik. Sok az egyéni képzés s a legtöbb gyakorlatot életszerűen végzik. Labdával és ellenféllel szemben. A mi gye­rekeink nem tartoznak az igazán erőteljes, nagydarab gyerekek közé. Sokszor olyan ellenfelekkel találtuk szembe magunkat, akik első ránézésre lefújhatták volna a mi­einket a játéktérről. Aztán a játékban ki­derült, hogy mit ér a nyers erő a sok moz­gás, az állandó helyváltoztatás, az ügyes kombináló készség ellenében. Míg azok té­rültek, fordultak, addig a mieink körbe­futották őket. Egy fegyelmezett, igen szi­lárd védelem előtt nálunk rengeteget futó s a szervezéshez is értő középpályások ját­szanak, akik a befejezéseknél is ugyancsak vitézkednek. Rendszerint két szélsővel ro­hamozzuk az ellenfelek kapuját, a beadá­sokra pedig a középcsatáron kívül érkez­niük kell a középpályásoknak is. És érkez­nek. Ezt a gólkülönbségünk bizonyítja. — Szeretnek a mai srácok edzeni? Könnyű rávenni őket a sok futásra, a fá­rasztó gyakorlatokra? O Igyekezni kell olyan gyakorlatokat kitalálni, amit szívesen végeznek, amelyek játékosak s egyben kellő terhelést biztosí­tanak. Az ilyesmire nagyon odafigyelek s nem egyszer tapasztalom, hogy kifejezet­ten élvezik a különböző feladatok végre­hajtását. Természetesen azokat, ahol a labda a főszereplő s lehet versengést is szí­tani vele. Ilyenkor tényleg olyan hamar el­megy az edzésidő, szinte észre sem veszi az ember. — Mi lesz az országos döntőben? O Én nagyon bízom a csapatban. Ab­ban, hogy kitesznek magukért s elhódítják az országos bajnoki címet. A képesség fel­tétlen megvan a gárdában, minden az igye­kezeten, az akaráson múlik. Három éve már nyert az akkori fiatal ferencvárosi csa­patom ebben a vetélkedésben, jó lenne duplázni. A büszke cím mellé ugyanis még 8 olimpiai pont is jár. Érdemes tehát beleadni, apait, anyait. v.s. 7

Next

/
Thumbnails
Contents