Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)

1982/83 - 1980 / 109. szám

Ut az országos döntőig

A Ferencváros serdülő I. csapata csoportjában megnyerte a bajnokságot. A zöldfehér fiatalok ezzel jogot nyertek az országos döntőben való részvételre, ahol a nyolc területi első küzd az országos bajnok megtisztelő címért. A ferencvárosi gyerekek tehát már eddig is kitettek magukért, de a nagy finálé még hátra van. A területi döntők résztvevői kemény ellenfeleknek ígérkeznek, aki ebben a viaskodásban is az élen végez, az igazán nagyszerű fegyvertényt könyvelhet el magának.

És az FTC serdülő I. csapatának erre a nagy „skalpra" fáj a foga. A játékosok kicsit szorongva várják a döntőt s bizakodva a fiatalok mestere Perlaki István. A szakember egy esztendővel ezelőtt vette át az együttest. Addig Agárdi Ferne okította a fiatal legényeket, akik a keze alatt mint az FTC serdülő II. csapata szintén az élen zárták a korábbi bajnoki évet. Vagány kis társaság volt, akadtak benne nehezen kezelhető játékosok is, így aztán elég nehéz feladatnak tűnt egy szinttel feljebb is sikerre vezetni őket. A következetes, kemény munkát követelő edző, Perlaki István azonban avatott kézzel kormányozta a gárdát, s sikerült az ismétlés. Az elmúlt évről, a megtett útról beszélgettünk az oktatóval.

— Milyen anyagot kapott egy esztendővel ezelőtt, s milyen volt az út a bajnoki címig? — kérdeztük bevezetőként.

O Egy tanulékony, fogékony gárda volt ez már a kezdet kezdetén — így a szakember. — Persze voltak eleinte problémák is. Akadtak akik túl sokat képzeltek magukról, mások az edzésmunkától húzódoztak, meg aztán különböző klikkek alakultak a csapaton belül. Ha első pillanatban nem is mindenkivel, de a többséggel hamar szót értettem. A harmincas keret tizennyolcra fogyatkozott, de ez a tizennyolc tudomásul vette, hogy a sikerért szenvedni is tudni kell. Az akaratgyengék, a közösségből kilógók vagy idővel megváltoztak, vagy szép csendesen lemorzsolódtak. Róluk, még ha ügyesebbek is voltak az átlagnál, ha fájó szívvel is, de kénytelen voltam lemondani. Jelenlétük ugyanis többet ártott, mint használt. Az eltávolításuk viszont a legnagyobb fenegyerekeket is jobb belátásra bírta, beálltak a sorba s hasznos tagjaivá váltak az egyesületnek. A felkészülési munkát jól végezték s a bajnoki nyitány is remekül sikerült s kellő lendületet adott.a folytatáshoz.

— Milyen a kapcsolata a szülőkkel? Mennyire támogatják munkáját a futballt szerető papák és mamák?

O Hát eleinte nem volt valami rózsás a kapcsolatunk, ugyanis az úgynevezett „csokoládés" szülők legalább annyi gondot okoztak nekem, mint az ellenfelek. Ők ugyanis megszokták, hogy a félidőben ott sürögtek-forogtak a gyerekek körül, megetették, megitatták őket, mint valamiféle zsúron. Ezeknek a minibanketteknek hamar véget vetettem. Az első összejövetelen közöltem a papákkal, hogy az én esetemben semmi jóra ne számítsanak. Ha kijönnek, akkor szurkoljanak, de csak kint. A korláton túl. Mert a nézőtér az ő birodalmuk. A pálya széle az enyém. Abban az időben nem örvendtem közszeretetnek, de később úgy fest megértették, hogy mindez nem az én passzióm, hanem ez a gyerekek érdeke s ma már jó a kapcsolatom a szülőkkel.

Serdülő bajnokcsapatunk. Álló sor: Perlaki edző. Pozsonyi techn. vez., Mészáros, Kubó, Holjencsik, Nagy S., Nagy P., Garas, Tóth, Kovács.

Elöl: Balgh T., Szalai, Lakatos, Kőhegyi, Pozsonyi, Balogh S., Albert, Hülvely.

— A gyerekek megosztják az edzővel gondjaikat is? Esetleg kikérik a tanácsát problémáik rendezéséhez?

O Erre is volt példa. Egyébként a zöm úgy érzem nyílt és őszinte, s ha valami baja van, arról is beszámol. Az edzés előtt van nálunk egy bizonyos felkészülési idő. Én már többnyire jóval a foglalkozások kezdete előtt kint vagyok a pályán s aki korábban jön, azzal leülök s elbeszélgetek, megint másokkal lemegyek s külön gyakorolunk. Mindenkinek a véleménye érdekel, mindenkit meghallgatok. Nem is olyan rég készítettem egy felmérést a csapatnál. Az alapötletet nem én találtam ki, a kérdéseket viszont jómagam állítottam össze. Mondhatom sok mindent megtudtam, mert ezek a kis emberek őszinték s kitárul- kozók. Még arról is informáltak, hogy véleményük szerint kik játszanak érdem nélkül időnként az együttesben.

— A bajnoki címen túl mire büszke még az aranyérmes edző?

O Például arra, hogy van három serdülő válogatottunk, Szalai Zoltán, Garas Zoltán és Mészáros Zoltán s két játékosunk, Kőhegyi András és Holiencsik László a Budapest válogatottba kapott meghívást.

— Mit tart fontosnak az edzésmunkában?

O Azt, hogy olyan intervallumos edzésterhelést kapjon a csapat, amely legjobban ráillik. Sok az egyéni képzés s a legtöbb gyakorlatot életszerűen végzik. Labdával és ellenféllel szemben. A mi gyerekeink nem tartoznak az igazán erőteljes, nagydarab gyerekek közé. Sokszor olyan

ellenfelekkel találtuk szembe magunkat, akik első ránézésre lefújhatták volna a mieinket a játéktérről. Aztán a játékban kiderült, hogy mit ér a nyers erő a sok mozgás, az állandó helyváltoztatás, az ügyes kombináló készség ellenében. Míg azok térültek, fordultak, addig a mieink körbefutották őket. Egy fegyelmezett, igen szilárd védelem előtt nálunk rengeteget futó s a szervezéshez is értő középpályások játszanak, akik a befejezéseknél is ugyancsak vitézkednek. Rendszerint két szélsővel rohamozzuk az ellenfelek kapuját, a beadásokra pedig a középcsatáron kívül érkezniük kell a középpályásoknak is. És érkeznek. Ezt a gólkülönbségünk bizonyítja.

— Szeretnek a mai srácok edzeni? Könnyű rávenni őket a sok futásra, a fárasztó gyakorlatokra?

O Igyekezni kell olyan gyakorlatokat kitalálni, amit szívesen végeznek, amelyek játékosak s egyben kellő terhelést biztosítanak. Az ilyesmire nagyon odafigyelek s nem egyszer tapasztalom, hogy kifejezetten élvezik a különböző feladatok végrehajtását. Természetesen azokat, ahol a labda a főszereplő s lehet versengést is szítani vele. Ilyenkor tényleg olyan hamar elmegy az edzésidő, szinte észre sem veszi az ember.

— Mi lesz az országos döntőben?

O Én nagyon bízom a csapatban. Abban, hogy kitesznek magukért s elhódítják az országos bajnoki címet. A képesség feltétlen megvan a gárdában, minden az igyekezeten, az akaráson múlik. Három éve már nyert az akkori fiatal ferencvárosi csapatom ebben a vetélkedésben, jó lenne duplázni. A büszke cím mellé ugyanis még 8 olimpiai pont is jár.

Érdemes tehát beleadni, apait, anyait.

v.s.

7