Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1982/83 - 1980 / 106. szám
A legifjabb Fradi-műsorlap olvasó E rovatunkban azokra a közérdekű kérdésekre kívánunk válaszolni, amelyeket szurkolóink levélben juttatnak el az egyesület címére. Lássuk tehát a leveleket: H. Cs. budapesti sporttársunk levelében azt hiányolja, hogy kiadványunkban nem foglalkoztunk labdarúgó csapatunk volt kapusával. Kakas Lászlóval. Szerinte még egyesületünkből való távozása után is megérdemelne egy cikket. Miért nem méltattuk már előbb személyét? Javaslatával egyetértünk. Nagy Béla, e kiadvány szerkesztője úgy tájékoztatott, hogy „A mi játékosunk volt" című sorozat befejező része — még a tavaszi idényben — Kakas Lászlóról Írandó méltatással zárul, így pótoljuk azt a cikket — természetesen már más megfogalmazásban — amit Kakasról terveztünk megjelentetni, de átigazolásának hónapokig tartó elhúzódása miatt, akkor nem tartottuk célszerűnek közölni. Sajnos nem egyesületünkön múlott, hogy személyének, tehetségének méltatására nem az általunk tervezett időben került sor . .. Apró Lajos szurkolónk Százhalombattáról (Hága László utca 3. II. em. 2.) levelében sajnálattal regisztrálja, hogy az elmúlt évben színes csapattablót, posztert (?) nem jelentettünk meg. Természetesen ez évben is terveztük színes csapatkép — nem poszter — kiadását. Magvalósítását azonban olyan objektív okok gátolták — mindenekelőtt a magas nyomdai költségek —, hogy tervünk megvalósításáról sajnos le kellett mondanunk. Ez az akadály természetesen nem jelenti azt, hogy a színes csapatképek kiadásának tervét véglegesen elvetettük volna. Apró Lajos arról is ír, hogy Fradi- kiadványok gyűjteményéből csak az 53 számú (FTC—Dózsa), valamint az 58 számú (FTC—Videoton) műsorlap hiányzik. Gyűjteményének kiegészítése érdekében kéri segítségünket. Szívesen megküldenénk a hiányzó példányokat, de sajnos már mi sem rendelkezünk e régi példányokkal. Úgy gondolom csak abban reménykedhet, hogy e sorokat olvasva, nagy Fradi családunk egyik szurkolója — aki nem gyűjti e lapokat, és még tulajdonában van e két keresett szám — elküldi az Ön címére. Ezért is közöljük pontos lakcímét. Tiszteletjegyekkel, a jegyszedők hanyagságával kapcsolatos észrevételeit továbbítottuk az FTC létesítményeinek igazgatójához, mint illetékeshez. Kiing János keceli szurkolónk újabb FTC emléktárgyak kiadása iránt és élsportolóinkkal történő közös fényképezés' lehetőségéről érdeklődik. Üllői-úti Pártolótag Irodánkban, és a Rákóczi úti Lottó áruházban rendszeresen vásárolhatók egyesületünk emblémájával ellátott különböző emléktárgyak: pohár, kulcstartó, hamutartó, toll, stb. Elmondhatjuk, hogy majd minden hónapban van valami újdonság. Persze, hogy mi az új és mi a régi az attól függ, hogy már megvan-e a gyűjteményben vagy nincs. Azt javaslom, elsősorban vidéki szurkolóinknak, — így Önnek is — hogy az Üllői-úti pályánkon tartandó mérkőzések előtti órákban keressék fel ajándékboltunkat, amely a mérkőzések előtt, szombaton is nyitva van. Élsportolóinkkal közös fényképezés lehetőségét ez évben is tervbe vettük. Ennek időpontjáról a pártolótagjainkat, stúdió tagokat is értesíteni fogjuk. Szalóczi Bertalan marcali szurkolónk a „seregből" küldte jó kívánságait a csapatnak, és sok sikert kívánt a tavaszi mérkőzésekhez abban a reményben, hogy a végelszámolásnál dobogós helyezést ér el a csapat. Bár személyes jellegű híreket nem kívánunk lapunk hasábjain közölni, a kiskatona kedves levelének alábbi soraival mégis kivételt teszünk. Azt írja: „A feleségem a napokban adott életet újszülött kisfiúnknak, aki talán ha majd akarja focista lesz. Én pedig igyekezni fogok, hogy a ferencvárosi hívek sorába lépjen, ha eljön az ideje . . ." Mindenekelőtt szívből kívánunk jó egészséget az ifjú anyukának, és a kis újszülöttnek. A katona-apuka óvatos fogalmazása ellenére mi biztosak vagyunk abban, hogy az FTC tábora „egy fővel" növekedett. Akinek ilyen lelkes apukája van mint Ön, az csak Fradi szurkoló lehet! Szurkolóink közérdekű leveleit továbbra is várja a FRADI FÓRUM (1051 Bp. Üllői út 129) és Major János 12