Fradi műsorlap (1980/81, 1981/82, 1982/83)
1982/83 - 1980 / 106. szám
„Mindenki előtt nyitva áll az ajtóm” Beszélgetés Dr. Lénárt Lajossal, az FTC társelnökével Régi adósságot igyekeztünk törleszteni azzal, hogy felkerestük dr. Lénárd Lajost, egyesületünk társelnökét. A sportvilágban jól ismert vezető évtizedek óta áll kapcsolatban az FTC-vel, kezdeményezései, segítsége és támogatása nagyon sok eredményt hozott a zöld-fehér színeknek. A tavasz első napjaiban történt a beszélgetésünk, amikor már megkezdődött az új foci-szezon, s akadtak bíztató jelek. A Gabonatröszt Dorottya utcai székházéban sok munkája között is szakított időt arra, hogy nyilatkozzon a ferencvárosi kapcsolatáról, az egyesület mostani helyzetéről, meglátásairól és nem utolsó sorban arról, mit vár a jövőtől. Mindenekelőtt azt szerettük volna megtudni, honnan ered az érdeklődés, a ragaszkodás, a rokonszenv, egyszóval: hogyan lett Fradista? — Sok tízezer elődömhöz és remélem utódomhoz is hasonlóan már gyerekkoromban felkeltette az érdeklődésemet az a szó, hogy FERENCVÁROS, — válaszolta a tröszt vezérigazgatója. — Még a harmincas években történt, hogy szülővárosomban, Mezőtúron vendégszerepeit a Fradi híres csapata, s nekünk fiataloknak is óriási eseményt jelentett ez. Amikor figyeltem őket, elképzeltem magamban, milyen nagyszerű dolog lehet egy ilyen klubhoz tartozni. Én is fociztam, játszottam csapatban, de még a közelébe sem jutottam annak, amit a ferencvárosiak tudtak. Csak gondolatban voltam közöttük, de ami nem sikerült a pályán, később megvalósult a vezetésben. Igaz, erre sem akkor, sem több évtizedig nem is számítottam. S ma büszke vagyok arra, hogy ilyen szoros kapcsolatban lehetek a népszerű, az egész világon ismert egyesülettel. Később az élemiszer-gazdaság különböző területein töltött be fontos funkciókat, a Mezőgazdsági és Élelmezési Minisztériumban főosztályvezető, majd 1970-ben miniszter-helyettes lett. Ferencvárosi kapcsolata még jobban megerősödött, teljes erővel segítette az egyesületet. — Az 1967-es esztendőben választottak meg az intéző-bizottság tagjának, s úgy éreztem, ez komoly feladatokkal is jár, — folytatta. — Egyik legfontosabbnak tartottam, hogy a pénzzel akkor sem bővelkedő egyesületnek sikerüljön megfelelő bázist kialakítani, s ezek közül az egyik a minisztérium volt. Igyekeztünk erkölcsi és anyagi támogatást nyújtani, szorosan együttműködve az Élelmezési Dolgozók Szakszervezetével, s több élelmiszeripari vállalattal, nagyobb, erősebb hátteret adni a Ferencvárosnak. Szükségessé vált a pálya teljes újjáépítése, a régi, elavult, az FTC- hez már méltatlan klubház helyett egy új megtervezése. Sokat segítettek ebben többek között a műegyetem ferencvárosi barátai, akiknek köszönettel tartozunk. És álmaink kezdtek megvalósulni: 1971-ben felavattuk az új klubházat, 1974-ben pedig az ország egyik legszebb, legkorszerűbb futball-stadionját. Ezek voltak a leglátványosabb eredmények. S közben — 1973-ban — megértve az idők szavát, hogy az akkori gazdasági szisztémán változtatni kellett, megalakult az egyesület mellett működő létesítmény-vállalat, amelyet Klára Jenő azóta is nagy hozzáértéssel irányít. Üjabb fontos lépés következett: az egyesület területet vásárolt a Népligetben, amely évről-évre fejlődő sportcentrum lett, s nemsokára, egy ragyogó új uszodával és más létesítményekkel elnyerheti végső formáját. Ebben az időszakban dr. Lénárt Lajos egyesületünk társadalmi elnöke volt. Hogyan emlékezik vissza a régebbi időszakok sportolóira, csapataira, eredményeire? — kérdeztük. — Ahogy az élet minden területén, úgy a sportban is sok minden megváltozott. Nem felejtem el azokat az estéket, amelyeket egy-egy bajnoki vagy nemzetközi mérkőzés után együtt töltöttünk akár a klubházban, akár az ÉDOSZ éttermében. Igazi családi hangulat volt itt, a játékosok elhozták hozzátartozóikat, s nem egyszer vidám dalolással fejeződtek be ezek az összejövetelek. Sajnos ma más a helyzet, de úgy gondolom, nemcsak a Ferencvárosban, hanem más egyesületekben és különböző szakosztályokban egyaránt. A fiatalok, a sportolók alig várják, hogy felöltözzenek, aztán rohannak ki erre, ki arra. Nagy kár, hogy elmúltak azok az évek. Gyakran hallani, hogy a sportnak már nincs olyan vonzása mint régen, s a „ferencvárosi varázs" sem az igazi már. Egyetért ezzel, vagy nem? — Hát.. . Kétségtelen, a klub vonzási ereje kissé csökkent, s a népszerűségi görbe sem egyértelműen felfelé ível, — kaptuk az őszinte választ. — Pedig a sportolási feltételek jobbak, mint régen voltak, kifogástalan a létesítmény és felszerelés ellátottság, s a becsületes, hű sportolóinknak most is igyekszünk minden támogatást biztosítani. Gyakran engem is felkeresnek, irodám ajtaja nyitva áll mindenki előtt, s Ígérem, akinek tudok, segítek. A februári közgyűlésen elhangzott, hogy a Ferencváros több szakosztályt megszüntetett, másokat viszont igyekszik megerősíteni. Mi az erről alkotott véleménye? — Teljes mértékben egyetértek klubunk ilyen irányú elképzeléseivel. Az FTC csaknem kilenc évtizede fontos szerepet tölt be a magyar sportmozgalomban, az elvárások is nagyok az egyesülettel szemben. A mai nagy versengésben nem lehet egyszerre vagy másfél tucat sportágra koncentrálni, összpontosítani kell az erőket, az anyagi és erkölcsi támogatást a legfontosabb, a nálunk hagyományos és olimpiai sportágakra. Régi igazság, a klub munkája, hangulata, s anyagi helyzete is sokban függ például a labdarúgók szereplésétől, de nem szabad elhanyagolnunk olyan szakosztályt sem, mint a vízilabda, sikereket köszönhettünk a birkózóknak, a kézilabdázóknak, tekézőknek, hogy csak néhányat említsek. Az más kérdés, hogy jelenleg sokkal kevesebb az olyan kimagasló tudású és nagy eredményeket elérő sportoló, mint Gyarmati Andrea, Almássy Zsuzsa, Magyar Zoltán, vagy éppen Albert Flórián, Rákosi Gyula, Páncsics Miklós és még sokan mások voltak. Éppen ezért a jövőben még az eddiginél is körültekintőbben kell foglalkoznak a szakembereinknek a tehetségekkel, mert különben utolérhetnek azok, akik a nyomunkban vannak. Mindent egybevetve: bizakodó vagyok. Akárcsak' a sportolók életében, az egyesületekében is előfordulhatnak hullámvölgyek. Ezeknek több összetevője lehet, így a gazdasági háttér kérdése is, amely nemcsak ferencvárosi, vagy magyar sporttünet, hanem világjelenség. Meglehetősen hosszúra nyúlt beszélgetésünk végén már csak egyetlen kérdésre igyekeztünk választ kapni: dr. Lénárt Lajos nem bánta meg, hogy annyi időt, energiát, munkát fordít temérdek elfoglaltsága mellett egy klubra? — Soha! Egyrészt mert mindig ferencvárosinak vallottam magam, örülök, hogy tehetek ezért a klubért, a sportolókért és a közönségért: másrészt szeretem a fiatalokat, az ifjúságot, s a sport elsősorban az övék. Kozák Mihály
